„Azt kérjük, hogy a mi Urunk, Jézus Krisztus tanítását és életpéldáját mindhalálig szentül követhessük a Kisebb Testvérek Regulája és életformája szerint.” Ezekkel a szavakkal kérte szeptember 5-én Kóta Quirin OFM és Skublics Ambrus OFM, hogy örökfogadalommal kötelezhessék el magukat a ferences rendben. A pasaréti Páduai Szent Antal-templomban ferences testvérek és nővérek, más szerzetesközösségek tagjai, papok, családtagok, barátok és hívek gyűltek össze, hogy tanúi legyenek az életre szóló döntésnek.
Az örökfogadalom a szerzetesi élet egyik legmélyebb pillanata: egy ember Istennek és az Egyháznak ajánlja egész további életét, miközben egy közösség is kimondja, hogy befogadja és magáénak vallja őt. Nem csak az adott testvér személyes döntésének ünnepe ez, hanem annak a közösségnek is, amely őt hordozta, formálta és most örökre maga közé fogadja. Éppen ezért a szertartás egyszerre szól az önátadásról és a befogadásról.
Kálmán Peregrin OFM atya a fogadalomtétel szertartását bevezető gondolataiban éppen erre hívta fel a figyelmet. Mint mondta, amikor az elöljáró megkérdezi Quirin testvért és Ambrus testvért, hogy az Egyház szándéka szerint akarnak-e szerzetesek lenni, e kérdésben mintegy maga Isten szólal meg. Ezért a szertartás előtt a jelenlévők együtt hívták segítségül a Szentlelket és a szenteket, hogy a két testvér képes legyen a teljes önátadásra, a közösség pedig képes legyen ennek az önátadásnak az elfogadására.
Az örökfogadalom szertartásának minden mozzanata ezt a kettős valóságot jelenítette meg. A két testvér az elöljáró – Berhidai Piusz OFM tartományfőnök – előtt, kezét annak kezébe helyezve tette le ígéretét, majd az oltáron saját kezűleg aláírta a fogadalom szövegét. A gesztus a zsoltáros szavait idézi: „Atyám, kezedbe ajánlom lelkemet”, illetve: „Reám tetted a kezedet.” Ahogy Peregrin atya fogalmazott ennek kapcsán: „a Suscipe imádságban a fogadalomtevő azt kéri, hogy az Úr fogadja el őt, majd az Egyház megszentelő imádsága az egyes ember önátadását az üdvösség egész történetének távlatába helyezi”.
A szertartás végén a békecsókban maga a közösség fogadta be az újonnan örökfogadalmat tett testvéreket. Ez a gesztus azonban többet jelent egyszerű befogadásnál: mintegy előre megízlelteti Isten országának örömét. A békecsókhoz kapcsolódó antifóna ugyanis az örökfogadalmas testvérek temetésén is felhangzik: „Jöjjetek, Isten szentjei, vigyétek lelküket az Úr színe elé.” Most ugyanez a fohász még az életben, az ünnep örömében hangzott el. Mintha a közösség egy pillanatra már azt az örömet is elővételezte volna, amellyel egykor majd a szentek fogadják Quirin és Ambrus testvéreket a mennyország kapujában.
Az ünnepi szentmise homíliájában Piusz atya arról beszélt, hogy Quirin és Ambrus hosszú és komoly utat jártak be az örökfogadalomig. Ennek az útnak voltak jól látható, mérhető állomásai, de olyan belső és rejtett szakaszai is, amelyeknek a titkát talán csak Isten ismeri. Az elmúlt években életközösségbe kerültek a ferences testvérekkel: szűkebb és tágabb közösségekben, országhatárokon innen és túl, miközben egy nyolcszáz éves hagyománnyal is megismerkedtek. Nem csupán azt tanulták meg, mit jelent szerzetesként élni, hanem fokozatosan beléptek annak tapasztalatába is, mit jelent a hármas fogadalom, Jézus Krisztus szorosabb követése és a ferences karizma.
