Válasz a küldetésre címmel tartott előadást Szpisják Péter Pál OFM.Cap testvér a Ferences Világi Rend Gyékényes Káptalanján, amit július 23-26-ig tartottak Esztergomban. Hogyan válhat a Ferences Harmadrend a „kilépő Egyház” részévé, és vajon miért nevezte XIII. Leó pápa új Makkabeusoknak a ferences világiakat? Az előadásból kiderül:
***
Engedjék meg, hogy egy személyes gondolattal kezdjem. A protestáns házasságkötési liturgiában van egy mondat, amelyet mindig nagyon szépnek tartottam: „Ezzel megelégszem.” Amikor megkaptam az előadásom címét – Válasz a küldetésre –, valami hasonlót éreztem. Ez a cím számomra önmagában is irányt mutatott, és ebből indultam ki. Mit jelent válaszolni a küldetésre?
Azt gondolom, hogy amikor a küldetésről beszélünk, akkor a Ferences Világi Rend tagjai számára mindenekelőtt saját Regulánkhoz kell visszatérnünk. Már a második és harmadik pontban olyan alapvető igazságokat találunk, amelyek kijelölik hivatásunk lényegét. A Regula így mutatja be a Ferences Világi Rendet: „A nagy ferences családon belül sajátos helye van a Ferences Világi Rendnek, amely az egész világon elterjedt, szerves közösség a Katolikus Egyházban. Testvérei és nővérei a Szentlélektől indítva saját világi állapotukban törekednek a szeretet tökéletességére.”
Már ebből a néhány mondatból kirajzolódik küldetésünk. A cél nem kevesebb, mint a szeretet tökéletességére törekedni. A Regula ezt így folytatja: „Fogadalommal kötelezik el magukat arra, hogy az evangélium szerint éljenek Szent Ferenc példájára.” Majd később ezt olvassuk: „Urunk Jézus Krisztus evangéliumát kövessék Szent Ferenc példája szerint… az evangélium igazságait ültessék át életükbe, és mindennapi életüket újra meg újra az evangéliumhoz mérjék.” Természetesen még számos más helyet is idézhetnénk a Regulából, de számomra ezek azok az alapok, amelyekből minden további gondolat fakad.
És itt szeretnék megállni egy pillanatra. A Regula ugyanis nem egyszerűen feladatokat sorol fel. Nem egy munkatervet ad a kezünkbe. Sokkal inkább örömhírt hirdet. Örömhír ugyanis az, hogy küldetésünk van. Ez nem teher, hanem ajándék. Az evangéliumban is ezt látjuk. Amikor Jézus kiválasztja a tizenkettőt, először magához hívja őket, majd hatalmat ad nekik, és elküldi őket. A küldetés mindig a Krisztussal való találkozásból születik. A délelőtti előadásokban is szó esett arról, hogy minden hiteles szolgálatot megelőz a befelé vezető út, az Úrral való személyes találkozás. A küldetés ebből a kapcsolatból fakad. Regulánk újra és újra Szent Ferenc példájára hivatkozik. Jól ismerjük ezt a megfogalmazást: Assisi Szent Ferenc teljesen katolikus és apostoli férfi volt.
Ez a két szó különösen fontos. Az „apostoli” nyilvánvalóan utal a küldetésre, az evangélium hirdetésére, a cselekvő tanúságtételre. A „katolikus” pedig arra emlékeztet bennünket, hogy Ferenc mindig az Egyházzal egységben élt. Számára Krisztus földi helytartója, Szent Péter utóda iránti hűség magától értetődő volt. Ezért előadásomban szeretnék egy rövid áttekintést adni arról, hogyan gondolkodik az Egyház a Ferences Világi Rend küldetéséről. Mielőtt azonban kifejezetten a Ferences Világi Rendről beszélnénk, érdemes egy lépéssel hátrébb lépni.
