Ferenc pápa enciklikája nyomán készült filmmel zárult a 2023-as Teremtésvédelmi esték utolsó alkalma

A pasaréti Laudato Si’ kör Teremtésvédelmi esték néven indított programsorozata a környezetvédelemről, a hozzá köthető spiritualitásról és Ferenc pápa üzenetéről nyújt hónapról hónapra átfogó információkat az érdeklődők számára. Az idei utolsó, december 11-én megrendezett alkalmon a nemzetközi  Laudato Si’ Mozgalom és az Átfogó Emberi Fejlődés Előmozdítása Dikasztériumának együttműködése révén megszületett A levél című dokumentumfilmet tekinthették meg a résztvevők Pasaréten.

A pasaréti Laudato Si’ kör teremtésvédelmi estéjének legutóbbi alkalmán A levél című, Ferenc Pápa Laudato si’ kezdetű enciklikája nyomán készült filmet volt lehetőség megtekinteni, majd pedig csoportosan beszélgetni róla. A mű megindító személyes történeteken keresztül mutatja be bolygónk válságát, illetve annak természetre és az emberekre gyakorolt hatását.

Ferenc Pápa 2015-ben kiadott körlevele szerint párbeszédet szeretne kezdeni mindenkivel a teremtésvédelem témájáról. Ennek jegyében a világ négy különböző pontjáról olyan személyek kaptak meghívást a Vatikánba, akik közvetíthették az eddig méltatlanul elhallgattatott hangokat a Földünk sorsát érintő beszélgetésekben. Az „A levél” című dokumentumfilm a Szenegálból, az Amazonas vidékéről, illetve Indiából és Hawaiiról érkező szereplők Rómába vezető útját és az ott átélt rendkívüli élményeit követi nyomon, melynek kiemelt része az volt, amikor személyesen beszélgethettek Ferenc pápával, képviselve a szegények, az őslakosok, a fiatalok, valamint a saját természeti környezetük szempontjait. A film a YouTube videómegosztó csatornán angol nyelvű felirattal itt is elérhető.

A teremtésvédelmi esteket minden hónap második hétfőjén a Pasaréti Közösségi Házban rendezték meg. Az október 9-i első alkalom a Laudato si’ spiritualitásáról szólt, november 13-án Kardos Csongor OFM tartott előadást Ki veszi észre a fák tervrajzait? – Ferencesként a teremtett világban címmel.  A Ráczné Soós Krisztina, Rácz Boró, Vámos Katalin által indított és dr. Bagyinszki Ágoston OFM által kísért programsorozat célja egy olyan tudásalapú, aktív közösség létrehozása, mely keresztény lelkiségen alapuló környezetvédelemmel foglalkozik. A további alkalmakról honlapunkon, közösségi médiafelületeinken vagy a Pasaréti Közösségi Ház weboldalán (PROGRAMOK & JEGYEK menüpont alatt) lehet informálódni. 

 

Gellért Sára Mária

A kép forrása:
https://www.theletterfilm.org/

Ferences Média, 2023

 

Oszd meg a barátaiddal:
Ferencesek pecsét
Magyarok Nagyasszonya Ferences Rendtartomány
© 2024 Ferencesek - Pax et bonum
Ferencesek
Magyarok Nagyasszonya Ferences Rendtartomány
© 2024 Ferencesek - Pax et bonum