Nemrég megjelent Kálmán Peregrin OFM A hét magyar ferences életáldozata című könyvének második kiadása. Az alig ötven oldalas könyv egyszerre közérthető, informatív és mély olvasmány, amely bemutatja a 20. század hét magyar ferences vértanújának életét és halálának körülményeit. De mit is adhat egy ilyen rövidebb terjedelmű életrajzi mű a hívő embernek? Mit tanulhatunk ezektől az emberektől, Isten szolgáitól, hogyan követhetjük az ő példájukat a mai világban?

„Értetek kiontatik…” – olvassuk a könyv alcímét, amely Jézus Krisztus utolsó vacsorán elhangzott mondatát idézi (Lk 22,20), ahogy tanítványainak feltárja a kehelyben lévő bornak, az ő Szent Vérének valóságát. A Vér, amely értünk hullt a keresztfán, új szerződés lett Isten és ember között, és megváltásunk záloga a Fiú halála és feltámadása által. Az Egyház tanítása szerint a megváltás tudata készteti és kötelezi a hívő embert arra, hogy hitéért vállalja akár a vértanúhalált is. Vagyis Jézushoz hasonlóan saját vérünkkel tanúskodunk az egy Isten valóságáról.  Isten szolgái, P. Körösztös Krizosztom, P. Kovács Kristóf, P. Hajnal Zénó, P. Kiss Szaléz, P. Lukács Pelbárt, P. Kriszten Rafael és P. Károlyi Bernát élettörténete is ennek példázata. Mind a heten egész életükben a Jézussal való egységre törekedtek és a kommunista rezsim egyházüldözésének áldozataivá váltak.

A könyv röviden a ferences rend hazai történetével kezdődik. A szerző értelmezést kínál a ferences szerzetesekre használatos barát köznyelvi elnevezésre: „a ferencesekről az emberek emlékezetében az él, hogy ők a legnehezebb időszakokban is kitartottak mellettük, a hétköznapokban számítani lehetett rájuk, sőt, a rend magyarországi történetének első évszázadaiban sokuk életét áldozta értük”. Elmagyarázza azt is, miért lángolt fel a vértanúságra való tudatos készülés az I. világháború után: a felvilágosodás szabadsága elfeledtette a hitért való szenvedés eszményiségét, csak évszázadokkal később, az 1919-es Tanácsköztársaság idején tapasztalt üldöztetés és vérengzés során fedezték fel újra a magyar egyház tagjai. A bevezető végén megismerhetjük Oslay Osvald akkori tartományfőnököt – az életét odaadó hét ferences közül hatan tőle hallottak először a vértanúságról mint életeszményről. P. Osvald, bár maga nem vált a diktatúra áldozatává, az egyházi és különösen a rendi megújulás meghatározó vezetői és nevelői alakja volt. Szellemisége egybeköti a hét ferences vértanú személyes történetét, és egy kezdőpontból eredezteti, mégpedig a Krisztustól tanult áldozatos szeretetbő

Fontos tanulsága ez a könyvnek, hiszen hívőként, szentségi életre törekedve nap mint nap észrevehetjük, felismerhetjük körülöttünk a nagy hatású embereket – plébánosokat, lelkiatyákat, gyóntatókat vagy akár testvéreinket –, akik gondolataira szívesen odafigyelünk, megfogadjuk tanácsaikat, és példaképként tekintünk rájuk. A régi idők szentjei jellemzően távoli ideálként élnek emlékezetünkben, a laikusok számára szinte elérhetetlen erényességükkel. Azonban ma is élnek köztünk ugyanilyen szentek, akik saját korukban, saját képességeik szerint követik a számukra előkészített utat. Ahhoz, hogy magunk is hozzájuk hasonlóvá merjünk válni, szükség van beszélni a hét ferences vértanú életéről, tetteiről, hozzáállásáról, hogy valóságossá váljon bennünk mindaz, amit odaadtak a rájuk bízottakért.

P. Peregrin könyve nagy segítségünkre van ebben: az olvasmány rövid, lényegretörő, mégis elég részletet megismerhetünk belőle a vértanú ferencesek életéről és a kommunista rendszer kegyetlenségeiről. A történetek befogadásához számos korabeli kép is hozzájárul: láthatunk fotókat magáról a hét ferencesről, életképeket a rend mindennapjaiból, leveleket, katonai emléklapokat, sőt, még a kínzások helyszínéről készült felvételt is. Számos naplóbejegyzés és levélváltás részleteit is idézi a könyv azoktól a kortársaktól, akik közvetlen megfigyelői lehettek az áldozatok utolsó napjainak, és hősiességükről, önfeláldozásukról beszámoltak. A múlt század történelme azonban halálukkal nem ért véget – a befejezésben olvashatunk arról, miként folyt a harc emlékük megőrzéséért. A diktatúra tudatosan akadályozta a hét ferences vértanú tanúbizonyságának terjedését, írja a szerző. A velük valaha kapcsolatba kerülő rendtársaik, híveik, rabtársaik, valamint családjuk és a helyi egyházközségek azonban megőrizték és továbbadták történetüket, és sokáig ők végeztek azzal kapcsolatos gyűjtőmunkát is. Boldoggá avatási perüket 2011. november 27-én indította el a Magyarok Nagyasszonya Ferences Rendtartomány, amelynek főegyházmegyei szakasza 2013. augusztus 30-áig tartott. A szakaszlezárás imádságát Paskai László OFM nyugalmazott érsek, bíboros vezette a pasaréti templomban. Különösen megrendítő annak az édesanyának a története is, aki  2016-ban veszélyeztetett várandósságáért, magzata és saját életéért kérte Károlyi Bernát és hat társa közbenjárását. Az orvosok javaslatával szembemenve elutasította az abortuszt, bízva Isten irgalmában, és később egészséges gyermeknek adott életet.

„Isten szolgái életáldozatában megvalósulni látjuk azt, amit elmélkedéseikben megfogalmaztak az evangéliumi életről, vagy amit Szent Ferenc Regulájából szerzetesi életük során megtanultak, ami eléjük tárult” – fejezi be írását P. Peregrin. A hét magyar ferences vértanú élete nemcsak rend- és kortársaik számára állhat követendő példaként, hanem minden hívőnek is, akik Isten és embertársaik szolgálatát keresik.

***

A könyv második kiadása megvásárolható a Ferences Webboltban az alábbi linken:
P. Kálmán Peregrin OFM: Hét magyar ferences életáldozata – Ferences Webbolt

***
Nyáry Borbála
Ferences Média 2025