Boldog a szolga, aki távollétében éppúgy szereti és félti testvérét, mint jelenlétében; és háta mögött sem mond semmi olyat, amit jelenlétében szeretettel meg ne mondhatna.

„Tiszta szívvel a világban” – Balázs Jeromos OFM előadása Szent Ferenc lelki életének iskolájának második alkalmán

2024.03.07

A ferences jubileumokhoz kapcsolódóan Szent Ferenc lelki életének iskolája elnevezéssel indult elmélkedéssorozat február 8-ától pünkösdig, kéthetente csütörtök esténként az esztergomi ferences templomban. Az előadók – összesen kilenc alkalommal – Szent Bonaventura Szent Ferencről írott életrajza nyomán keresztül igyekeznek a hallgatósághoz …

Gyere haza! Gyónj meg! – Interjú Reisz Péter Pál OFM atyával a pesti ferencesek plakátkampányáról

2024.03.06

A pesti ferences templom adventtől kibővített gyóntatási és miserendjét egy hatalmas plakát is hirdeti a templom falán, rajta Reisz Péter Pál OFM arcával. A 82 éves atya az interjúban a ferences lelkiségről, a Gyere haza! Gyónj meg! mottóval indított kampányról, …

Isten ajándékba adta nekünk a teremtett világot – Folytatódnak a Teremtésvédelmi esték a Pasaréti Közösségi Házban

2024.02.29

Mire jó egy teremtésvédelmi kör? Mit tud elérni? Milyen lehetőségei vannak? Hogyan bővíthető a tagok köre? Többek között ezekről a kérdésekről esett szó a Teremtésvédelmi esték legutóbbi Mit csinál egy teremtésvédő kör? című alkalmán a Pasaréti Közösségi Házban február 12-én. …

Együttműködik a jövőben a Magyarok Nagyasszonya Ferences Rendtartomány és a Pécsi Tudományegyetem

2024.02.27

Együttműködési megállapodást kötött a Magyarok Nagyasszonya Ferences Rendtartomány (MNFR) és a Pécsi Tudományegyetem (PTE), melynek alapvető célja az oktatási és a hallgatói szolgáltatások összehangolása. Az együttműködés értelmében az MNFR munkatársai oktatói feladatot vállalhatnak kurzusok és előadássorozatok megtartásával, szemináriumok vezetésével az …

„Alapjaimban változtatott meg, hogy a hospice-ra kerültem” – Riport Lengyel Donát OFM testvérrel, a Korányi-kórház kórházlelkészével

2024.02.22

Magyarországon huszonöt helyen történik intézményi hospice ellátás. Donát testvér tizenkét éve szolgál kórházlelkészeként a Korányi-kórházban, ahol az összes beteg lelkigondozása hozzá tartozik. Elmondása szerint legtöbb idejét a kórház hospice-palliatív osztályán tölti, amely a mozgalmat alapító Polcz Alaine-ről kapta a nevét …