A hit fénye pajzs a sötétség ellen. Az a világosság, ami kezdetben a káoszból rendet terem-tett, nem hunyt ki, az ellentmondás sötétjébe hullott világban is életadó fényként ragyog.

Egy kis aktualitás a Díj átadásához:

Szent Ferenc mennyei születésnapjának 800. évfordulója – 2026. október 3. – alkalmából arra kapunk meghívást – vagy újabb buzdítást – mindannyian, hogy a „szeráfi pátriárka” példáját követve szentté váljunk a mai világban – olvassuk a január 10-én kezdődött szentévet meghirdető római dekrétumban. És ehhez rendkívüli lehetőségeket, a teljes búcsú különféle útjait is biztosítja Krisztus titokzatos testének, a katolikus egyháznak megtartó kegyelmi közössége, a ferences családba tartozókon túl minden megkereszteltnek.

A mai ünnepi alkalom, az idei, a 30. Hit Pajzs Díj átadása, az első ferences szerzetesnek, aki kapja, a Díj alapítása 25. évében, ez az ünnepi alkalom a Szent Ferenc év buzdítására segít rá: váljunk szentté ebben az ítéletnapig zűrzavaros világban, ahol a katolikus hit isteni lámpásának fénye képes eligazítani, vezetni és erőt adni, hogy mindenki elérje az egyetlen igazán fontosat, földi zarándokútjának végső célját: igazi öröklakását, az előre ment, föltámadott Jézus által a mennyei Atyánál neki személyesen elkészítettet.

Zarándokutunkon, földi életünk labirintusában, ami nem útvesztő, aminek egy bejárata van, aminek nincs zsákutcája, és aminek kanyargós, számunkra átláthatatlan útjain egyetlen pillanatra sem hagy magára senkit a megtestesült, a megváltó személyes isteni szeretet, a Názáreti Jézus, abban a labirintusban, amiben a legkisebb lépés is közelebb visz a középponthoz, minden labirintusok középpontjához, a teret és időt ölében hordozó Teremtő és újjáteremtő Titokhoz.

Sötét éjszakában egy utcai lámpa alatt áll egy ember és próbálja felismerni, megérteni az őt körülvevő dolgokat, a különféle történéseket. Aztán jön valaki, aki elégedetlen a lámpa fényével, mert az nem azt mutatja, amit ő látni akar, és amit pedig mutat, azt nem akarja látni, ezért ledönti a lámpaoszlopot és ott marad tapogatózva, botladozva a sötétben…

Laudációm szempontjából kicsit átfogalmaztam „az ellentmondások hercege”, Gilbert Keith Chesterton híres lámpaoszlop metafóráját, amit az 1908-ban megjelent Orthodoxy c. könyvében – spirituális önéletrajzában – fogalmaz meg. Chesterton metafórája a lámpadöntögető „felvilágosodott” embernek és a fényről elmélkedő középkori szerzetesnek a bemutatására szolgál.

A hívő ember megközelítésében nincs két, egymástól független tudományos olvasata az emberi történelemnek, egy vallásos és egy szekuláris. Történelemünk az üdvösség története, amit hit nélkül esély sincs helyesen érteni. Amint a tudomány bármely ága-boga is hit nélkül csak részigazságokra lel. Aki szeretné megismerni a valós világot és történéseit, részben vagy egészben, és szeretné valóban meg is érteni, annak erre csak hittel van esélye. Ezt felismerve jött létre az emberiség szellemtörténetében a kereszténység fényénél az Universitasnak, a mindenféle emberi tudásnak az az egyedülálló intézményes rendszere, amiben a tudomány valamennyi ága mint résztudomány, együttesen, egymást kiegészítve próbálja megérteni, felfogni az ember véges kognitív képességével az Univerzum csodáját, és amiben a tér és idő, a láthatók és láthatatlanok, a minden létezők forrását kutató teológia a tudományok tudománya, aminek a filozófia és minden tudomány a „szolgálóleánya”.

