A jezsuiták minden hazai rendnek fölajánlották, hogy egy hónapon át kiállítást és programokat rendezhetnek a Loyola Caféban. A program sorozat neve: Szerzetesi sziget. Májusban a pálosok, júniusban a domonkos nővérek éltek a lehetőséggel, szeptemberben pedig a ferencesek következnek.
Igazi „paprikás” kalandtúrára invitál az Alsóvárosi Ferences Látogatóközpont kezdeményezésére elkészült új mobilalkalmazás: az applikáció a fűszerpaprika történetét, hazai térhódítását mutatja be, valamint a fűszerrel kapcsolatos szegedi helyszíneken vezeti végig az érdeklődőket. „A szegedi paprika nyomában” névre keresztelt alkalmazásról augusztus 23-án, pénteken 14 órakor tartanak sajtóeseményt az Alsóvárosi Ferences Látogatóközpontban.
Kerekasztal-beszélgetések, előadások, koncertek, játékok és valódi fesztiválhangulat adják a keretét a Katolikus Társadalmi Napok („Kattárs”) programsorozatnak, amelyet szeptember 20.-22. között rendeznek Budapesten, a Nemzeti Múzeum kertjében. A „Társak vagyunk!” jelmondattal meghirdetett esemény fő célja, hogy minden érdeklődő számára is bemutassa az Egyház válaszait a társadalom égető kérdéseire és problémáira. A programokról a nemrég elindult honlapon (www.kattars.hu) található bővebb információ.
A ferencesek szervezésében augusztus 14. és 20. között rendezik meg a 19. Esztergom – Mátraverebély-Szentkút gyalogos zarándoklatot, melyen minden évben több százan vesznek részt. Az eseményt mozgó kolostornak is szokták nevezni, mert sok idő jut elmélyülésre, minden nap van szentmise, zsolozsmázás és elmélkedés. „Szeretettel hívunk és várunk minden fiatalt és kevésbé fiatalt. Zarándoklatunk kiváló alkalom […]
Visszakapta önállóságát az almáskamarási általános iskola, mely az augusztus 30-i ünnepélyes tanévnyitón felveszi a falu nagy szülöttjének, Károlyi Bernát ferences vértanúnak a nevét – közölte a Ferences Sajtóközponttal Mazán Attila polgármester. A Békés megyei településről több ferences is indult a XX. első felében, többek között a most tavasszal elhunyt majdnem vértanú Kamarás Mihály atya is ott született.
„KICSI-KÉK” Művészetterápiás és társadalmi tudatformáló projekt lezárása a gyöngyösi Autista Segítő Központban „A zene a legtitokzatosabb és legemelkedettebb dolgokat is elmondja, amit a lélek érez és megálmodik. Az eszmék és érzések magasabb rendjét fejezi ki, mint az emberi szó. A végtelent tárja fel.” ( George Sand ) A zeneterápiás foglalkozások a MOL gyermekgyógyító […]
Az Autista Segítő Központ Általános Iskolája és a Fogyatékos Személyek Otthona felvételt hirdet a 2013/2014-es tanévre, csak bentlakásos tanulók részére. Jelentkezni lehet a 06 37 500-417-es és a 06 20 823 3467-as telefonszámon 8-16 óráig, valamint az írásban Mecsei Veronikánál és Zólyomi Viktóriánál. A jeletkezés feltétele autizmus diagnózis. A felvétel sikeressége összefüggésben van az […]
A kárpátaljai ferencesek közreműködésével 480 év után újra megjelent az első magyar részleges bibliafordítás, melyet június 15-én 9.30-kor mutattak be a sajtónak. A Szent Pál levelit tartalmazó bibliafordítást Komjáti Benedek pozsonyi kanonok készítette 1532-ben a kárpátaljai Királyházán.
Szent Antal ünnepén, június 13-án, csütörtökön tartják Mátraverebély-Szentkúton a Katolikus Szeretetszolgálat szociális otthonainak zarándoklatát. A szentmise 11-kor kezdődik, a prédikációt Keresztes Szilárd görög katolikus püspök mondja. A liturgia során kiszolgáltatják a betegek kenetét. E szentséget – a szentgyónásukat elvégzett hívek – minden súlyos betegség esetén felvehetik, illetve évente egyszer a hatvan éven felüliek. A nemzeti kegyhelyet őrző ferencesek bátorítanak mindenkit, akit a felsorolt állapotok valamelyike érint, hogy részesedjék a szentségében.
A szegedi ferencesek több évszázados, 1950-ben megszakadt hagyományt élesztenek újra június 15-én, amikor ismét megrendezik a Szent Antal-napi liliomfesztivált. Többek között ehető virágokkal, gyertyafényes koncerttel, misebor- és gyógylikőr-kóstolóval várják az érdeklődőket.





