ferences logo

Jól működő gyakorlatokat osztottak meg egymással a szerzetesi kollégiumok vezetői Esztergomban

Mintegy húsz kollégiumvezető és 10 kollégiumi nevelő vett részt azon a fórumon, amelyet május 29-én rendeztek meg Esztergomban a szerzetesi köznevelési fórum keretében. A találkozó célja a tapasztalatcsere, a közös problémák feltárása és a jól működő kollégiumi gyakorlatok bemutatása volt.

„A köznevelési kollégiumok nagyon hányattatott sorsúak, hiszen az állami finanszírozás nem biztosít elegendő forrást a működésükhöz. A fennmaradásuk sok esetben komoly innovációt igényel. Ezért is tartottuk fontosnak, hogy a szerzetesrendek által működtetett kollégiumok megosszák egymással a jó gyakorlataikat, ugyanakkor a problémáikat is közösen meg tudják fogalmazni” – számolt be a rendezvény tapasztalatairól Bodó Márton, a Magyarok Nagyasszonya Ferences Rendtartomány oktatási referense.

A fórumra az ország különböző régióiból és több szerzetesrend intézményeiből érkeztek résztvevők. Jelen voltak többek között a piarista, bencés, ciszterci, jezsuita, ferences és a Szegény Iskolanővérek által fenntartott kollégiumok vezetői, valamint a Kalocsai Iskolanővérek budapesti szakkollégiumának képviselője is. 

A résztvevők előzetesen online kérdőíven jelezhették azokat a problémákat, illetve jól működő gyakorlatokat, amelyeket a találkozón szerettek volna megosztani egymással. Ennek eredményeként nyolc jó gyakorlat bemutatására került sor. 

Lelki élet és személyes kísérés

A fórum egyik központi témája a kollégiumi lelki élet megszervezése volt. „Látszott, hogy rendkívül változó, melyik intézmény milyen eszközökkel tudja támogatni a diákok lelki fejlődését. Van, ahol ennek jól működő gyakorlata alakult ki, máshol pedig komoly kihívást jelent a fiatalok bevonása” – emelte ki Szánthó Gellért, a rendezvény házigazdája. 

A lelki élet erősítésének jó példájaként szó esett azokról a kezdeményezésekről, amelyek során a diákok adventben vagy nagyböjtben személyes vállalásokat tesznek. „Jó tapasztalatunk, hogy a középiskolások szívesen állítanak maguk elé kihívásokat. Akár a digitális eszközök használatának korlátozásáról, akár más lemondásról van szó, ezek a vállalások segíthetik a lelki fejlődésüket” – jegyezte meg Radványi Atanáz OFM testvér az esztergomi ferences kollégium vezetője. Egy másik jól működő gyakorlat, amely bemutatásra került, a rendszeresen megtartott szombati bűnbánati liturgia volt, amely a rendezvény helyszíneként szolgáló esztergomi Szent Antal Ferences Gimnázium és Kollégiumban jól példázza, miként lehet a fiatalokat hatékonyan bevonni a lelki programokba.  

A szegedi piaristák pedig a kollégiumi kísérés programját mutatták be. Ennek célja, hogy a fiatalok személyes támogatást kapjanak, és biztonságos közegben tudják megosztani kérdéseiket, nehézségeiket. 

Kertimunka és nyomógombos telefon

A bemutatott jó gyakorlatok között szerepelt továbbá a Balatonfüredi Szent Benedek Gimnázium kezdeményezése, amelynek keretében a diákok egy úgynevezett klastromkert gondozásában vesznek részt. A tanulók nemcsak gyógynövényeket és fűszernövényeket termesztenek, hanem azokat a későbbiekben a közösségi programok során is felhasználják.

Szintén visszatérő kérdésként jelent meg az okostelefonok használatának szabályozása is. A résztvevők tapasztalatot cseréltek arról, mikor és milyen keretek között érdemes engedélyezni a mobilhasználatot a kollégiumi életben. Erre a Franka hozott jól működő gyakorlatot: az intézményben a hetedik, nyolcadik és kilencedik évfolyamos diákok nem használhatnak okostelefont, helyette hagyományos, nyomógombos mobilkészülék áll rendelkezésükre. Az egymással megosztott tapasztalatok több résztvevő számára is új szempontokat adtak a saját intézményük gyakorlatának átgondolásához. 

Igény a rendszeres egyeztetésre

A közös ebédet és májusi litániát követően kerekasztal-beszélgetésre került sor. A jelenlévők az előzetesen megjelölt témák alapján rangsorolták a legfontosabb kérdéseket, amelyek közül kiemelt figyelmet kapott a mobiltelefonok használatának kérdése, valamint az is, hogy hol húzódik a határ a kollégium és a szülők felelőssége között. A szakmai program részeként a résztvevők bejárták a Franka új épületszárnyát és kollégiumi tereit is, Szánthó Gellért igazgató vezetésével. Bodó Márton elárulta: „A visszajelzések alapján a látogatók rendezett és otthonos környezetet tapasztaltak. Különösen nagy érdeklődést váltott ki, hogyan szervezik meg a diákok a mindennapi életüket a hálókban”. 

A fórum egyik fontos eredménye volt, hogy a kollégiumvezetők igényt fogalmaztak meg a találkozó rendszeres megszervezésére. Örömteli, hogy a szegedi piarista kollégium már jelezte: szívesen vállalná a jövő évi fórum házigazdájának szerepét. Remélik a résztvevők, hogy egy fenntartható hagyomány első lépése volt az idei szerzetesi középiskolás kollégiumoknak szervezett fórum.

***
Ádám Rebeka Nóra
Fotók: Bodó Márton
Ferences Média 2026

Oszd meg a barátaiddal:
Ferencesek pecsét
Magyarok Nagyasszonya Ferences Rendtartomány
© 2026 Ferencesek - Pax et bonum
Ferencesek
Magyarok Nagyasszonya Ferences Rendtartomány
© 2026 Ferencesek - Pax et bonum