Mit mond maga az Egyház a világi hívők küldetéséről? A II. Vatikáni Zsinat két alapvető dokumentuma, a Lumen gentium és a Gaudium et spes világosan megfogalmazza ezt. A Lumen gentium így tanít: „A világi hívek a keresztség által Krisztus testébe épültek, Isten népévé lettek, és Krisztus papi, prófétai és királyi küldetésében saját módjukon részesednek. Ennek megfelelően teljesítik az egész keresztény nép küldetését az Egyházban és a világban.” Ez rendkívül fontos kijelentés. Attól a pillanattól kezdve, hogy megkereszteltek bennünket, küldetésünk van. A keresztség utáni krizmával való megkenés is ezt fejezi ki: Krisztushoz tartozunk, aki Pap, Próféta és Király. Az ő küldetésében részesedünk. És figyeljük meg: nem a világ ellenében kaptuk ezt a küldetést, hanem a világban.
A zsinat külön hangsúlyozza, hogy a világi hívek sajátos hivatása éppen világi állapotukban valósul meg. Így fogalmaz: „A világi hívek feladata, hogy a világi dolgok intézésével és Isten szerinti rendezésével keressék Isten országát.” Ez azt jelenti, hogy a család, a munkahely, a társadalmi élet, a kultúra, a gazdaság, a közélet – mindaz, amiből hétköznapjaink szövődnek – nem akadálya a keresztény életnek, hanem annak helye. Itt hív bennünket Isten. Itt kell az evangélium kovászává válnunk. A Zsinat gyönyörű képet használ: A világi hívők úgy járulnak hozzá a világ megszenteléséhez, mint a kovász, amely belülről járja át a tésztát. Életük tanúságával – hitük, reményük és szeretetük ragyogásával – mutatják meg Krisztust a világnak. Ez minden világi keresztény közös küldetése. És erre épül rá a Ferences Világi Rend sajátos hivatása, amelyről a következőkben szeretnék beszélni.
A Ferences Világi Rend sajátos küldetése az Egyházban
Ha mindez igaz minden megkeresztelt hívőre, akkor feltehetjük a kérdést: miben áll a Ferences Világi Rend sajátos küldetése? Az Egyház mindig különös figyelemmel és megbecsüléssel tekintett a Ferences Világi Rendre – korábbi nevén a Ferences Harmadrendre. A történelem során több pápa is felismerte, hogy ez a közösség sajátos módon képes hozzájárulni az Egyház megújulásához.
Különösen igaz ez XIII. Leó pápára, aki maga is a Ferences Harmadrend tagja volt. Szívén viselte a közösség sorsát, és 1883-ban új Regulát adott a harmadrendnek. Meggyőződése volt, hogy az Egyház megújulásának egyik fontos eszköze éppen a ferences világiak hűséges tanúságtétele lehet. Így fordult hozzájuk: „Apostolkodásukkal azon fáradozzanak, hogy a keresztény nép lelki javát előmozdítsák.” Figyeljük meg ennek a mondatnak a természetességét. A pápa nem bizonygatja, hogy a ferences világiaknak apostolkodniuk kell. Magától értetődőnek veszi, hogy apostolok. Arra buzdítja őket, hogy apostoli küldetésüket a keresztény nép javára gyakorolják. Majd így folytatja: „Ez az apostoli munka a kezdetektől fogva méltóvá tette őket arra, hogy IX. Gergely pápa Krisztus katonáinak és új Makkabeusoknak nevezze őket.”
Számomra különösen megragadó ez az elnevezés: „új Makkabeusok”. Ha felidézzük a Makkabeusok könyvét, láthatjuk, hogy egy olyan korról beszél, amikor Isten népét erőteljes kulturális és vallási nyomás érte. A hellenisztikus világ értékrendje fokozatosan háttérbe szorította a szövetséghez való hűséget. Sokak számára természetessé vált az alkalmazkodás. Voltak azonban olyanok, akik nem akartak lemondani hitükről. Nem csupán tiltakoztak, hanem készek voltak áldozatot is vállalni azért, hogy hűségesek maradjanak Istenhez. Nem nehéz felismerni, mennyire időszerű ez a kép ma is. Korunk keresztényei is olyan világban élnek, amely számtalan irányból formálni próbálja gondolkodásunkat és értékrendünket. Ebben a helyzetben különösen aktuális az a meghívás, hogy hűségesek maradjunk az evangéliumhoz, és azt hitelesen képviseljük.
