Május 4-én 17:00-kor nyílik meg a Magyar Fotográfiai Egyesület galériájában (Budapest, Belgrád rakpart 17. V. emelet. Kapukód: 31*7540) Palkó Julián OFM „Érted vagyok!” című természetfotó-kiállítása. A szentkúti ferences közösség tagja 2010 óta foglalkozik természetfotózással; képei személyes hitbéli tapasztalatokat és a teremtett világ szépségét kapcsolják össze. A tárlat május 22-ig látogatható a délutáni és kora esti órákban.
„Érted vagyok!” – ezzel a címmel nyílik fotókiállítása a Magyar Fotográfiai Egyesület galériájában. Miért éppen ezt a címet választotta?
Az eredeti címötletem az volt, hogy „Érted teremtett engem az Isten”, mert számomra ez fejezi ki leginkább azt, amit a képekkel mondani szeretnék. Amikor azonban a bemutatkozó szöveget elküldtem a szervezőnek, visszajelzésként azt kaptam, hogy talán túl sok benne a közvetlen istenes utalás, és érdemes lenne egy kicsit visszavenni ebből. Így született meg az „Érted vagyok” cím. Utólag viszont rájöttem, hogy ennek a rövidebb változatnak van egy nagyon szép, mélyebb rétege is. Egyrészt benne van az, hogy a teremtett világ, a természet, amit fotózok, mintha folyamatosan ezt mondaná az embernek: „érted vagyok”. Másrészt viszont a szerzetesi élet lényege is az, hogy az Istenért és az emberekért él. Ahogy XVI. Benedek pápa megfogalmazta: Krisztus egész személyének lényege ebben az egy szótagban sűríthető össze, „ért”, azaz az Atyáért és az emberekért való lét. A szerzetes pedig „szorosabban” követi Krisztust; neki is, mint Istennek szentelt személynek, Istenért és az emberekért van hivatása létezni. Ezért lett végül számomra is hiteles ez a cím.
Mi inspirálta a fotókiállítást? Honnan született meg a gondolat?
Két évvel ezelőtt történt Budapesten, a Stadionok buszpályaudvaron, ahol éppen a buszra vártam, hogy hazajussak Szentkútra. Előttem állt néhány méterrel a sorban egy úr. Egyszer csak hátrajött hozzám, és bemutatkozott. Mészáros Ödön volt, a Magyar Fotóművészek Világszövetségének tagja. Látta a képeimet a szentkúti zarándokházban, ezért felajánlotta, hogy tartsak kiállítást az ő galériájukban, és adott egy névjegykártyát. A várható költségekre gondolva nem mozdultam ebbe az irányba, sőt, a névjegykártyát sem tartottam meg. Később, Szent Ferenc 800 éves jubileumi eseményei kapcsán (1226-ban költözött el ebből a világból), és mert egyfajta missziós lehetőséget láttam a dologban, meggondoltam magamat. Kértem az Urat, hogy találkozhassak ismét Mészáros Ödönnel. És íme, néhány hónappal ezelőtt, ugyanazon helyen, megismétlődött a két évvel ezelőtti szituáció, de ezúttal nem jött oda hozzám. Én a buszon, a mátraverebélyi leszállásomhoz igazítottam a megkeresését. Ki sem tudtam volna kerülni, mert a leszálló, hátsó ajtónál ült. Igent mondtam, és kaptam tőle egy újabb névjegykártyát.
Ha már természetfotókról van szó: hogyan jelenik meg az ön életében a teremtett világ és a hit kapcsolata?
Celanói Tamás Szent Ferencről szóló életrajzaiban több olyan történetet is leír, amelyben az állatok értelmes módon viselkednek a szent irányába. Ennek teológiai magyarázata az, hogy a megkeresztelt ember Isten temploma. A mélyen hívő keresztény emberen keresztül érezteti jelenlétét a Teremtő Isten. Maga a Teremtő rendezte meg a szent és az állatok kapcsolatát. Én nem vagyok Szent Ferenc, de a keresztségem által én is Isten temploma vagyok. Engem is megajándékozhat a Teremtő a teremtményein keresztül. Szent Ferenc a Naphimnuszban a teremtést ünnepli, ezért ad hálát az alkotónak. Felnőttkori megtérésem idején fedeztem fel, hogy a teremtett világ Isten szépségéről beszél.
