A Ferences Család Királynőjének ikonja utolsó hónapját tölti Magyarországon

2021. november 21-én Rómában, a világi rend választókáptalanján adták át a holland testvérek a magyar Ferences Világi Rend képviselőinek a Ferences Család Királynője-ikont, amely 2022. január elején kezdte meg magyarországi vándorútját.

A Regina Familiae Franciscanae-ikon a Szeráfi Rend három ága védőszentjeinek: Szent Ferencnek, Szent Klárának és és Szent Erzsébetnek ereklyéit is magába foglalja – és saját Facebook-oldala is van: Regina Familiae Franciscanae.

Az ikon – melynek nemzetközi zarándoklatát a litvániai Ferences Világi Rend szervezi – 2018-ban Litvániában készült, a Ferences Világi Rend (OFS) és a Ferences Ifjúság (YouFra) kongresszusára, amelynek jelmondata ez volt: „Aki hisz bennem, belsejéből élő víz folyói fakadnak” (Jn 7,38). 2018. március 17-én a litvániai Medininkaiban szentelték meg, és ekkor kezdte el zarándokútját Európában, melynek során végigjárja a ferences közösségeket.

2022. első félévében a világi rend magyar régiói adták kézről kézre, s emellett a ferences plébániákon is tiszteletüket tehették előtte a hívek; Budapesten járt a pasaréti Páduai Szent Antal-templomban, az országúti ferenceseknél, a pesti ferenceseknél, s emellett az ország egész területén: Máriabesnyőn, Szécsényben, a gyöngyösi plébánián, Szent Ferenc Kisnővéreinél Arlón, Miskolcon, Szegeden, hogy csak néhány helyszínt említsünk – az útja végigkövethető a Facebook-oldalán.

Június 23-tól egy hetet a zalaegerszegi Jézus Szíve ferences templomban töltött, ahol a templom búcsúnapját is vele ünnepelték, innen a dunántúli Sarlós Boldogasszony-régió többi közösségéhez vándorol.

Horváth Éva, a Ferences Világi Rend Sarlós Boldogasszony-régiójának minisztere arról tájékoztatott, Zalaegerszegről július 1-jén, pénteken Sümegre viszik az ikont, ahol a régió sokéves hagyománya szerint Sarlós Boldogasszonykor lelkigyakorlaton vesznek részt. Az idei alkalmat  Kardos Csongor OFM régióasszisztens, zalaegerszegi gvardián tartja.

A július 3-i, vasárnap délelőtti szentmise után Sümegről a veszprémi közösséghez kerül az ikon, ahol a tervezett program szerint július 3-tól 10-ig tehetik előtte tiszteletüket a hívek az Árpád-házi Szent Margit-templomban; a július 10-i szentmisét Udvardy György veszprémi érsek mutatja be. A veszprémiek viszik tovább Szombathelyre, majd onnan érkezik az esztergomi káptalanra.

Az ikon magyarországi zarándoklata ünnepélyes keretek között zárul július 21-én, a Ferences Világi Rend esztergomi országos káptalanján, melynek záró napján az ikont továbbadják a horvátországi testvéreknek.

Az ikon zarándokútjának küldetése, hogy eljusson valamennyi OFS (Ordo Franciscanus Saecularis, Ferences Világi Rend) és YouFra (Ferences Ifjúság) közösséghez, azonban ferences szerzetesközösségekhez, ferences plébániákra, valamint a közösségek beteg testvéreihez is elvihetik. Az ikon fogadásához, üdvözléséhez és az imádsághoz speciális szertartáskönyv nyújt útmutatást.

Forrás: FVR.hu

Ferences Média, 2022

Oszd meg a barátaiddal:
Ferencesek pecsét
Magyarok Nagyasszonya Ferences Rendtartomány
© 2024 Ferencesek - Pax et bonum
Ferencesek
Magyarok Nagyasszonya Ferences Rendtartomány
© 2024 Ferencesek - Pax et bonum