XIII. Leó szerint ez az apostoli küldetés ma is ugyanolyan termékeny lehet, mint kezdetben, ha a ferences világiak Assisi Szent Ferenc példáját követve életükkel adnak tanúságot Krisztusról. Már önmagában a példaadás is küldetés. Nem pusztán előkészíti az apostolkodást, hanem annak egyik legfontosabb formája. A 20. század végén Szent II. János Pál pápa ugyanezt a gondolatot új hangsúllyal fogalmazta meg. A Ferences Világi Rendhez intézett üzenetében arra kérte a testvéreket, hogy sajátos ferences örökségükkel járuljanak hozzá egy olyan civilizáció építéséhez, „amelyben az emberi személy méltósága, a kölcsönös felelősség és a szeretet eleven valósággá válik.”
Ez ma is rendkívül aktuális feladat. A pápa továbbá arra buzdította a ferences világiakat, hogy mélyítsék el az egyetemes testvériség alapjait, alakítsák ki a befogadás lelkületét, építsék a testvéri kapcsolatokat, és határozottan lépjenek fel a kizsákmányolás, a megkülönböztetés, a társadalmi kirekesztés és a közömbösség minden formájával szemben. Majd így fogalmaz: „Ti világi ferencesek olyan hivatást éltek, amelyben elválaszthatatlan az Egyházhoz és a társadalomhoz tartozás.” Ez különösen fontos mondat. A ferences világi hivatás nem választ el a világtól, hanem éppen oda küld. A családba. A munkahelyre. A közéletbe. A kultúrába. Az emberi kapcsolatokba. Mindenhová, ahol emberek élnek és találkoznak. Ezért folytatja a pápa: „Feladatotok mindenekelőtt a személyes tanúságtétel.”
Ez a tanúságtétel nem csupán a templomban valósul meg. Jelen van a családi életben, a munkában, az örömben és a szenvedésben, az emberi találkozásokban, a társadalmi felelősségvállalásban és a teremtett világ iránti gondoskodásban is. Még akkor is, ha nem a vértanúság vörös tanúságtétele jut osztályrészül, következetesen meg kell élni azokat az ígéreteket, amelyeket a keresztségben, a bérmálásban és a ferences fogadalomtételben tettünk. Ezért a Regula, a Konstitúciók és a Ferences Világi Rend egész lelkisége nem egyszerű szabálygyűjtemény, hanem a mindennapi élet útmutatója.
Ha valóban hisszük, hogy a Szentlélek arra hív bennünket, hogy világi állapotunkban a szeretet tökéletességére törekedjünk, akkor nem elégedhetünk meg a középszerűséggel. Nem elégedhetünk meg minimális keresztény élettel vagy felszínes vallásossággal. A ferences világi hivatás mindig többre hív. Arra, hogy a hétköznapokban is a szentség útját járjuk.
Küldetésünk az Evangélium megélése
A Ferences Világi Rend küldetését összefoglalva, az egyházi dokumentumok alapján így fogalmazhatjuk meg: küldetésünk az Evangélium megélése, nem csupán annak hirdetése a mindennapi életben. Isten országának szolgálata a mai világban, úgy, ahogyan azt az Egyház elvárja a Ferences Világi Rendtől: bátor és következetes tanúságtétellel. Olyan küldetés ez, amelynek célja egy testvéri, evangéliumi szellemű világ építése. Ha konkrét területekre bontjuk ezt a küldetést, akkor magában foglalja a családi életet és az evangéliumi kapcsolatok ápolását, a munka világát, mint a megszentelődés és a példamutatás helyét, a társadalmi életben való felelős részvételt, valamint a peremre szorult emberek felé forduló testvéri szolgálatot.
