Ha keresed az utad; már megfogalmaztad a kérdést: „Mit kívánsz tőlem, Istenem?”, és legfőképp, ha már megfordult benned: „Nem lehetnék én is ferences?”; hivatástisztázó programjainkkal segíteni szeretnénk döntésed meghozatalában.
Boldog a szolga, aki távollétében éppúgy szereti és félti testvérét, mint jelenlétében; és háta mögött sem mond semmi olyat, amit jelenlétében szeretettel meg ne mondhatna.
Ha keresed az utad; már megfogalmaztad a kérdést: „Mit kívánsz tőlem, Istenem?”, és legfőképp, ha már megfordult benned: „Nem lehetnék én is ferences?”; hivatástisztázó programjainkkal segíteni szeretnénk döntésed meghozatalában.
Minden embernek van hivatása. Mert a Jóisten így alkotott minket. Feladatot bízott ránk. Azt szeretné, hogy a munkatársai legyünk. Manapság sokan bizonytalanok, emiatt nehezen ismerik fel saját hivatásukat. „Annyi minden lehetnék!” – vélik. És bele kezdenek ebbe is, abba is. Az elköteleződés, a végső döntés pedig eltolódik, rossz esetben elmarad.
Ha úgy érzed, hogy Téged a Jóisten ferences szerzetesnek hív, de még bizonytalan vagy, akkor se habozz: bátran keress bennünket és kövesd programjainkat. Ebben az esetben írj a hivatas@ferencesek.hu címre, amelyen fr. Szoliva Gábriel testvér várja kérdéseidet. Megpróbálunk segítségedre lenni, hogy fölismerd utadat. Ha ismerőseid között van hasonló kereső ember, őt is bátoríthatod. „Aki keres, az talál.” Lehetőség szerint alkalmakat is biztosítunk, hogy betekints életünkbe.
Kiket várunk?
Milyen alkalmakat szervezünk?
Honnan kaphatsz részletes információt a konkrét programokról, hogyan jelentkezhetsz?
Ferences Rendtartomány, 2021