Vágyakozzatok az Úr Lelkére!

Igazságra, igazságosságra és megbocsátásra van szükségünk – Pierbattista Pizzaballa OFM a szentföldi keresztények helyzetéről

2024.01.22 Címkék:

Pierbattista Pizzaballa OFM bíboros, jeruzsálemi latin pátriárka állami meghívásra érkezett hazánkba, melynek során több kiemelkedő eseményen vett részt. Programja keretében a Magyarok Nagyasszonya Ferences Rendtartomány szervezésében a Pasaréti Közösségi Házban is tartott előadást január 18-án 16 órai kezdettel A keresztények helyzete a Szentföldön címmel. Az eseményen jelen volt Michael W. Banach érsek, Magyarország apostoli nunciusa és William Hanna Shomali, a Jeruzsálemi Latin Patriarkátus segédpüspöke is.

Derű és lelki stabilitás – talán e szavakkal jellemezhetjük leginkább Pierbattista Pizzaballa alakját, aki annak ellenére, hogy a Pasaréti Közösségi Házban A keresztények helyzete a Szentföldön címmel megtartott előadásában egy rendkívül nehéz helyzetről beszélt, mégis szilárd hittel és bizakodó nyugalommal szólt, ami a jelenlévőkre is erős hatást gyakorolt, s egyben utat is mutatott számukra.

A ferences rendi bíboros egy fontos félreértés tisztázásával kezdte. Mint mondta, Európában gyakran azt gondolják, hogy a palesztin keresztények önálló népcsoportot alkotnak, ez azonban nem így van. Ahogyan a Magyarországon élő keresztények a magyar nemzethez tartoznak, úgy ők is részei a palesztin nemzetnek, ám az országban jelentős kisebbségnek számítanak. Jordániában, Izraelben és Jeruzsálemben összesen valamivel több mint tízezer keresztény él, illetve körülbelül százezren dolgoznak idénymunkásként, de a teljes lakosságnak mindössze egy-két százalékát teszik ki a gyökereiket tekintve is szentföldi keresztények. A Közel-Keleten élő katolikusok csekély létszámuk ellenére ezzel együtt igen aktívak, még ha szolgálatukat leginkább Palesztina határain túl végzik is, ahol több mint száz iskolát tartanak fent – többek között az első egyetem is keresztény alapítású –, emellett kórházakat, szociális intézményeket működtetnek. 

Az ország zártságát jól illusztrálja, hogy Pizzaballa bíboros immár több mint harmincéves szentföldi tartózkodása és szolgálata alatt sem kapott állampolgárságot, így minden évben újra meg kell hosszabbíttatnia a vízumát. A Szentföldön politikai és társadalmi szempontból is igen összetett a helyzet, ám korábban általánosságban elmondható volt: nem ritka, ha egy palesztin vagy izraeli keresztény egyetért valamiben egy muszlim vagy zsidó honfitársával. Október 7-e után azonban gyökeresen változott meg minden: a terrortámadások és a háború mindent felforgatott és óriási traumát okozott a térségben élőknek. „Még sosem láttam ilyen mély gyűlöletet a palesztin és izraeli nép között” – mondta a pátriárka, hozzátéve, hogy a Gázai övezetben, főleg az északi területeken élő mintegy ezer keresztényt azonnal evakuálni kellett a térségből, akiket ideiglenesen sikerült elszállásolni.

A bombázásokban eddig valamivel több, mint húsz keresztény vesztette életét, és összesen csaknem kétmillió gázainak kellett elhagynia az otthonát, miközben a Gázai övezet és Egyiptom közötti rafahi határátkelőn mostanra orvosi ellátás céljából sem lehet átkelni, noha a határon innen egy-két kórház áll már csak, nincs elegendő élelmiszer, víz és üzemanyag, utóbbi nélkül ráadásul  a létfontosságú aggregátorokat sem tudják működtetni. A megrázó adatokon túl nagy aggodalomra ad okot az is, mi lesz az ott élők további sorsa, hiszen ők mindenüket elvesztették, az infrastruktúra, az otthonok újjáépítése pedig nem pár hónap alatt történik majd meg.

A háború hosszú évek párbeszédét tette tönkre – húzta alá a bíboros. A vallások képviselői között is megtört a bizalom, a dialógust nem lehet ott folytatni, ahol abbamaradt. Pierbattista Pizzaballa hangsúlyozta: a vallási vezetőknek, lelkipásztoroknak rendkívüli gondossággal kell most odafigyelniük a megfelelő nyelvhasználatra is, ugyanis jelen pillanatban egyáltalán nem mindegy az sem, ki mit mond és hogyan az izraeli és a palesztin oldalnak. „A szavak olykor még a fegyvereknél is nagyobb károkat tudnak okozni. Nem elég azt mondani, amit gondolunk: azt is kell gondolnunk, amit mondunk, ami esetenként igen nehéz feladat”magyarázta.

A pátriárka végül kiemelte, nagy szükség van a referenciapontokra, s hozzátette: ő is mindig megkérdezi Istentől, hogy mit kell tennie. „Igazság, igazságosság és megbocsátás; mindössze három szó, ám ezek a legfontosabbak, amelyekre ezekben a szörnyű napokban szükség van” – szögezte le előadása zárásaként.

Pierbattista Pizzaballa előadása egyszerre volt informatív és inspiráló – a hallgatóság önkéntelenül is annak a szilárd hitnek és bizalomnak, békének és békevágynak a hatása alá került, amely e tragikus háború árnyékában élő főpásztorból sugárzott. A helyszínen egyúttal arra az erőre is rácsodálkozhatott az ember, amely az atya mély Istenkapcsolatában rejlik.  

Az előadást az érdeklődők élőben is követhették a ferencesek Facebook-oldalán, így az utólag is megtekinthető az alábbi linken keresztül. A bíboros úrral Szerdahelyi Csongor interjút is készített, ezt is elérhetik itt (cikkünket az adás nyilvánossá válásakor frissítjük).

A pátriárka magyarországi tartózkodása alatt találkozott többek között Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsekkel, Veres András győri megyéspüspökkel, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) elnökével és Tóth Tamással, az MKPK titkárával is. A Pasaréti Közösség Házban tartott előadását követően Pierbattista Pizzaballa OFM a pesti ferences (Alcantarai Szent Péter-) templomban celebrált szentmisét 18:30-tól, ahol azoknak a híveknek is lehetőségük volt személyesen találkozni vele, akik az előadásán nem tudtak részt venni. A szentmisén összegyűlt 1,6 millió forint perselyadományt a Kálmán Peregrin OFM vezette templomigazgatóság a Jeruzsálemi latin patriarchátuson keresztül teljes egészében a szentföldi keresztények javára utalta át a napokban. A hívek nagylelkűségét ezúton is köszönik Pizzaballa pátriárka és a magyarországi ferencesek.

***

További adományok felajánlására a Jeruzsálemi latin patriarchátus és a Szentföldi Kusztódia részére az alábbi számlaszámon keresztül van lehetőség. 

Jeruzsálemi latin patriarchátus / Latin Patriarchate of Jerusalem
IBAN: DE16370601930058029017

Szentföldi Kusztódia / Custody of the Holy Land
IBAN: DE80370601930058036013

Ajánljuk az euróban történő átutalást. 

A közleménybe kérjük feltüntetni: Emergency funding

Fotó: Gieszer Richard
Gellért Sára Mária
Ferences Média, 2024

Hozzászólások lezárva.