„Sokat tudtok már, de mégis: a formációtok most kezdődik igazán” – fogalmazott Piusz atya. Az örökfogadalom ugyanis nem egy tanulási folyamat lezárása, hanem új kezdet. A szerzetesi életre való felkészülés után most kezdődik az egész életre szóló tanulás: hogyan lehet napról napra egyre mélyebben Krisztushoz tartozni, hogyan lehet a fogadalmat nem csak megtartani, hanem belülről megélni.
Piusz atya homíliájának középpontjában a Jézus főpapi imájából választott evangéliumi rész állt. Jézus az utolsó vacsorán tanítványaiért – és mindazokért, akik őt követik – imádkozik, mielőtt egészen odaadja életét. Ebben az imádságban hangzik el a vágy, hogy tanítványai „mindnyájan egyek legyenek”, ahogyan az Atya és a Fiú egy. Ez az egység nem egyszerűen emberi összetartozást jelent, hanem az Istennel való egyre mélyebb egyesülést. A prédikáció három példán keresztül mutatta meg, milyen életre szóló feladatot jelenthet ez a két örökfogadalmas testvér számára: Szent Ferenc egyszerűségén, Károlyi Bernát OFM testvér vértanúi tanúságán és Kalkuttai Szent Teréz missziós életén keresztül.
Az ünnepi prédikáció egyik hangsúlyos gondolata szerint Szent Ferenc még nem „ferences” volt, hanem kisebb testvér. Ezért Quirin testvér és Ambrus testvér számára sem pusztán az a feladat, hogy ferencesekké váljanak, hanem hogy egyre inkább „kisebb testvérekké” legyenek. Ennek az egyszerűségnek a forrása pedig nem más, mint az evangélium elsődlegessége. A ferences ember napról napra hallgatni akarja és hallgatja az evangéliumot; hordozza magában akkor is, ha még nem érti teljesen, és igyekszik megtenni azt, amit már megértett belőle – közösségben, testvérként.
Különösen jelentős, hogy éppen Jézus főpapi imája lett a két örökfogadalmas testvér által választott evangéliumi szakasz. Szent Ferenc ugyanis a Meg nem erősített Regula 22. fejezetében hosszasan idézi ezt az imádságot. Ebben válik láthatóvá, hogy számára az evangélium nem külső szabályok gyűjteménye volt. Újra és újra kimondta, ismételgette, hordozta magában, majd megpróbálta megtenni azt, amit megértett belőle. „És miközben megélte, egyre mélyebben megértette. Így lettek az evangéliumi idézetekből megélt, belső úton megtanult szavak, Ferenc életének szavai” – jegyezte meg Piusz atya.
Az egyszerűség ezért nem elsősorban kevesebb tárgyat, kevesebb lehetőséget vagy kevesebb külsőséget jelent. Mélyén az áll, hogy az ember megtalálja az egyetlen szükségeset. „Egyetlen Jézusunk van, és egyetlen evangéliumunk” – hangzott el a prédikációban. Az evangélium tanulása tesz egyszerűvé, mert megtanítja, hogy egyetlen valódi vonatkoztatási pont van az életben, akihez képest minden más a helyére kerülhet. Ehhez pedig fokozatosan el kell engedni mindazt, ami pusztán „én”: a kizárólag saját elképzelésekhez, saját akarathoz való ragaszkodást, hogy egyre inkább Isten akaratához igazodjon az élet. Talán ezt is jelenti a „kisebb testvér” elnevezés: törekvést arra, hogy az ember megmaradjon az Úrral való egységben, és közben egyre inkább elengedje mindazt, ami csak belőle fakad.
A második példa a magyar ferences hagyományból érkezett. A prédikáció Isten szolgája, Károlyi Bernát OFM testvér életét állította Quirin és Ambrus elé. Károlyi Bernát többféle papi szolgálat után kínai misszionárius lett, majd 1938-ban, a kommunista diktatúra miatt, haza kellett térnie. Magyarországon azonban ismét az üldözöttek között találta meg a helyét. 1944-től Kecskeméten zsidókat, politikai üldözötteket és menekülteket fogadott be a kolostorba. Köztük egy olyan embert, aki később az életére tört, és igazságügy-miniszterként az ő elítélését terjesztette Rákosi Mátyás kommunista diktátor elé.