Az ön képeihez minden esetben személyes történet is kapcsolódik. Megosztana egy ilyen élményt?
Nem minden képeimhez kapcsolódik rendkívüli történet, de minden esetben tudtam, hogy az Úrtól kaptam ajándékba a képet, és ez növelte az örömömet. Íme egy példa: 2013. május 29-én, egy hajnaltól reggelig tartó sikertelen „vadászat” után egy bokorsorhoz érve azt gondoltam, hogy már nem reménykedhetek abban, hogy jó képet kapok ajándékul. Ekkor erősen megkísértett a kétségbeesés, miszerint nincs reményem az életemet illetően. Ésszel hadakoztam a kísértés ellen, mondván, hogy Krisztus az én reményem, de nem győztem. Ekkor a legbensőmben kaptam egy ígérettel teli, meggyőző erejű utasítást: „Menj csak a bokorsor mögé a sarokba”. A magas fűben először az őz hátát láttam meg, majd felemelte a fejét, szájában a sárga virággal. Az ajándék, valamint az Ajándékozó miatt minden kísértésem eltűnt. Mindent betöltő, igazi vigasz és öröm szállt rám. Az őz a sárga virággal a remény képe. Remény mindig van!
Tavaly a Sapientián láttam a rendtársaival közös tárlatot. Az egyik fotóján hét szarvas áll gyönyörű hajnali fényben. Ez a kép hogyan született?
1986 nyarán, még a világban élve, szüleim házának kis teraszán, a korlátnál állva olvastam Szent Benedek reguláját. Csodálatos szépnek találtam: kimértnek, bölcsnek, tisztának, olyannak, amely szépen magyarázza az evangéliumi életet. Ekkor, mintha megnyílt volna az ég. Szinte éreztem Szent Benedek jelenlétét, aki megértette velem: bármilyen szép is az életforma, amelyet bemutat a regulájában, az nem nekem való. A később megismert, Assisi Szent Ferenc regulája az én igazi létformám. Szent Benedek nem engedte, hogy eltévedjek hivatásom keresésében. Ott járt szüleim háza teraszán, és ez az esemény, később megerősítést nyert. Amikor pappá szentelt Paskai László bíboros úr 1992-ben, keresztnevem védőszentjének, Szent Lászlónak ünnepén, a meghívómon már ott volt a szülőfalumban tartandó primiciának az időpontja. Ez a nap, amelyet a szüleimmel együtt kijelöltünk, július 11-ére esett. Ezen a napon van Szent Benedek ünnepe. Annyira nem az volt a szempont a választásnál, hogy Szent Benedek napja legyen, hogy csak azon a reggelen tudtam meg, hogy a szent ünnepe van. A szentelést követő szombatok közül azt választottuk, amelyikre a szüleim föl tudtak készülni az újmisét követő vigasságra (amelyet népi nyelven paplakodalomnak neveznek). Mi ferencesek vagyunk, nem bencések, ennek ellenére Kolos atya, akkori provinciálisom, aznapról vette a misét, aznap pedig Szent Benedek ünnepe volt. ’86 nyarán, amikor Szent Benedek reguláját olvastam a szüleim teraszán állva, valóban ott járt Szent Benedek, a nyugati szerzetesség atyja. Ő jelezte, hogy a Jóisten a szüleimet egy szerzetessel ajándékozta meg, aki számára valóban örömhír az evangélium, s aki, ha nem is az ő, hanem Szent Ferenc regulája szerint, de annál nagyobb örömmel él majd az evangélium szerint szegénységben, engedelmességben és tisztaságban.
2022 nyarán, szabadnapjaim hajnalain, két órakor keltem, hogy még sötétben a leshelyen lehessek. Többszöri sikertelen próbálkozás után, július 11-én reggel 5 óra 32 perckor, minden tökéletes volt az eredményes kép megszületéséhez: a felkelő Nap ragyogó fénye, tiszta látási viszonyok, és a szarvasok is a legjobb pozícióban sétáltak. Aznap Szent Benedek apát ünnepe volt. Isten és Szent Benedek ajándékának tartom ezt a képet. A szarvasok között teljes a béke, amint azt a hetes szám is mutatja, ami a teljesség száma. Európa fővédőszentje ezzel a képpel, talán Európa népeinek teljes megtéréséért, egységéért, békéjéért is kiált.
