Boldog ember, aki mindabban elviseli felebarátja gyarlóságát, amiben – hasonló körülmények közt – maga is kívánná, hogy elviseljék őt.

Pizzaballa bíboros körlevele a keresztényekhez a Szentföld helyzetére reflektálva

2023.11.05 Címkék:

Levél az egész egyházmegyének címmel Pierbattista Pizzaballa bíboros, Jeruzsálem latin pátriárkája körlevelet adott ki október 24-én, melyben a Szentföldön kialakult háborús helyzetre reflektál, és az itt élő keresztények békét kereső, Jézust követő magatartását hangsúlyozza. A körlevél magyar nyelvű fordítását a Magyar Kurír közölte.

Kedves Testvéreim!
Az Úr adjon nektek békességet!

Az utóbbi idők és történelmünk egyik legnehezebb és legfájdalmasabb időszakán megyünk keresztül. Már több mint két hete elárasztanak bennünket a borzalmak képei, amelyek újra felébresztették az ősi traumákat, új sebeket, fájdalmat okoztak, frusztráció és harag tört fel mindannyiunkban.

Úgy tűnik, sok minden a halálról és a végtelen gyűlöletről szól. Oly sok „miért” követi egymást az elménkben, ami csak fokozza a zavarodottság érzését.

Az egész világ úgy tekint a mi Szentföldünkre, mint olyan helyre, amely állandóan háborúk és megosztottság okozója. Éppen ezért volt jó, hogy néhány nappal ezelőtt az egész világ csatlakozott hozzánk az ima- és böjtnapon a békéért. A Szentföld gyönyörű képe ez, az Egyházunkkal való egység fontos pillanata. És ez a látvány velünk marad. Október 27-én Ferenc pápa egy második ima- és böjtnapra hívott, hogy közbenjárásunk folytatódjon. Olyan nap lesz, amelyet meggyőződéssel fogunk ünnepelni. Ez talán a legfontosabb dolog, amit mi, keresztények ebben az időben tehetünk: imádkozni, vezekelni, közbenjárni. Ezért szívből köszönetet mondunk a Szentatyának.

Ebben a felfordulásban, ahol a bombák fülsiketítő zaja keveredik a bánat sok hangjával és a sok ellentétes érzéssel, szükségét érzem, hogy megosszak veletek egy olyan üzenetet, amely Jézus evangéliumából származik. Ez az a kiindulópont, ahonnan elindulunk, és ahová újra és újra visszatérünk: egy igehely az evangéliumból, amely segít megélni ezt a tragikus időszakot, egyesítve érzéseinket Jézus érzéseivel.

Az, hogy Jézusra tekintünk, természetesen nem jelenti azt, hogy felmentve érezzük magunkat a beszéd, a hangunk felemelése, a kiáltás, valamint a vigasztalás és a bátorítás kötelessége alól. Ahogy a múlt vasárnapi evangéliumban hallottuk, meg kell adni „a császárnak, ami a császáré, és Istennek, ami az Istené” (Mt 22,21). Istenre tekintve tehát mindenekelőtt meg akarjuk adni a császárnak, ami az övé.

Lelkiismeretem és erkölcsi kötelességem megköveteli, hogy világosan kijelentsem, hogy ami október 7-én Dél-Izraelben történt, az semmiképpen sem megengedhető, és csak elítélni tudjuk. Semmi nem indokolhat egy ilyen atrocitást.

Igen, kötelességünk ezt kimondani és elítélni. Az erőszak alkalmazása nem összeegyeztethető az evangéliummal, és nem vezet a békéhez. Minden emberi személy élete egyenlő méltósággal bír Isten előtt, aki mindannyiunkat az ő képmására teremtett.

