Legyünk tehát szeretettel és alázatossággal és alamizsnálkodjunk, mert az alamizsna megmossa a lelkeket a bűnök szennyétől.

A Ferences Ösztöndíjprogram projektnapján megismerhetjük a diákok kutatásait

2023.05.11 Címkék:

Május 17-én Esztergomban, a Temesvári Pelbárt Ferences Gimnáziumban nyilvános prezentációk keretében mutatják be a ferences iskolák diákjai azon kutatásaikat, amelyeket a Ferences Ösztöndíjprogram (FÖP) támogatásával végeztek.

A tízéves jubileumát ünneplő, 2013 óta működő Ferences Ösztöndíjprogram elsődleges célja a bármely tanulmányi területen tehetséges tanulók motiválása és támogatása, másodlagos célja a tehetséges tanulók bevonása a hátrányokkal küzdő tanulótársaik felzárkóztatásába. A program olyan támogató közegben folyik, amely az egész iskolában a tanulás és a tudás értékét sugallja. Az ösztöndíjprogram fő támogatója a MET csoport.

A projektnap részletes programját ITT találják az érdeklődők.

A programot bemutató táblázat alatt található egy QR-kód, amellyel a közönségszavazás zajlik.

A Ferences Ösztöndíjprogram támogatásával folytatott kutatómunkával számos szép eredményt értek már el a ferences iskolák tanulói, ezekről többek között ITT, ITT és ITT olvashatnak.

Szeretettel hívjuk és várjuk az érdeklődőket!

Ferences Média, 2023

 

 

Hozzászólások lezárva.