Boldog ember, aki mindabban elviseli felebarátja gyarlóságát, amiben – hasonló körülmények közt – maga is kívánná, hogy elviseljék őt.

Hangtár

Címkék:

„Fel szeretném hívni a figyelmet arra, hogy a háborús helyzetet nem lehet megszokni” – Beszélgetés Kauser Tiborral

2023.02.22

Ahogy az emberek lassan hozzászoknak a jelenlegi állapotokhoz, egyre kevesebb szó esik az ukrajnai háborúról. A Ferences Világi Rend miniszter generálisát ukrajnai utazásáról, az ottani helyzetről, a szíriai földrengésről és a rend jövőre vonatkozó terveiről Szerdahelyi Csongor kérdezte. Az adás a Katolikus Rádió Hagyományok éltetői című műsorában hangzott el február 19-én.

Száz éve született a Napfivér, holdnővér című film rendezője, Franco Zeffirelli – Beszélgetés Bezzegh Kelemennel

2023.02.17

Száz éve, 1923.  január 12-én született Franco Zeffirelli, akinek egyik legismertebb műve az 1972-ben készült Napfivér, holdnővér. A Szent Ferenc életét bemutató alkotás sokak számára az első találkozást jelentette rendalapítónkkal. A film nagy hatással volt Bezzegh Kelemen életére is: 17 évesen ez indította el Szent Ferenc útján. Kelemen testvérrel Szerdahelyi Csongor beszélgetett.

Az adás a Katolikus Rádió Reggeli Riport című műsorában hangzott el február 15-én.

Urbán Erik erdélyi provinciális a 2023-as ferences jubileumról és a jubileumi évek erdélyi programjairól

2023.01.30

A 2023-as jubileumi évben a Ferences Családdal két eseményt ünneplünk: a Megerősített Regulát és a grecciói karácsonyt. Szent Ferenc Regulájának és a grecciói betlehem állításának jelentőségéről, valamint a jubileumi évek ünnepléséről Urbán Erik atyát Szerdahelyi Csongor kérdezte. A beszélgetés a Katolikus Rádió Hagyományok éltetői című műsorában hangzott el január 29-én.
A ferences jubileum további ünnepei:

– 2024.: Szent Ferenc Stigmatizációja

– 2025.: a Naphimnusz létrejötte

– 2026.: Szent Ferenc halálának (tranzitusának) 800. évfordulója

Ferences Média, 2023.
Az Erik atyáról készült kép forrása: Magyar Kurír

„Az Autista Segítő Központnál a család is része a tanulási folyamatnak” – Beszélgetés Formanek Tamással

2023.01.27

Rendünknek kiemelten fontos a sérülékeny felnőttek védelme, így az autizmus ügye. Formanek Tamás, a rendtartomány szociális referense a Mária Rádiónak adott interjújában beszélt az Autista Segítő Központ működéséről, az autista embertársaink viselkedéséről és a velük szembeni elfogadás fontosságáról. Az adás a Napindító című műsorban hangzott el január 26-án.

 

„A szentföldi szolgálat az egész rend feladata” – Beszélgetés Várnai Jakab ferences szerzetessel

2023.01.25

Várnai Jakab atya immár harmadik éve szolgál a Szentföldön. Az ottani szolgálatáról, annak ferences jelentőségéről Szerdahelyi Csongor kérdezte. Az adás a Katolikus Rádió Keresztény Közéleti Akadémia január 8-i adásában hangzott el.

„Ez az utazás ízelítőt ad abból, amit nem tudunk elképzelni” – Hidász Ferenc atya az ukrajnai helyzetről

2023.01.17

Hidász Ferenc atya nemrég Ukrajnában járt, amikor egy ottani menekült családnak segített hazajutni Magyarországról. Utazásáról és az ukrajnai helyzetről Szerdahelyi Csongor kérdezte. Az adás a Katolikus Rádió Keresztény Kulturális Akadémia című műsorában hangzott el január 15-én.

Január 16-ig lehet jelentkezni a téli zsolozsmatáborra – beszélgetés Szoliva Gábriellel

2023.01.15

Az idei téli zsolozsmatábort január 27. és 29. között szervezik meg egyetemista fiataloknak Zamárdiban. Jelentkezni a gabriel@ferencesek.hu címen lehet a fenti határidőig. A zsolozsmatáborról, a zsolozsma világáról és történelméről Szoliva Gábriellel, a tábor szervezőjével Szerdahelyi Csongor beszélgetett. Az adás a Katolikus Rádió Templom-tér-kép című műsorában hangzott el január 15-én.

Január végéig látogatható Madarassy András kiállítása a Kákonyi Asztrik Galériában – Beszélgetés Prokopp Máriával

2023.01.11

Az esztergomi ferences gimnázium rajztanárának kiállítása a Kákonyi Asztrik Galériában január végéig megtekinthető. A kiállítást megnyitó Prokopp Mária művészettörténésszel Madarassy András művészetéről Szerdahelyi Csongor beszélgetett.

Az adás a Katolikus Rádió Reggeli Riport című műsorában hangzott el január 10-én.

A Madarassy Andrásról készült kép forrása: újbuda.hu.

„Nem rejtem véka alá a hitemet” – Beszélgetés Hegedűs Endrével, a Ferences jótékonysági est előadójával

2023.01.04

A gyöngyösi Autista Segítőközpont javára jótékonysági hangversenyt ad Hegedűs Endre január 18-án a Zeneakadémián. A zongoraművészt hithez való viszonyáról, a koncert programjáról és az ott fellépő partnereiről Szerdahelyi Csongor kérdezte. Az adás a Katolikus Rádió Reggeli Riport című műsorában január 3-án hangzott el.

„A januári jótékonysági est különleges esemény lesz” – Beszélgetés Dobszay Benedekkel

2022.12.22

A ferences rend fenntartásában működő gyöngyösi Autista Segítő Központ támogatására jótékonysági hangversenyt rendeznek január 18-án, 19:30-kor a Zeneakadémia nagytermében. Az eseményről Dobszay Benedeket Szerdahelyi Csongor kérdezte. Az adás december 20-án, a Katolikus Rádió Reggeli Riport című műsorában hangzott el.

Az eseményre jegyek még kaphatók a jegy.hu-n.