Ugyanez a lelkiismeret azonban arra késztet, hogy a szívemre nehezedő nagy teherrel ma ugyanilyen világosan kijelentsem, hogy az erőszak új időszaka több mint ötezer halálos áldozatot követelt Gázában, köztük sok nőt és gyermeket, több tízezer sebesültet, földig rombolt városrészeket, gyógyszerhiányt, vízhiányt és az alapvető szükségletek hiányát több mint kétmillió ember számára. Ezek olyan tragédiák, amelyeket nem lehet megérteni, amelyeket kötelességünk elítélni és fenntartás nélkül felemelni a szavunkat ellene.

A Gázát napok óta sújtó folyamatos bombázás csak még több halált és pusztítást okoz, és csak növeli a haragot és a gyűlöletet. Ez nem old meg semmilyen problémát, hanem inkább újakat teremt.

Itt az ideje, hogy véget vessünk ennek a háborúnak, az értelmetlen erőszaknak.

Csak akkor kezdődhet meg egy komoly békefolyamat, ha véget vetünk a több évtizedes megszállásnak és tragikus következményeinek, valamint ha világos és biztonságos nemzeti perspektívát adunk a palesztin népnek. Ha ezt a problémát nem a gyökerénél orvosoljuk, soha nem lesz meg az a stabilitás, amelyet mindannyian remélünk. Ezeknek a napoknak a tragédiája mindannyiunkat, vallási, politikai, civil társadalmi, nemzetközi közösséget komolyabb elkötelezettségre kell hogy késztessen, mint amit eddig tettünk. Ez az egyetlen módja annak, hogy elkerüljük a mostanihoz hasonló tragédiákat. Tartozunk ennyivel a mostani és az elmúlt évek számtalan áldozatának. Nincs jogunk arra, hogy ezt a feladatot másokra bízzuk.

Mégis nem élhetem meg ezt a rendkívül fájdalmas időszakot anélkül, hogy felfelé néznék, anélkül, hogy Krisztusra tekintenék, anélkül a hit nélkül, amely megvilágítja az én és a ti szemléleteteket arról, amit átélünk, anélkül, hogy gondolatainkat Isten felé fordítanánk. Szükségünk van az Igére, amely elkísér, vigasztal és bátorít. Szükségünk van rá, mint a levegőre, amit belélegzünk.

„Ezeket azért mondtam el nektek, hogy békességtek legyen bennem. A világban megpróbáltatások érnek titeket, de bízzatok, én legyőztem a világot.” (Jn 16,33)

Jézus szenvedésének előestéjén vagyunk. Ezeket a szavakat tanítványaihoz intézi, akik hamarosan, halála előtt, mintha viharban hánykolódnának. Pánikba esnek, szétszóródnak és menekülnek, mint a pásztor nélküli juhok. Jézusnak ez az utolsó szava mégis bátorítás. Nem azt mondja, hogy győzni fog, hanem azt, hogy már győzött. A tanítványok még az eljövendő zűrzavarban is képesek lesznek békét találni. Nem elméleti békevágyról van szó, sem pedig beletörődésről abba, hogy a világ gonosz, és mi semmit sem tehetünk azért, hogy megváltoztassuk. Ehelyett arról van szó, hogy biztosak lehetünk abban, hogy éppen ebben a gonoszságban Jézus már győzött. A világban pusztító gonoszság ellenére Jézus győzelmet aratott, és új valóságot, új rendet teremtett, amelyet a feltámadás után a Lélekben újjászületett tanítványok vesznek át.

Jézus a kereszten győzött: nem fegyverrel, nem politikai hatalommal, nem nagy eszközökkel, nem rákényszerítve önmagát másokra. A békének, amiről ő beszél, semmi köze a mások feletti győzelemhez. Ő úgy nyerte meg a világot, hogy szerette azt. A kereszten új valóság és új rend kezdődik. Annak rendje és valósága, aki szeretetből adja életét. A feltámadással és a Lélek ajándékával ez a valóság és ez a rend az ő tanítványaié. A miénk is.

Arra a kérdésre, hogy miért szenvednek az igazak, Isten nem magyarázattal válaszol, hanem jelenléttel. Ez Krisztus a kereszten.

