Isten gyermekének lenni időskorban is lehetséges, sőt…
Az időskor nem lezárás, hanem új kezdet – ezt élhették meg mindazok, akik részt vettek a Ferences Szegénygondozó Nővérek Fontos vagy – Erőforrásaid 60 év felett elnevezésű lelkinapján. A hiánypótló esemény a hatvan pluszos generáció lelki töltekezését, közösségi összetartozásának erősítését és istenkapcsolatának elmélyítését szolgálta. A résztvevők szentmisével, előadásokkal, kerekasztal-beszélgetéssel és közös tánccal ünnepelték, hogy az […]





