Évközi 20. vasárnap (A)
Card. Pierbattista Pizzaballa elmélkedése
(Mt 15,21–28)
Múlt vasárnap láttuk (Mt 14,22–33), hogy a hit tapasztalata azon a bátorságon vezet keresztül, hogy merünk megtenni valami újat, valami olyat, ami meghaladja képességeinket és mértékeinket.
Ma is valami hasonlóval találjuk szemben magunkat. Múlt vasárnap láttuk, hogy Péter ki mer szállni a bárkából és mer a vízen menni az Úr felé. A most vasárnapi evangéliumi szakaszban (Mt 15,21–28) látunk egy idegen asszonyt, aki mer belépni az üdvösség történetébe.
Két, bizonyos vonásaiban különböző alak, akiket viszont egységbe von meghatározó jellemzőjük, a hit, amely kockázatot vállal, a hit, amely bátor. A kánanáni asszony valóban sokat merészel.
Az asszony mindenekelőtt mer Izrael területére lépni; az hangzik el vele kapcsolatban, hogy ő kánaáni nő, aki erről a vidékről való: „És íme, egy kánaáni asszony, aki arról a vidékről jött” (Mt 15,22). Egy asszony, aki elindul, útra kel, mint minden hívő. Egy idegen, kirekesztett, akire az ígéretek nem vonatkoznak, mégis közeledik; nem marad a periférián, nem fogadja el a távolságot. Az ő első hitaktusa az, hogy nem engedi, hogy a korlátok határozzák meg.
Ő nem tudja, de tettével azt fejezi ki, hogy Isten országa nem egy körbezárt terület, hanem egy nyitott tér, amelyhez bárki közeledhet.
Az asszony mer kiáltani: „kiabálni kezdett…” (Mt 15,22). Nem beszél, nem kérdez, hanem kiált, mint a zsoltárosok, mint a szenvedők, akik tudják, hogy Isten meghallgatja a szegényeket és megkülönböztetett szeretettel fordul feléjük. Nem fél attól, hogy zavar, nem fél kimutatni a fájdalmát, és hiszi, hogy ezt a jó mestert megérinti a szenvedéséből felfakadó kiáltás.
Az asszony meri Jézust olyan messiási címmel megszólítani, amelyet Máté evangéliumában egyetlen idegen sem mer kimondani: „Uram, Dávid Fia!” (Mt 15,22). Ez azt jelenti, az asszony felismeri, hogy a Dávidnak, és még korábban Ábrahámnak tett ígéret rá is vonatkozik, őt is érinti. Őrá, aki nem izraelita, de olyan nyitottsággal azonosul ezzel a történettel, amely szorosan köti őt egy áldáshoz, amely kezdettől fogva mindenkinek szólt. Elővételezi a pogányok egyházát, amely pünkösdkor születik majd meg, és amelynek egyetlen kapuja a hit.
Az asszony mer szilárd maradni Jézus hallgatásával szemben anélkül, hogy azt elutasításnak értelmezné. Jézus valóban kezdetben hallgat az asszony kiáltását hallva: „Ő azonban egy szóval sem válaszolt neki.” (Mt 15,23). Azonban az asszony nem fut el, nem vonul vissza: ottmarad egy szóra várva. Sőt, Jézus hallgatása alkalom az asszony számára, hogy még jobban közeledjen: „Az asszony mégis odament, leborult előtte” (Mt 15,25). Az asszony képes a várakozást hitté formálni. Akkor sem menekül el, amikor végül megérkezik Jézus szava, ám az durva szó: „Nem való elvenni a gyerekek kenyerét, és odadobni a kiskutyáknak” (Mt 15,26). Olyan szó, amely sebezhetne, elzárhatna, kiolthatná a reményt.
Az asszony azonban mer belépni a Jézus által alkalmazott példabeszédbe, elfogadja és rálicitál: „Igen, Uram, de a kiskutyák is esznek a morzsákból…” (Mt 15,27). Nem utasítja vissza, amit Jézus mond neki, nem védekezik, hanem belép az ő nyelvezetébe és Isten országának logikájába, mintha egy bőséges és ingyenes lakomán lenne. Nem kenyeret kér, hanem morzsákat, és hiszi, hogy ezek is elegendőek ahhoz, hogy jóllakjon és meggyógyuljon.
Jézus is bátor: belemegy, hogy meghallgassa ezt az asszonyt, mer vele beszélni és elismeri igazán nagy hitét: „Asszony, nagy a te hited!” (Mt 15,28).
Egy olyan hit, amely nem csak a leány gyógyulását jelenti, hanem megadja az Úr számára a lehetőséget, hogy kiszélesítse missziójának területét.
Mindkét esetben, Péter és a kánaáni asszony esetében is, a bátor tett új utat nyit és lehetővé teszi az Úr számára, hogy még jobban kinyilatkoztassa magát.
Péter lehetővé teszi, hogy Jézus Isten Fiaként tárja fel önmagát, Emmánuelként, aki megragadja és megmenti őt.
Az asszony lehetőséget ad Jézusnak, hogy az ő személyében betöltse hivatását, hogy akként nyilatkoztassa ki magát, aki túllép a határokon, és Isten áldását adja minden népnek.
+Pierbattista
(ford.: Szatmári Györgyi)
