Boldog az a szolga, aki nem bízza el magát jobban a miatt a jó miatt, amit általa mond és művel az Úr, mint amiatt, amit más által mond és művel.

Szeptember elején nyitja meg kapuit a Pasaréti Közösségi Ház

2021.08.24 Címkék:

Hiánypótló közösségi hely jött létre Budán. A ház azon túl, hogy lehetőséget ad a fiataloknak, szülőknek az együttlétre, kulturális programokkal tölti meg a második kerületet és környékét, olyan egyedülálló családsegítő központként is működik, ahol neves szakpszichológusok ingyenesen fogadják a segítségre szorulókat.


Szeptember 2-án, az iskolákkal együtt nyitja meg kapuit Pasarét újonnan elkészült közösségi háza, amelynek 180 főt befogadó, gyermekjátszóval ellátott nagytermében az első program Berecz András énekes, mesemondó és fia, Berecz István táncos, népzenész estje lesz, majd egész évben minőségi színházi és zenei produkciók várják a látogatókat. A négyszintes épület tetején tetőteraszt alakítottak ki, ahol grillezni, a kertben pedig csocsózni is lehet.

„Sokan kérdezik, miért volt szükség itt egy ilyen házra, ahol jól működik a közösség, köszönhetően a ferences atyáknak és az itt élőknek. Egyrészt a programok már nem fértek el egy ideje, a kultúra hiányzik a környékről, és ami kifejezett szívügyem, miután négy kamasz édesanyja is vagyok, hogy nélkülözhetetlen volt egy tér, ahol a fiatalok személyesen találkozhatnak: játszani, sportolni, szórakozni. Mindezt biztonságosan” – hangsúlyozta a ház létjogosultságát Ugron Éva, az intézmény vezetője, aki hozzátette, a hely és a programok kialakításánál gondoltak a kimozdulni vágyó anyukákra, családokra és nyugdíjasokra is.

A hitéleti események ugyanúgy meghatározó szerepet töltenek be a közösségi házban, mint korábban, amikor csak egy óvoda és a gondviselés háza adott helyet a pasaréti plébánia programjainak. A kívül Bauhaus, belül pedig modern, loft stílusú épületben kápolna is helyet kapott.

„Büszke vagyok arra, hogy létre tudtunk hozni egy családpasztorációs központot, ahol neves szakpszichológusok, családterapeuták, egyházjogászok és természetesen a ferences atyák fogadják a segítségre szorulókat, kortól függetlenül, teljesen térítésmentesen. Lesznek csoportos foglalkozások, előadások és egyénileg is lehet beszélgetni, segítséget kérni. Ma már nem lehetséges, hogy egy elvált vagy abortuszon átesett kirekesztve érezze magát a közösségből, egyedül legyen a problémájával” – tette hozzá az igazgató.

A délelőtti, kisgyermekeseknek szervezett rendezvényeken túl társadalmi beszélgetős estek, üzleti reggelik, színházi előadások, koncertek kerültek be a programok közé, valamint a klubélet újraélesztése is kifejezett célkitűzése a ferences rendtartomány által működtetett Pasaréti Közösségi Háznak.

 

Az intézményvezetővel készült beszélgetés meghallgatható:

 

Forrás: Magyar Kurír

 

 

Hozzászólások lezárva.