Évközi 16. vasárnap (A)
Card. Pierbattista Pizzaballa elmélkedése
(Mt 13,24–43)
A mai evangéliumi szakasz (Mt 13,24–43) megértését segíti, ha teszünk egy lépést hátrafelé a múlt vasárnapi szakaszhoz (Mt 13,1–23).
A konkoly példázata, amelyet ma olvasunk (Mt 13,24–30), logikusan a magvetőről szóló példabeszéd után helyezkedik el. Múlt vasárnap hallottuk, hogy az Atya mindenkihez szól, ahogyan a magvető mindenféle földbe szórja a magot: nem számítgat, nem válogat, nem óvja a magot. Bárhol vet: útra, kövek közé, gyom közé és a jó földbe. Gazdálkodása a bőség, a bizalom, a nagylelkűség gazdálkodása. Isten vágya ugyanis az, hogy minden ember élete élő, termékeny, gyümölcsöző legyen.
Ám Istennek ezt a tervét, ezt a mindenki iránti jóakaratát egy zavaró tényező, nevezetesen a gonoszság, kikezdi. Van egy olyan elem, amely zavart kelt, és felvet egy olyan kérdést, amelyet előbb-utóbb mindenkinek fel kell tennie magának az élete során: mit kezdjünk a gonoszsággal, amelyet önmagunkban és magunk körül növekedni látunk.
A példabeszéd nem foglalkozik a gonoszság eredetének magyarázatával. Azt adott tényként kezeli. A felmerülő kérdés inkább az, hogy mit kezdjünk a gonoszsággal, hogyan lehet egy olyan világban élni, ahol a jó és a rossz keveredik. Látni fogjuk, hogy Istennek erre is van terve. Egy olyan terv, amely valamiképpen magában foglalja azt is, ami látszólag akadályozza Isten országának növekedését.
Az első jó hír éppen ez: a gonoszság nem képes elpusztítani a jót, ezért bizonyosak vagyunk abban, hogy az idők végén, az aratáskor (Mt 13,30) még mindkettő, jó és gonosz is lesz.
Nem csak a jó lesz, de nem is csak a gonosz: együtt fognak növekedni. „Hagyjátok, hogy mindkettő együtt növekedjen az aratásig. Az aratáskor majd azt mondom az aratóknak: »Gyűjtsétek össze először a konkolyt, és kössétek kévékbe, hogy elégessétek; a búzát pedig tegyétek a magtáramba.«” (Mt 13,30).
A példázat mindenekelőtt azt mondja el, mit ne tegyünk. Azt mondja, hogy a gonoszt nem lehet legyőzni úgy, hogy kiirtjuk. „»Akarod-e, hogy elmenjünk és kiszedjük belőle?« Ő azonban azt felelte: »Nem, nehogy a konkolyt kiszedve kitépjétek vele együtt a búzát is.«” (Mt 13,28–29) A gazda szolgái a konkolyt látva készek arra, hogy kimenjenek a szántóföldre és kiirtsanak minden gyomnövényt, ami a legkézenfekvőbb megoldás lenne: a legkézenfekvőbb és leggyorsabb megoldás a gonosz eltávolítása lenne, kizárása a közösségből, egy olyan világ keresése, ahol a gonoszság többé nem létezik.
Ám a szántóföld gazdája egyértelműen elutasítja ezt a felvetést, és azt kéri, hogy hagyják a konkolyt együtt növekedni a búzával (Mt 13,29). A gazda nem irtja ki a rosszat ugyanazon okból, amiért a magvető sem csak a potenciálisan jó talajba vet: nevezetesen Isten Lelkének titokzatos működése miatt, amely képes a rosszból jót előhozni, amely képes a halált életté változtatni.
A kérdés azonban megmarad: mit tegyünk, tehát. Egy lehetséges válasz adódik erre a kérdésre a szöveg felépítéséből, amely úgy tűnik, hogy egy adott ponton más témára irányítja a figyelmet.
Valóban, az első részben (Mt 13,24–30) találjuk a jó magról és a konkolyról szóló példázatot. Máté evangélista a középpontba helyez két másik példabeszédet, a mustármagról és a kovászról szólót (Mt 13,31–33). Végül egy rövid kitérőt követően, amelyben az elbeszélő indokolja, hogy Jézus miért használ metaforikus nyelvezetet (Mt 13, 34–35), megtaláljuk a konkolyról szóló példabeszéd magyarázatát.
A példázat magyarázata nem rögtön a példázat után hangzik el, mert Máté evangélista szeretné, hogy az olvasó ne a gonoszságra összpontosítson, hanem irányítsa figyelmét a mennyek országa felé, a magra, amely növekszik.
Ezért tehát két, növekedésről szóló képen vezet keresztül: csak ezután érthetjük meg a konkoly példázatát.
Ezzel egyszerűen azt akarja mondani, hogy a gonoszság kérdésével találkozva az egyik lehetőség az, ha másfelé irányítjuk a tekintetünket. Arra, hogy meglássuk azt, amit a mustármag és a tésztában lévő kovász tanítanak. Hogy Isten országa minden mértéket felülmúlóan növekszik, akárcsak a mustár, valamint hogy Isten országa belülről, láthatatlanul növekszik, és mindent átalakít, akárcsak a kovász.
A konkoly példázata mintegy „átöleli” a két, növekedésről szóló példabeszédet, ez pedig azt jelenti, hogy a konkoly példázata megértésének nyitja nem a konkoly, hanem a mennyek országának növekedése. Mindez megszabadít minket egy visszatérő kísértéstől, attól, hogy a gonoszra összpontosítsunk, és azt kívánja tőlünk, hogy szemléletet váltsunk, pontosan úgy, ahogy múlt vasárnap az evangélium arra kért minket, hogy figyelmünket a földekről a magvető jóságára és a mag erejére irányítsuk.
Ezek a példázatok mind Isten országáról szólnak. Végül pedig mindegyik – különböző módon – azt mondja el nekünk, hogy az Isten országa ott valósul meg, ahol átállunk Isten gondolkodásmódjára, aki minden eszközt bevet annak érdekében, hogy minden ember élete növekedjen, jóvá váljon és gyümölcsöt teremjen.
+Pierbattista
(ford.: Szatmári Györgyi)
