Évközi 15. vasárnap (A)
Card. Pierbattista Pizzaballa elmélkedése
(Mt 13,1–23)

A mai evangéliumi szakasszal (Mt 13,1–23) kezdjük olvasni a Máté evangélista által szerkesztett harmadik beszédet. Ez a beszéd Jézus hét példabeszédét gyűjti össze, amelyeknek egyetlen témája van, nevezetesen a mennyek országa.

Jézus nem definiálja, hogy mi a mennyek országa, inkább különféle példázatokkal írja le, beszéli el, amelyek megvilágítják annak különböző vonásait és azokat a dinamizmusokat, amelyek misztériuma és kibontakozása mögött állnak.

A ma olvasott példabeszéd az első és leghosszabb, a magvető példázata. A magvető kimegy vetni, és a magokat különféle földekbe veti, amelyek többé-kevésbé befogadják a magot, és ennek eredményeként több-kevesebb termést hoznak.

Ez a példázat azzal a kockázattal jár, hogy moralizálva értelmezzük: mindenki megáll ott, hogy önmagára reflektáljon és magát valamelyik földdel azonosítsa, azután pedig azon töprengjen, hogy hogyan válhatna jó földdé. 

Ez az értelmezés azonban nem tartja tiszteletben a példabeszéd szövegét, amelynek nem a földek a főszereplői, hanem a magvető és vele együtt a mag. A szöveg döntő pontja nem a földek minősége, hanem a magvető nagylelkűsége, az ő eredetisége.

Éppen ezek a vonások, az ő nagylelkűsége és eredetisége azok, amelyek Isten országáról vallanak.

Ezért ennek a különleges magvetőnek némely magatartásánál időzünk el.

Mindenekelőtt a magvető kimegy vetni, és nem válogat, hogy milyen földre bízza a magot, fáradhatatlanul szórja a magokat még látszólag terméketlen helyekre is. 

Nem kerüli el az utakat, a köveket, a töviseket. Nem válogat, nem számítgat, nem optimalizál. 

Ez pedig azért van így, mert az Ige nem ítéli meg a földet, hanem felkeresi.

A magvető akkor sem változtat stratégiát, amikor látja, hogy némelyik földben a mag nem terem. Ő továbbra is mindenütt vet.

Méghozzá azért, mert nem az Ige alkalmazkodik a földhöz. Sőt, észrevehetjük, hogy éppen ellenkezőleg történik, az Ige alakítja át a földet.

Ez alapvető: ha a magvető a földtől függően végezné munkáját, akkor csak jó földbe vetne; azonban ő mindenhol vet, és ugyanúgy cselekszik mindenféle földön, még a terméketlenen is.

Egy első válasz lehetne erre az anomáliára, hogy a termés nem a földtől, hanem a mag erejétől függ. A szöveg azonban nem támasztja alá ezt a magyarázatot. Egyértelműen kimondja, hogy némely földek, amelyek különböző okok miatt nem fogadták be a magot, végül nem hoznak termést.

Akkor hát miért vet a magvető mindenhol? 

Mert az Isten országának magva pontosan ez; egy olyan Isten igehirdetése, aki mindenkihez szól. Az örömhír pedig az, hogy az ő Igéje az élet magja mindenki, nem csak némelyek számára. Nincsenek sem kiváltságosok, sem elvetettek.

Ez Isten országának szépsége, ereje; az, hogy az nem más, mint Isten mindenkihez, szegényekhez, bűnösökhöz, a legutolsókhoz is szóló Igéje.

Éppen ezt hirdeti egy ilyen magvető, egy olyan Istent, aki mindenkiben felébreszti a vágyat Igéje után, mert az az együttérzés és irgalom Igéje mindenki számára.

Az átalakulás lehetősége tehát minden föld számára adott, mert a föld, vagyis az emberi szív nem statikus,  hanem dinamikus hely: megváltozhat, és akkor változik meg, amikor eléri egy Jelenlét, amely szabad együttérzés, szeretet.

A példabeszéd ilyen nem moralizáló, krisztológiai értelmezésének igazolása a záró vers: aki hallgatja, százszoros, hatvanszoros, harmincszoros termést hoz (Mt 13,8.23).

Tehát még a jó föld sem ugyanúgy hoz termést, hanem százszorosat, hatvanszorosat, harmincszorosat. Mégis jó föld marad. A bibliai nyelvezetben a jó nem tökéleteset jelent, nem egyformát, nem szabványnak megfelelőt. Az Ige iránti készséget, a befogadására való képességet, átalakulásra való nyitottságot jelent. A jó föld az alázatos föld. 

A kapcsolat Jézussal nem másolatokat eredményez, hanem egyedi, igazi személyeket, mindenkit a maga történetével és termékenységével.

Az Úr pedig úgy fogadja a különbséget, mint a mennyek országának kinyilatkoztató közegét: a termés változatossága  már a Feltámadott életének megnyilvánulása, ami soha nem ismétlődik ugyanúgy.

A példabeszéd tehát nem arra tanít minket, hogy jó föld legyünk, hanem arra, hogy a jó föld nem annyira kiindulási pont, mint inkább érkezési pont egy olyan mozgáson belül, amely szabadon hagy, amely nem kíván tökéletes választ, amely megnyit az életre.

+Pierbattista

(ford.: Szatmári Györgyi)