Az ő története azt a kérdést feszegeti: mit jelent valójában egy olyan közösséghez tartozni, amely Krisztus követését nem csupán kényelmes körülmények között akarja megélni. „Ilyen közösségbe léptetek be, és ilyen közösségben kötelezitek el magatokat. Olyan közösségbe, ahol lehet vértanúnak lenni” – mondta ennek kapcsán Piusz atya. A vértanúság gondolata azonban nem csak a szélsőséges, történelmi helyzetekre vonatkozik, megjelenhet a mindennapi életben is: a hűséges szolgálatban, az Istennek átadott életben. Piusz atya szerint az örökfogadalom tehát nem népszerűséget vagy kényelmet ígér; éppen ellenkezőleg: azt a szabadságot adhatja, hogy az embernek nem kell ezekhez igazítania a döntéseit.
„Nem a népszerűség és nem a kényelem ígéretét kapjátok, hanem az örök élet ígéretét” – fogalmazott, majd arra hívta fel a testvérek figyelmét, hogy ne ragadjanak bele azokba a hatalmi játszmákba, amelyek olykor elvonják a figyelmet az egyetlen szükségesről. Gyökerezzenek Krisztusba, és ebből a kapcsolatból kiindulva döntsenek mindig az élet, a másik ember méltósága és tisztelete mellett. Legyenek tanúi annak az Istennek, aki az élet Istene akkor is, ha ezért nem lesznek népszerűek, vagy éppen „nem lesz jó a sajtójuk”.
A harmadik példaként Kalkuttai Szent Teréz alakja került a két örökfogadalmas testvér elé. Teréz anya – bár ő maga nem ferences volt – élete mégis fontos tanítást hordoz a ferences hivatás számára is. Teréz anya életében világosan összekapcsolódott a belső elköteleződés és a külső misszió. Szolgálata nem vált önálló projektté vagy puszta karitatív aktivizmussá, mert mindenekelőtt Jézus iránti mély engedelmességből fakadt. A külső szolgálat és az evangélium hirdetése így egységet alkotott azzal a belső úttal, amelyen ő maga is járt. Ez különösen fontos az örökfogadalom szempontjából. A szerzetes nem azért adja oda az életét, hogy valami látványosat valósítson meg belőle, hanem azért, hogy eljusson a tökéletes szeretetre.
Piusz atya hangsúlyozta: ennek útján két szempontot érdemes megtanulni Szent Teréztől – „belülről és lentről nézni arra, akit Isten az emberre bízott”. Belülről, vagyis abból a belső egységből, amelyben az ember Istennel van. Innen nézve a másik ember – bárki legyen is – Isten fényében az üdvösségre teremtett ember, felbecsülhetetlen misztérium, aki tiszteletet érdemel. És lentről, azaz kisebbként. Olyan emberként, aki tudja, hogy akkor fogja igazán szeretni a másikat, ha szolgálni tud neki. Így kapcsolódik össze a ferences egyszerűség, a vértanúság perspektívája és a misszió. Mindhárom ugyanahhoz a forráshoz vezet vissza: Krisztushoz, aki teljesen odaadta magát az Atyának és az emberekért.
A szerzetesi hivatás mindig közösségi történet is. Hiszen a ferences testvérek mellett ott vannak azok az emberek is, akik elsőként adtak otthont a hivatásnak: a családok, amelyekben Quirin és Ambrus növekedhetett, ahol megtapasztalhatták a szeretetet, és ahol – a fogadalom napjáig vezető út hosszú folyamatában – kibontakozhatott bennük az Istennek szentelt élet hívása. Piusz atya a szertartás végén ezért külön köszönetet mondott a testvérek családjainak. „Isten felbecsülhetetlen ajándékai azok a családok, ahol szeretetben megteremhet egy ferences hivatás. A Jóisten jutalmazzon meg benneteket százszorosan” – zárta az ünnepet Piusz atya.
***
Az örökfogadalomról készült képek megtekinthetőek itt.
***
Ádám Rebeka Nóra
Fotók: Csorba Tatum
Ferences Média 2026