Miben látja a saját fotózási stílusának különlegességét?
Én nem vagyok klasszikus értelemben vett természetfotós. Nem építek leshelyeket, nem szervezem meg előre a képet, nem „irányítom” a helyzetet. Inkább csak jelen vagyok: sétálok, figyelek és várok. Ez azt jelenti, hogy így tulajdonképpen minden kép ajándék Istentől. Az fotózom le, amit ő aznap ad nekem. Ami jó kép születik általam, az mind Isten ajándéka, hogy gyönyörködhessek, örvendezhessek a teremtett világ szépségének. Isten a saját szépségéből, jóságából mutat meg nekem valamit, amikor a természet szépségét feltárja előttem. Csak vele akarok lenni, amikor fényképezőgéppel a kezemben kimegyek a természetbe. Egyedül félelmetes és ijesztő lenne számomra az állat- és növényvilág. Vele viszont, amikor csak ő és én vagyok, és a természet szépségét feltárja nekem, biztonságban, békében és örömben vagyok.
Ha eredménytelen a „vadászat”, azt szoktam mondani, hogy „az Úr adja a halált, és ő adja az életet; alvilágra ő küld, és ő hoz fel onnan.” (1Sám 2,6) Ha Jézussal járok, a Jóisten szemével kezdem látni a világot, és az ő szemével nézve minden teremtmény szép. Vele kékebb az ég, zöldebb a fű, és az egész teremtés mintha azt kiáltaná felém: érted teremtett engem az Isten. Ilyenkor ünnepel körülöttem a természet, és ebből az ünnepből kapok néha egy-egy képet, hogy később is gyönyörködhessek benne, és másoknak is megmutathassam.
Mondhatni: ezt a megajándékozottságot szeretné továbbadni a mostani kiállítással?
Eredetileg az volt a vágyam, hogy olyan embereket is megszólítson, akik nem járnak templomba. Lehet, hogy végül mégis inkább csak hívők jönnek el, de az sem baj. Egyre inkább úgy látom: amit kaptam, azt nem tarthatom meg magamnak. 67 éves vagyok, és érzem, hogy az idő véges. Amit lehet, most kell elmondani. Lehet, hogy valaki ezt túl személyesnek vagy akár dicsekvésnek tartja. De én ezt már nem így nézem. Mindenkinek tudnia kell, hogy van Isten, és úgy van Ő, ahogy azt a Názáreti Jézus feltárta és a Katolikus Egyház tanítja. Ha nem is feltétlenül művésziek a képeim, remélem, hogy nem csak nekem, hanem másoknak is üzen valamit az Úr általuk.
Hogyan látja ma az evangelizáció helyzetét, különösen a fiatalok körében?
A tömegeket nehéz elérni. Sok fiatalt nem érdekli sem a hit, sem a művészet. Inkább az azonnali élményeket keresik. Ugyanakkor azt is látom, hogy minden ember az Istenre éhes, mert többet akar birtokolni, mint amit a világ kínál számára. Helyes istenismeret hiánya miatt, azonban máshol keresik azt, amit csak a Teremtő adhat meg. Ezért gondolom azt, hogy minden lehetséges módon meg kell próbálni megszólítani az embereket. Nem erőszakosan, hanem úgy, hogy az igazi valóság belülről megérinthesse őket. Ha ebben egy kép, és esetleg annak története egyetlen alkalommal is segíthet, már megérte megrendezni ezt a kiállítást.
***
Palkó Julián OFM ferences szerzetes és pap 1958. december 7-én született Bonyhádon, bukovinai székely családban; Kakasdon nevelkedett. 1983-ban gépészmérnöki diplomát szerzett a Budapesti Műszaki Egyetemen, majd a Központi Fizikai Kutatóintézetben dolgozott. 1987-ben bevonult a Kapisztrán Szent Jánosról Nevezett Ferences Rendtartományba. 1991-ben mérnöktanári diplomát szerzett, és ugyanebben az évben örökfogadalmat tett a ferences rendben, majd 1992. szeptember 21-én Paskai László bíboros pappá szentelte. Jelenleg Mátraverebély-Szentkúton szolgál.
***
Ádám Rebeka Nóra
Fotók: szentkut.hu; Palkó Julián OFM; Mátraverebély-Szentkút, Nemzeti Kegyhely hivatalos Facebook oldala
Ferences Média 2026
