Isten ajándékba adta nekünk a teremtett világot – Folytatódnak a Teremtésvédelmi esték a Pasaréti Közösségi Házban

Mire jó egy teremtésvédelmi kör? Mit tud elérni? Milyen lehetőségei vannak? Hogyan bővíthető a tagok köre? Többek között ezekről a kérdésekről esett szó a Teremtésvédelmi esték legutóbbi Mit csinál egy teremtésvédő kör? című alkalmán a Pasaréti Közösségi Házban február 12-én. Az immár ötödik alkalommal megrendezett esten Budapest különböző plébániáin működő teremtésvédelmi csoportok képviselői osztották meg az érdeklődőkkel tapasztalataikat.

A 14. kerületi Rózsafüzér Királynéja Plébánia teremtésvédelmi körét Török Ágnes és Malasits-Földi Bernadett képviselte. Ökokörük 2019 óta működik. „Abban az évben egy lelkigyakorlaton került előtérbe egy előadás kapcsán a teremtésvédelem és a Laudato Si’ enciklika, melynek az üzenete hozzánk már akkor is nagyon közel állt. És noha a közösség számára még új volt, komoly lelkesedéssel fogadták, a plébánosuk pedig azonnal hozzájárulását adta a kör megalapításához. „Azóta tíz-tizenegy tag igyekszik aktívan tevékenykedni a teremtés- és környezetvédelem ügyét zolgálva, a lelkigyakorlatokon át a különböző tanfolyamokon keresztül a kistermelői vásárokig, sőt már két szappanfőző tanfolyamot is megszerveztünk” – mesélte Bernadett. Ökokörük másfél éve nyert az Ökogyülekezeti Mozgalom pályázatán, jelenleg ennek révén igyekeznek a megfogalmazott céljaikat elérni.

Ugyanezen a pályázaton korábban a 22. kerületi Baross Gábor-telepi Jézus Szíve Plébánia 2017 óta működő teremtésvédő köre is sikerrel szerepelt, őket az este Kecskés Csaba képviselte. A közösségnek jelenleg nyolc regisztrált tagja van, az alapítók pedig büszkék arra, hogy egyre többen vannak, akik a teremtéstudatosan gondolkoznak a plébánián. „Kőhalmi Attila alapító tagunk profi a pályázatírásban és olyan aktivitásokban, hogy hogyan lehet például közösségi költségvetést létrehozni. Egy másik tagunk egy grafikus vállalkozás tapasztalt munkatársa, aki gyönyörű plakátokat tud készíteni. Nagyon inspiráló volt látni, hogy ha kellő időt és energiát fektetünk egy helyi szintű kezdeményezésbe, akkor bármit el tudunk érni, minden megoldható. Mindenkinek van valami ügyessége, képessége, ami hozzásegít minket a közös céljaink eléréséhez” – osztotta meg a hallgatósággal Csaba.

Ujlaky Eszter a Naphimnusz Teremtésvédelmi Egyesület és a Hetvenkét Tanítvány Mozgalom tagja, továbbá a Szentimrevárosi Egyesület vezetésével is foglalkozik. Utóbbit Kállay Emil atya hozta létre 1991-ben. Ebből az egyesületből Nemes Gábor vezetésével 2004-ben, húsz éve alakult meg a Zöld Kör. Egy évvel ezelőtt a Laudato Si’ nyomán neveztük át magunkat Teremtésvédelmi Munkacsoporttá, ami egyre elfogadottabbá és vonzóbbá vált a plébánia körében. Előadásaink alkalmával próbálunk olyan nevekkel, ismert témákkal előrukkolni, amelyekkel felhívhatjuk a figyelmet a teremtéstudatosságra. Igyekszünk nyitni a helyi plébánia hívei felé, hogy bővíthessük a csoportot” – mondta el Nemes Gábor.

A teremtésvédelmi körök eszközeikben és céljaikban igen hasonlóak. Isten ajándékba adta nekünk a teremtett világot. A hálánk jele az, hogy megóvjuk, tevékenységük forrása pedig ennek az ajándéknak a megbecsülése és szeretet” – fogalmazta meg Rácz Boró, az este moderátora, aki ezt követően arra kérte a meghívottakat, emeljenek ki néhány dolgot, amelyek hosszabb távon is hatással voltak plébániájuk életére teremtésvédelmi szempontból. A színes palettán olyan ötletek is elhangzottak, mint a plébániai visszaváltós rendszer bevezetése, a használtruha-börzék, vagy akár zenés rendezvényekhez kötött „barter-piac” a gyermekek örömére.

***

Ráczné Soós Krisztina a nemzetközi Laudato Si’ környezet- és teremtésvédelmi mozgalom, a Laudato Si’ Movement hivatalos animátorképzése után alapította meg a pasaréti munkacsoportot Rácz Boróval, Vámos Katalinnal és dr. Bagyinszki Ágoston OFM atyával. Az általuk megálmodott Teremtésvédelmi esték programsorozat minden hónap második hétfőjén várja az érdeklődőket, és célja egy olyan tudásalapú, aktív közösség létrehozása, mely keresztény nézőpontú környezetvédelemmel, vagyis teremtésvédelemmel foglalkozik. Az első alkalomra „Hol tartunk ma Pasaréten a teremtésvédelemben?” címmel került sor 2023. október 9-én, a december 11-én megrendezett alkalmon pedig a Laudato Si’ Movement és az Átfogó Emberi Fejlődés Előmozdítása Dikasztériumának együttműködése révén megszületett, Ferenc pápa enciklikája nyomán készült A levél című dokumentumfilmet tekinthették meg a résztvevők Pasaréten. 

A szervezők a Teremtésvédelmi esték alkalmaira minden érdeklődőt szeretettel várnak. További információkat a Pasaréti Közösségi Ház weboldalán a programok menüpont alatt találhatnak, illetve ajánljuk, hogy kövessék figyelemmel a ferencesek közösségimédia-platformjait is, ahol minden soron következő eseményről tájékoztatunk.

Gellért Sára Mária
Fotó: Gellért Sára Mária
Ferences Média, 2024

Oszd meg a barátaiddal:
Ferencesek pecsét
Magyarok Nagyasszonya Ferences Rendtartomány
© 2024 Ferencesek - Pax et bonum
Ferencesek
Magyarok Nagyasszonya Ferences Rendtartomány
© 2024 Ferencesek - Pax et bonum