Boldog a szolga, aki a rendreutasítást, vádaskodást és dorgálást éppen olyan béketűréssel fogadja mástól, mint fogadná tulajdon magától.

Kovalcsik Cirill OFM atyát Ex Libris-díjjal tüntették ki felvidéki lelkipásztori és kultúramegőrző tevékenységéért

2024.06.18 Címkék:

Idén 47. alkalommal tartották meg a Magyar Művészetért Díjrendszer gáláját június 13-án, a Klauzál Gábor Budafok-Tétényi Művelődési Központ dísztermében. Az esemény során olyan kitüntetéseket adtak át, mint az Ex Libris, a Színész, az Árpád fejedelem, a Magyar Művészetért és a Zrínyi Ilona-díjak, melyeket olyan magyarországi és határon túli művészek, közéleti személyiségek, valamint civil szervezetek kaptak, akik kiemelkedő szakmai és emberi tevékenységet végeznek a magyar kultúra területén. Kovalcsik Cirill OFM atya először vehette át az Ex Libris-díjat, 22 évnyi Érsekújváron végzett szolgálata elismeréseként.

Kovalcsik Cirill OFM Ex Libris Díjban részesült, a megtisztelő elismerést közösségépítő és közösséget megtartó fáradozásaiért, a keresztény kultúra megőrzéséért és átadásáért vehette át. Nem véletlenül: Cirill atya ismert arról, hogy szinte minden, ferences templomot látogató érsekújvári magyar hívőjét név szerint ismeri, még a gyerekeket is, akikre külön figyelmet fordít a szentmiséken: sokszor nevükön szólítva vonja be őket.

Kovalcsik Cirill OFM atya Érsekújváron 22 évig gondoskodott a ferences templomot látogató magyar hívő közösség lelki életéről, de igény szerint szeretettel segített a szlovák testvéreknek is, hiszen beszéli a  szlovák nyelvet is. Jelenleg az Országúti Ferences Plébániatemplom lelkésze, továbbá a Szentendrei Ferences Gimnáziumban tanít. Korábban a szlovák tartományfőnök meghívására vállalta el a felvidéki missziós munkát Érsekújváron, ahol a város egész magyar közösség meghatározó és megbecsült tagjává tudott válni. A szorosan vett lelkipásztori munka mellett több kisebb közösség formálódott munkája nyomán, amelyekben a hívek mélyebben is meg tudták élni a nagyobb közösséghez tartozást. Érsekújvár 2003-ban Pro urbe-díjjal ismerte el tevékenységét, 2019-ben polgármesteri díját kapott, a Rákóczi Szövetség pedig 2010-ben Esterházy-díjjal tüntette ki, 2023-ban pedig a Magyar Érdemrend lovagkeresztje kitüntetést vehette át.

A Magyar Művészetért Díjrendszer gáláján idén összesen 28 díjat adtak át. Több erdélyi, felvidéki és vajdasági személy, illetve civil szervezet képviselője részesült az elismerésben, a magyarországi művészeken kívül Szabadkáról, Pozsonyból és Erdélyből is érkeztek díjazottak.
A díjrendszert 1987-ben alapította Gubcsi Lajos közgazdász, egyetemi docens, író és újságíró, a Magyar Művészetért Díjrendszer Kuratóriumának elnöke, aki azóta is kiosztja az elismeréseket. A díj célja, hogy presztízst adjonk az egész Kárpát-medencére kiterjedő, nemzeti, a történelemre támaszkodó és a hagyományokat ápoló művészeteknek és művészeknek– és annak a közös kultúrának, amely megtartó erő a magyarság számára. Ennek keretében minden magyar nyelvű tájegységen működnek kuratóriumok, amelyek idáig összesen 1600 díjat adtak át.

A 2009-ben alapított Ex Libris Díj A Magyar Művészetért Díjrendszer egyik pillére, és egyben legátfogóbb díja, amelyet adományoztak már világhírű zenésznek és építésznek, olimpiai bajnoknak és egyházi közösségnek, falusi tanítónak és történelmi jelentőséget hordozó várnak, táncosoknak és gimnáziumoknak az egész világon – kiemelkedő személyeknek és erős közösségeknek egyaránt, a magyarsága színe-javának, elismerésül történelmünk ápolásáért, jelenünk tiszta magyar kultúrájának őrzéséért, az új nemzedékek neveléséért,  Az alapító mottója szerint a díj eljut oda is, ahol már csak a madár jár, mert “nincs nagy és kicsi: szívükbenben és tetteikben nemzetüket őrző és erősítő magyarok vannak, egy egész nemzet, szerte a világon, s főként a Kárpát-medencében, immáron több mint 1100 éve”. Az Ex Libris Díj logója 2013. július 1-től Nagy Ferenc ötvösművész alkotása.

Az ünnepi műsor keretében fellépett Varga Miklós zenész, rockénekes; Rátóti Zoltán színművész; Molnár Levente operaénekes; Agócs Gergely zenész, etnográfus; Jánosi András és a Hungaricus együttes; Salamon Beáta, Porteleki Zoltán és további 7 díjazott népzenész társuk: Dezső Attila, Kovács Márton, Kuczera Barbara, Molnár Péter, Péter Tamás, Porteleki Zoltán, Szilágyi Tóni Schramek Géza színművész. Áldást mondott Kusztos Tibor református esperes-lelkész.

A további díjazottak listája itt érhető el.

Gellért Sára Mária
Fotó: Magyar Művészetért Díjrendszer

Ferences Média, 2024

Comments are closed.