Június 10-én este családtagok, rendtársak, egykori hittanosok, tanítványok és barátok gyűltek össze a Karinthy Szalonban, hogy részt vegyenek a Polgári Máté OFM testvér fotóiból rendezett emlékkiállítás megnyitóján. Az esemény a 800 éves ferences jubileumok egyik programjaként valósult meg, egyúttal tisztelgésként Máté testvér előtt, aki idén töltené be 60. életévét. A július 2-ig látogatható tárlat nem elsősorban egy fotóművész életművét mutatja be, hanem egy olyan ferences testvér emlékét idézi meg, aki generációk életére volt hatással lelki kísérőként, tanítóként, alkotótársként vagy barátként, és akinek képei nem művészi ambícióból születtek, hanem abból a szemlélődő, derűs figyelemből, amely Szent Ferenc lelkiségét is áthatja.
A kiállítás létrejötte sokak régi vágya volt. Máté testvér életében számos embert vezetett be a fényképezés világába, miközben saját alkotói munkássága kevésbé került reflektorfénybe. A Karinthy Szalonban látható válogatás ezért nemcsak emlékezés, hanem tulajdonképpen egyfajta felfedezés is – lehetőség arra, hogy szélesebb közönség is találkozzon azzal a sajátos látásmóddal, amely Máté testvér képeit jellemezte.
A megnyitón elsőként Köves-Kárai Petra művészettörténész, Máté testvér egykori tanítványa szólt a jelenlévőkhöz. Beszédében a fotográfiáról, mint tudatos figyelemről és jelenlétről beszélt: „A fotográfiáról gyakran úgy beszélünk, mint egyetlen pillanatról, egyetlen kattintásról. Pedig a fénykép ennél sokkal több: döntés, figyelem, türelem, jelenlét – és olykor kegyelmi szerencse is.”
Felidézte, hogy Máté testvér tanítványai nemcsak a fényképezés technikai alapjaival ismerkedhettek meg, hanem a látás felelősségével is. A pasaréti fotólabor, a kamera obscura kísérletei vagy a fotogramkészítés élményei sokak számára életre szóló útravalóvá váltak. Mint fogalmazott, Máté testvér számára a hit és a művészet nem egymást kizáró, hanem egymást megvilágító valóságok voltak.
Köves-Kárai Petra beszédében külön hangsúlyt kapott Máté testvér emberképe és erkölcsi érzékenysége. Például az az életre szóló tanulság, hogy egy emberről készült fénykép sohasem puszta tárgy, mert minden kép mögött emberi történet és méltóság áll. Különösen fontosnak nevezte Máté testvér portréit, amelyek nemcsak embereket ábrázolnak, hanem kapcsolatot teremtenek a szemlélő és a megörökített személy között. „Soha nem volt még ennyire könnyű fényképezni – és talán soha nem volt ennyire nehéz valóban látni” – fogalmazott, hozzátéve, hogy Máté testvér képei éppen erre a figyelemre hívják a nézőt. Nem csak dokumentálnak, hanem megállítanak, elgondolkodtatnak, és arra kérdeznek rá: valóban látjuk-e azt, ami előttünk van.
Köves-Kárai Petra elárulta: régi vágya volt, hogy Máté testvér munkáiból kiállítás nyíljon, hiszen művészete és mentori tevékenysége egyaránt példaértékű volt, és mély tisztelet illeti. „Nagy öröm számomra, hogy most elindulhatott az a folyamat, amelyben művei szélesebb közönséghez is eljuthatnak. Hálásan köszönöm a Karinthy Szalonnak, hogy teret adott ennek a kiállításnak, valamint a Magyarok Nagyasszonya Ferences Rendtartománynak a támogatást. Külön köszönöm Berhidai Piusz tartományfőnöknek, Kardos Csongor testvérnek és Mráz Móninak, továbbá a galéria részéről Pintér Sonjának a segítséget. És köszönöm Nagy Zsófiának és Nagy Dénesnek a képek gondos válogatását” – sorolta.
A megnyitó egy másik személyes beszéddel folytatódott, amelyet Horváth Ádám, Máté testvér egykori hittanosa mondott, aki közel harminc évnyi ismeretség emlékeit osztotta meg a hallgatósággal. Megemlékezésében nem egy idealizált portrét rajzolt fel, hanem egy esendő, ugyanakkor rendkívül szerethető ember alakját idézte meg. „Kevés emberről mondhatom el az életemben, hogy valóban alakította azt, akivé lettem” – kezdte, majd arról beszélt, hogy Máté testvér hogyan segítette őt a hitben és az emberi kapcsolatokban való érlelődésben.