Senki emberfia, emberlánya nem magányos földi életében, egyetlen pillanatra sem, ahogyan hisszük és ahogyan hitünkben tapasztalhatjuk is. Senki nem kivétel, a tudósok sem. A deisták istene: „a gép forog, az alkotó pihen, évmilliókig eljár tengelyén, míg egy kerékfogat újítni kell” nem létezik. És ez nem tőlünk függ, hanem attól, aki a nem létezésből létezni szeretett minden létezőt, aki mindent gyönyörűnek alkotott és aki a nem változó, végtelen, leleményes szeretetében sosem adja föl, nem nyugszik bele senki eltorzulásába és halálába. Beletestesült az emberi szóba, hogy megismerjük és eligazodjunk a hamis és az igaz kaotikus valóságában. Beletestesült a tér-idő világba, hogy a hit fényénél kiolvashassuk alkotásaiból, ki is Ő. És beleestesül a magukat neki átadók életébe, megmutatva, mire képes a botladozó, rosszra hajló, fantáziátlan és a halál útját járó gyermekei életében.

Ez utóbbit – a Biblia és a Teremtés könyve után a hús-vér ember életébe magát beíró Isten üzenetét – mondhatjuk a harmadik szentírásnak is. Azok életét, akiket a nemzetek apostola szenteknek nevez. „Isten korintusi egyházának – írja Pál -, a Krisztus Jézusban megszentelteknek, a meghívott szenteknek, mindazokkal együtt, akik segítségül hívják a mi Urunk Jézus Krisztus nevét, minden helyen…” (1Kor 1,2) Pótolhatatlan számunkra ez a harmadik szentírás is: Isten szentjeinek élete, a kegyelem képeskönyve.

A Hit Pajzsa Díj Isten mutatóujja: olyan Krisztushoz tartozó papok és szerzetesek életére mutat rá, akik átadták magukat Jézusnak, akiknek életében Isten hűséges szeretete fénylőn megmutatkozik, minden emberi gyengeségük ellenére, akiknek élete ezért Isten eligazító lámpása mások számára itt és most a világ sötétségében.

A keresztségben Istenbe oltott ember lámpásában, a szentek életében az olaj, amit Isten szeretetének tüze útmutató fényként lángra lobbant, ez az olaj a Misztikus Test olaja, ami minden szentbe más szentekből is – szülőkből, barátokból, rendtársakból… érkező olaj. Ezért amikor a Hit Pajzsa Díj Isten mutatóujjaként valakire rámutat, akkor nemcsak az Anyaszentegyház egy tagjára mutat rá, hanem az egész misztikus testre.

Reisz Péter Pál szerzetes életének évtizedeken át másokat segítő, eligazító fénye sokak helytállásának, hűséges tanúságának is a fénye: a Trianonban megszaggatott családjáé, a hitetlenségnek – ezért embertelenségnek – ellentmondó gyöngyösieké, a ferences gimnáziumé, a testvéri szerzetes közösségé, az üldözések alatt vértanúkká letteké… És csak a jó Isten az egyedüli tudója, még kik által és hogyan táplálta Pál atyában szent olaját. Az interneten föllelhető cikkek, interjúk, videók bőven adnak a mondottakon túl további megerősítő tényeket.

Amint ahhoz is, hogy ki mindenkinek volt Pál atya eligazító fénye hosszú és hűséges papi, szerzetesi szolgálata során Esztergomban, Kárpátalján, Szombathelyen, Sümegen, Budapesten – és remélhetőleg lesz még sokáig, ott, ahová isteni Pásztora elöljáróin át vezeti.

Imádkozzunk tovább Reisz Péter Pál atyáért a szentek közösségének hitében, kérjük a Teremtőt, hogy az eligazító és az Örökkévaló ragyogását közvetítő lámpását, amit benne lángra lobbantott, a halál ki ne oltsa, hanem növelje a megváltó Jézus Szent Szíve szeretetének mértéke szerint.  

Sajgó Szabolcs SJ

***
Fotó: Lambert Attila/Magyar Kurír
Ferences Média 2026