Erre alapozzuk a hitünket ma. Jézus ebben a részben joggal beszél bátorságról. Az ilyen béke, az ilyen szeretet nagy bátorságot igényel.

A szeretet és a béke bátorsága itt és ma azt jelenti, hogy nem engedjük, hogy a gyűlölet, a bosszú, a harag és a fájdalom elfoglalja szívünk, beszédünk, gondolkodásunk minden terét.
Azt jelenti, hogy személyesen elkötelezzük magunkat az igazságosság mellett, hogy képesek vagyunk megerősíteni és elítélni a minket körülvevő igazságtalanság és gonoszság fájdalmas igazságát anélkül, hogy hagynánk, hogy az beszennyezze kapcsolatainkat. Azt jelenti, hogy elkötelezettek vagyunk, meg vagyunk győződve arról, hogy még mindig érdemes mindent megtenni a békéért, az igazságosságért, az egyenlőségért és a kiengesztelődésért.

A beszédünk nem szólhat a halálról és a zárt ajtókról. Ellenkezőleg, szavainknak kreatívnak, életadónak kell lenniük, perspektívát kell adniuk és horizontokat kell nyitniuk.

Bátorság kell ahhoz, hogy képesek legyünk igazságot követelni anélkül, hogy gyűlöletet terjesztenénk. Bátorság kell ahhoz, hogy kegyelmet kérjünk, hogy elutasítsuk az elnyomást, hogy előmozdítsuk az egyenlőséget anélkül, hogy egyformaságot követelnénk, miközben szabadok maradunk. Bátorság kell ma egyházmegyénkben és közösségeinkben is, hogy megőrizzük az egységet, hogy összetartozónak érezzük magunkat egymással, még véleményünk, érzékenységünk és elképzeléseink különbözőségében is.

Szeretnék, szeretnénk részesei lenni ennek a Krisztus által létrehozott új rendnek. Ezt a bátorságot akarjuk kérni Istentől. Úgy szeretnénk legyőzni a világot, hogy magunkra vesszük ugyanezt a keresztet, amely a miénk is, amely fájdalomból és szeretetből, igazságból és félelemből, igazságtalanságból és ajándékból, sírásból és megbocsátásból áll.

Imádkozom mindannyiunkért, és különösen Gáza kis közösségéért, amely a leginkább szenved. Gondolunk különösen a közelmúltban elhunyt 18 testvérünkre és családjaikra, akiket személyesen ismerünk. Nagy a fájdalmuk, és mégis, minden egyes nappal azt veszem észre, hogy békében vannak. Meg vannak rémülve, megrendültek, feldúltak, de békével a szívükben. Mindannyian velük vagyunk, imádságban és konkrét szolidaritásban, és köszönetet mondunk nekik gyönyörű tanúságtételükért.

Végül imádkozzunk minden ártatlan áldozatért. Az ártatlanok szenvedése Isten előtt értékes és megváltó értékkel bír, mert egyesül Krisztus megváltó szenvedésével. Szenvedésük hozza egyre közelebb a békét!

Közeledünk Palesztina Királynőjének, egyházmegyénk védőszentjének ünnepéhez. A kegyhelyet egy másik háborús időszakban emelték, és a békéért való imádkozás különleges helyéül választották. Ezekben a napokban újra felajánljuk egyházmegyénket és szülőföldünket Palesztina Királynőjének! Kérem a világ minden egyházmegyéjét, hogy csatlakozzanak a Szentatyához és csatlakozzanak hozzánk az imában, valamint az igazságosság és a béke keresésében.

Idén nem tudunk majd mindannyian összegyűlni, mert a helyzet nem teszi lehetővé. De biztos vagyok benne, hogy az egész egyházmegye egyesülni fog ezen a napon imában és szolidaritásban a békéért, nem a világi békéért, hanem azért a békéért, amelyet Krisztus ad nekünk.

Őszinte imával mindenkiért,

Pierbattista Pizzaballa bíboros,
Jeruzsálem latin pátriárkája

Ferences Média, 2023

Hozzászólások lezárva.