ferences logo
youfra

„Olyan fiatalok vagyunk, akik érzik Assisi Szent Ferenc vonzását” – Nyitott alkalomra hív a Ferences Ifjúság

Közös imádságok, tanítások, beszélgetések, kirándulások és más színes közösségi programok Szent Ferenc lelkiségében: a nemzetközi hálózattal rendelkező YouFra, azaz a Ferences Ifjúság közel száz éve alkot összetartó közösséget a világ számos országában. Ők azok az általában 18-35 év közötti fiatalok, akik érzik Szent Ferenc vonzását, és szeretnének tapasztalatot szerezni a keresztény életről testvéri közösségben, a Ferences Világi Rend keretei között elmélyülve hivatásukban. A hazai közösség ismét lehetőséget kínál az érdeklődők számára: március 4-én, kedden 18:30-tól két órás nyitott alkalmat tartanak a Pesti Ferences templomban, amire minden érdeklődőt szeretettel várnak.

A Ferences Ifjúság 1948-ban alakult Olaszországban, amikor Pacifico Perantoni miniszter generális egységes szövetségbe foglalta a ferences szerzetesek által vezetett ifjúsági csoportokat. 1958-ra már 453 csoport működött szerte az országban. Később az olasz Ferences Ifjúság példáját más országok – Argentína és Brazília is – átvették, közös irányítási igényt fogalmazva meg. Ennek eredményeként a Ferences Világi Rend (FVR) Nemzetközi Elnöksége dokumentumot adott ki, amely az FVR Általános Konstitúcióinak részévé vált. A végleges, nemzetközi szöveget a Pasteum-i káptalanon fogadták el. A Ferences Világi Rend Konstitúciói a következőképpen mutatják be a Ferences Ifjúságot:“…azok a fiatalok alkotják, akik a Szentlélek által arra éreznek hivatást, hogy a keresztény életről Assisi Szent Ferenc üzenetének fényénél testvéri közösségben nyerjenek tapasztalatot, a Ferences Világi Rend keretei közt mélyítve el saját hivatásukat.” Továbbá azt is írják: “a Ferences Ifjúság tagjai – mind egyénileg, mind csoportosan – a Ferences Világi Rend Reguláját saját keresztény és ferences hivatásuk növekedését ösztönző iratnak tekintik.”

Amikor egy fiatal csatlakozik a Ferences Ifjúság közösségéhez, az nem csupán egy hittancsoportba kerül, hanem egy élő, támogató közösségbe, ahol mélyebb kapcsolatok alakulhatnak ki, és ahol lehetőség van a személyes fejlődésre is. Magyarországon több helyszínen is zajlanak ilyen ifjúsági kezdeményezések, mint például csoportos összejövetelek,  zarándoklatok, erdei iskola vagy családos találkozók. Ezekről a YouFra oldalán tudhatsz meg többet. Vannak állandó szentségimádási programok, a közösségi találkozók pedig általában kéthetente zajlanak világi és szerzetesi ferencesek jelenlétével, hogy segítsék a tagokat útjukon. Az alkalmakon nagy hangsúlyt fektetnek a Szent Ferenc és Szent Klára életének, imádságainak, valamint a ferences értékek megismerésére.

A nyitott alkalom menete hasonló a közösség rendszeres találkozóihoz: imádsággal kezdődik, majd a bemutatkozó kör következik, aminek keretében a résztvevők jobban megismerhetik egymást. Az alkalmaknak mindig van egy központi témája, ennek feldolgozása 20-25 perces előadás vagy közös beszélgetés formájában történik, és ha az előadás hosszabb, a résztvevők kisebb csoportokban osztják meg gondolataikat egymással. Az alkalom közös imával ér véget.

Mire számíthatsz pontosan a közösségben?

  • Igazi közösségre találhatsz: olyan fiatalok vesznek körül, akik hozzád hasonlóan keresik az útjukat, a hitüket, és akikkel megoszthatod a gondolataidat, kérdéseidet.
  • Az alkalmak nemcsak tanításokról szólnak, hanem közös imádságról, elmélkedésekről és mély beszélgetésekről, ahol lehetőséged van elcsendesedni és megerősödni a hitedben, lelkileg feltöltődni.
  • Segítséget kapsz a hivatásod tisztázásában – legyen szó akár szerzetesi, papi vagy világi útról, a közösség és a ferencesek segítenek, hogy tisztábban láss.
  • Nemcsak templomi közösség, hanem valódi életforma! A ferences lelkiség gyakorlati szinten is megjelenik a közösség életében: nem csupán az imákban és az alkalmakon, hanem a szolgálatban, a közös kirándulásokban, zarándoklatokban, karitatív programokban is.
  • Lehetőséged van közvetlenül megismerni a ferences szerzetesi életet, beszélgetni, kérdezni tőlük.
  • Rendszeresen találkozhatsz egy inspiráló közösséggel. Nem kell elköteleződnöd az első alkalommal, de ha megtetszik, szeretettel várnak minden programra.

Ha szeretnél egy ilyen közösség része lenni, amely hozzásegít, hogy Szent Ferenc lelkiségét követve közelebb kerülj Istenhez és a saját utadhoz, akkor mindenképp érdemes csatlakoznod. 

Ismerd meg a közösséget, és tapasztald meg a ferences lelkiség örömét! Részvételi szándékodat a Facebook-eseményben tudod jelezni.

ferences ifjúság plakát

***
Forrás és fotó: YouFra
Ferences Média, 2025

 

Oszd meg a barátaiddal:
Ferencesek pecsét
Magyarok Nagyasszonya Ferences Rendtartomány
© 2025 Ferencesek - Pax et bonum
Ferencesek
Magyarok Nagyasszonya Ferences Rendtartomány
© 2025 Ferencesek - Pax et bonum