Elmesélte például azt a közös kirándulást, amikor egy félreértés miatt Máté testvér megsértődött és órákra eltűnt. A késő esti találkozásból azonban olyan beszélgetés született, amely örökre meghatározta számára a barátságról és az emberi gyengeségekről való gondolkodást, és megtanította neki, hogy valamennyien töredékes emberek vagyunk. „Számomra ez a valóban krisztusi emberlátás alapvetően meghatározta azt, ahogyan ezután a barátaimhoz viszonyultam” – fogalmazott ennek kapcsán.
Beszédében szó esett Máté testvér rendkívüli figyelmességéről, amellyel időt, energiát és szeretetet adott a rábízottaknak, valamint felidézte a habitusán viselt lábnyomos kitűző történetét is, amely annak a hitnek a jelképe volt számára, hogy a legnehezebb időszakokban Isten hordozza az embert. Mint mondta, biztos abban, hogy Máté testvér ugyanígy hordozta imáiban mindazokat, akiket rá bíztak.
A személyes emlékek között helyet kapott az olasz utak, a közös táborok, a pasaréti laborban töltött hosszú órák és az éjszakai fotóséták világa is. Beszédének egyik legszebb képe szerint Máté testvér élete egy filmtekercshez hasonlított: „A film érzékeny a világra. Megőrzi a fényt, az embereket, a pillanatokat. Ugyanakkor türelmet igényel, hogy feltárja, mit rejt magában.” Horváth Ádám szerint ez a kiállítás éppen azért különösen fontos, mert a fényképeken keresztül bepillanthatunk Máté testvér belső világába, és felfedezhetjük azokat a „csendes csodákat”, amelyek mellett egyébként észrevétlenül elmennénk.
A kiállítást végül Berhidai Piusz OFM tartományfőnök atya nyitotta meg. Beszédét Szent Bonaventura Assisi Szent Ferencről írt sorával kezdte: „A szépségben a Legszebbet szemlélte, és a létezőkbe vésett nyomokon át követte mindenütt a Szeretettet.” Piusz atya szerint bár az idézet eredetileg nem Máté testvérről szól, mégis újra és újra ő jut róla eszébe. Olyan emberként emlékezett rá, aki szenvedélyesen kereste azt, ami a látható mögött rejtőzik, miközben ő maga szívesebben maradt a kamera mögött.
Piusz atya megnyitóbeszédében három olyan fényképet is felidézett, amelyek nem szerepeltek a kiállításon, szerinte mégis sokat elárulnak Máté testvér látásmódjáról. Az első egy óriásplakát és egy öreg Trabant kontrasztjára épült. A kép egyszerre mutatta meg a jólét ígéretét és a valóság törékenységét. A második egy fatönkön ülő fiatal lányt ábrázolt a reggeli városi nyüzsgés közepén, emlékeztetve arra, hogy az ember értéke nem a teljesítményéből fakad. A harmadik pedig egy, a rendi névtárhoz készült portrésorozat humoros párja volt, amelyen a ferences testvérek a lehető legkomolytalanabb arckifejezésekkel néztek a kamerába.
Ennek kapcsán úgy fogalmazott: „Az öröm is olyan valami, ami gyakran rejtve marad. Sokszor a látható mögött van. Elő kell hívni, mint egy fényképet. Máté erre képes volt. Kívánom, hogy a kiállítás képei ne csupán esztétikai élményt adjanak, hanem segítsenek bennünket lassabban, figyelmesebben és emberségesebben nézni a világra – úgy, ahogyan Máté testvér nézett rá.”
A falakon látható képek mögött egy olyan ember alakja rajzolódott ki, aki tanított látni, figyelni és emberként jelen lenni a világban. Ahogyan az est egyik visszatérő gondolata is kiemelte: Máté testvér képei nem csupán azt kérdezik, mit látunk, hanem azt is, hogy valóban észrevesszük-e azt, ami a látható mögött van.
***
A kiállításon nagyrészt Máté testvér saját maga által előhívott fényképei láthatók; csupán néhány felvétel került utólagos nagyításra a szervezők közreműködésével. A látogatók interaktív módon lapozhatják végig fotóalbumait is, amelyek eredeti, általa kialakított rendjükben kerültek bemutatásra. A tárlatot tovább gazdagítja egy, a kisteremben vetített videófilm, amely felidézi Máté testvér sokoldalú tevékenységét. A kiállítás utaztatható, így az idei évben több ferences kötődésű helyszínen is megtekinthető lesz majd.
***
Ádám Rebeka Nóra
Fotók: Csorba Tatum
Ferences Média 2026