Az előadásra készülve kíváncsi voltam arra is, hogy mindez hogyan valósul meg a gyakorlatban. Ezért megnéztem néhány olaszországi ferences világi rendi közösség kezdeményezéseit, amelyekből szeretnék néhány példát megosztani. A milánói ferences világi testvéri közösség több figyelemreméltó kezdeményezést indított. Bár Nyugat-Európában élnek, figyelmüket Ukrajna felé fordították. Bekapcsolódtak a békemisszió munkájába, együttműködtek az Európai Erőszakmentes Cselekvési Mozgalommal, és részt vettek gyertyák, fáklyák, valamint más alapvető eszközök gyűjtésében a háború sújtotta lakosság számára. Adományokat juttattak el a célállomásokra, kapcsolatot tartottak a helyi önkormányzatokkal és segélyszervezetekkel.
Volt egy első hallásra talán mosolyt fakasztó kezdeményezésük is: ukrán önkormányzatok kérésére labdarúgó-, kosárlabda- és röplabdákat gyűjtöttek. Ha azonban belegondolunk, hogy ezek a gyermekek és fiatalok háborús körülmények között élnek, rögtön megértjük ennek jelentőségét. A sport nem pusztán szabadidős tevékenység, hanem a közösségépítés, a remény és a lelki regenerálódás fontos eszköze is. Ugyanez a milánói közösség a Naphimnusz évében a teremtésvédelem területén is rendkívül aktív volt. A szeptember 1-jétől október 4-éig tartó időszakban saját liturgikus, kulturális és közösségi programokat szerveztek, amelyekbe nemcsak saját testvéreiket, hanem plébániáikat és minden érdeklődőt is bevontak, hogy együtt fedezzék fel Szent Ferenc teremtésről szóló üzenetének időszerűségét.
Bresciában más jellegű kezdeményezésekkel találkoztam. Szerveztek jótékonysági vásárokat, amelyek nem csupán az adománygyűjtést szolgálták, hanem találkozási lehetőséget is teremtettek az emberek számára. Ugyanitt a ferences világi közösségek részt vállaltak templomaik művészeti értékeinek megőrzésében, több festmény restaurálásának támogatásával. Amikor pedig ferences témájú könyv jelent meg, a könyvbemutatók és író-olvasó találkozók megszervezésében is aktív szerepet vállaltak. Olaszország egyes vidékein, ahol történelmi kapcsolat él Albániával, ferences világi közösségek olyan zarándoklatokat szerveztek, amelyek kulturális és lelki találkozások is voltak egyben. Ellátogattak Albániába, megismerkedtek Kalkuttai Szent Teréz örökségével, valamint a kommunista diktatúra alatt üldözött egyház történetével. Ezek az utak nem egyszerű kirándulások voltak, hanem találkozások a szenvedő egyház emlékeivel és a hitből fakadó reménnyel.
Végül egy nemzetközi kezdeményezést is szeretnék megemlíteni. Az olasz ferences világi rend „Adjunk egy követ!” mottóval indított segélyprogramot, amely földrengések sújtotta országok – Szíria, Törökország, Horvátország, Haiti és más térségek – megsegítésére irányult. Ez is jól mutatja, hogy a ferences lelkület nem áll meg a helyi közösségek határainál, hanem egyetemes felelősséget vállal a szenvedő emberért. Mindezekből jól látható, hogy az Anyaszentegyház nagy bizalommal tekint a Ferences Világi Rendre. Nemcsak megbecsüli, hanem valódi küldetést bíz rá. Sokat vár tőlünk. Ahogyan hallottuk, XIII. Leó pápa egykor az Egyház megújulásának egyik fontos eszközét látta a Ferences Harmadrendben. Ez ma is komoly elgondolkodtató felhívás számunkra.
Érdemes újra és újra végiggondolnunk azokat a megszólításokat is, amelyekkel a pápák illették a ferences világiakat: Krisztus katonái, új Makkabeusok. Ezek nem pusztán történelmi címek, hanem ma is feladatot és felelősséget jelentenek. Arra hívnak bennünket, hogy saját életállapotunkban hitelesen éljük meg az evangéliumot, és annak örömhírét jelenvalóvá tegyük a világban.
Köszönöm megtisztelő figyelmüket.
***
***
Szerkesztette: Ádám Rebeka Nóra
Fotók: Andrei Ivanov
Ferences Média 2026
