Húsvét 4. vasárnapja (A)
Card. Pierbattista Pizzaballa elmélkedése
(Jn 10,1–10)
Az elmúlt vasárnapokon láttuk, hogy a Feltámadott a jó pásztor, aki keresésére indul az elveszett bárányoknak, és visszavezeti őket oda, ahol a bárányok életre lelhetnek, ahol újra megtalálhatják azt a nyájat, amelyhez tartoznak.
Húsvét mai, negyedik vasárnapján a János-evangélium tizedik fejezetéből származó szakasz (Jn 10,1–10) éppen ezt a képet bontja ki: vannak a bárányok és van a pásztor; ott van a karám őre és ott van az ajtó; de ott vannak az idegenek, a tolvajok és a rablók is, akik nem életet akarnak adni a nyájnak, hanem inkább saját érdekeik előmozdítására törekszenek, hogy maguknak szerezzenek valamit.
Ezt pedig erőszakkal viszik véghez: a rabló csak azért jön, hogy elragadjon, öljön és pusztítson (Jn 10,10); a jó pásztor szelíden jön, és azért jön, hogy övéinek életük legyen, sőt, bőségben legyen (Jn 10,10).
Hogyan ad a Feltámadott övéinek bőséges életet?
Azért teheti meg, mert Jézus mielőtt pásztor lenne, a kapu (Jn 10,7.9): Jézus ezt kétszer ismétli meg ebben a néhány versben. Ő a bárányok kapuja, és mindaz, aki ezen a kapun megy át, megváltott lesz, életet talál.
A kapu képe alapvető.
A bibliai hagyományban az Istenhez jutást terek, rítusok, tisztulási előírások és közvetítő eljárások szabályozták.
A templom kapuja határ: csak bizonyos feltételekkel lehet bemenni.
Isten és ember között van egyfajta távolság, és ez a távolság két, egymástól távoli világról vallott, amelyek között nem volt könnyű kapcsolatot teremteni.
A vallástörténetben a kapuk gyakran elválasztanak: csak a tiszták, a szabályok betartói, az arra méltók mehetnek belülre.
Ám a kapu képe más okból is alapvető.
A János-evangélium szakasza hangsúlyozza, hogy a jó pásztor a bárányok aklába a kapun át megy be; aki másutt megy be, az tolvaj és gonosztevő (Jn 10,1–2).
Mit jelent ez?
Talán akkor érthetjük meg ezt, ha ismét visszatérünk a Teremtés könyve harmadik fejezetéhez. Ádám és Éva „átmennek” egy kapunk, de átlépnek egy határt, mint a tolvaj, akiről Jézus a mai evangéliumban beszél. Nem a kapcsolaton, a bizalmon, a kapott igén keresztül mennek. A bőséges életbe anélkül akarnak belépni, hogy a megfelelő ajtón, az engedelmesség szabadságának kapujánmennének át.
A bűnbeesés után Ádám és Éva elrejtőznek, vagyisbezárkóznak: nem mennek ki, nem mennek be, nem találnak legelőt. A kertből való kiűzetés pedig bizonyos értelemben egy bezáruló ajtó. Ám ez nem végérvényesítélet; ez egy ideiglenes betiltott kapu.
Ezért szükség volt az üdvtörténetben egy ajtóra, hogy valaki újra megnyissa a kapcsolat lehetőségét Isten és közöttünk.
Jézus tehát úgy jelenik meg, mint ez a kapu: az evangéliumi elbeszélés elmondja, hogy aki ezt megtalálja, az életre vezető átjárót találja meg. Olyan átjárót, amelyet gyakran eltorlaszoltak hibák, bűnök, bűntudat… Jézus átjárót nyit, és aki azon keresztülmegy, újjászületik.
Érdekes, hogy Jézus azt mondja, hogy ezen az ajtón be és ki lehet járni: az emberek többé már nincsenek bent és kint lévőkre osztva. Mindenki bent is van és kint is, mert a kapu mindkét irányban nyitva áll, és mindig mindenkinek lehetőséget kínál az átjárásra.
Jézus tehát a kapu, hogy senki ne maradjon zárva: hogy senki ne maradjon kizárva, és senki ne maradjon bezárva…
Végül még egy megjegyzés.
Láttuk, hogy aki nem ezen az ajtón megy be, és úgy jelenik meg, mint életet adni képes pásztor, az tolvaj, aki ahelyett, hogy életet adna, halált ad: rabol, öl, rombol.
A kapu viszont egy szelíd szimbólum: nem kényszerít, nem erőltet, nem támad, nem oszt meg.
A kapu várja, hogy átjáró legyen. Amikor pedig valaki átmegy, a kapu nem tartja vissza, hanem átengedi. Nem fél a mozgástól, sőt, engedi, bátorítja.
A kapu a megkülönböztetés helye is, meghívás az igazságban való életre: a tolvaj kifosztja az életet, ám aki az ajtón át megy be, annak nincs rejtegetnivalója és mindent ajándékként fogad. Elutasítja a kiskapukat, leveszi álarcait, tisztázza vágyait; mert a bőséges élet csak az önmagunkról szóló alázatos igazságon keresztül érkezik.
+ Pierbattista
(ford.: Szatmári Györgyi)
