„A Naphimnusz a teremtés nagy kórusába illeszti be az embert, ahol minden teremtmény – akár szóval, akár létezésével – együtt zengi Isten dicsőségét.”
***
A Pasaréti Közösségi Ház Szó szimfóniája című előadássorozatának legutóbbi vendége a sorozat egykori alapítója, Bagyinszki Ágoston ferences atya volt, aki egy első hallásra talán provokatívnak tűnő kérdést vetett fel: „Miért nincsenek jelen az állatok a Naphimnuszban?” Hiszen Assisi Szent Ferenc nevét szinte mindenki összekapcsolja az állatok iránti szeretettel és barátsággal – sokan egyenesen az állatok védőszentjeként tisztelik. Mégis, ha elolvassuk a Naphimnuszt, feltűnhet, hogy Ferenc a Napról, Holdról, csillagokról, és a négy alapelemről – levegőről, vízről, tűzről és földről – szól, míg az állatok nincsenek megemlítve a műben. Vajon miért?
Az este folyamán Ágoston atya felvázolt néhány lehetséges magyarázatot arra, miért nem szerepelnek állatok a Naphimnuszban. „Vannak olyan magyarázatok, amelyek szerint ez tudatos döntés volt Ferenc részéről, s van olyan, amelyik arra a következtetésre jut, hogy az állatok valójában nem is hiányoznak a műből – csak más szinten vannak jelen” – mondta.
A mű keletkezését a Perugiai Legenda írja le a legpontosabban: „Ferenc halála előtt körülbelül egy évvel, egy álmatlan éjszaka során született meg a mű első változata – az egerek éjszakai nyugtalankodása közepette. Egyesek tréfásan azt is mondják, talán ezért maradtak ki az állatok a műből” – jegyezte meg mosolyogva Ágoston atya. Később két további részlettel bővült a szöveg: először, amikor Ferenc békét közvetített Assisi püspöke és a város elöljárója között, majd halála előtt nem sokkal belekerült a Halál nővérről szóló záróversszak is. Mindezek ellenére a Naphimnusz ma is egységes, ihletett műként áll előttünk – nem érdemes darabokra szedni.
Ágoston atya előadásában először a Naphimnusz szerkezetét vázolta fel. A mű hármas tagolású: az első rész az égi világot dicséri (a Napot, a Holdat és a csillagokat), a második a földi elemeket (levegő, víz, tűz és föld), a harmadik pedig az ember és az örök élet dimenzióját tárja elénk – a kiengesztelődés, a halál és a beteljesülés világát.
A Mindenszentek és Halottak napja utáni időszak különösen közel hozza az örök élet gondolatát. Ágoston atya felhívja a figyelmet, hogy a Naphimnusz utolsó szakaszában olyan kulcsszavakat találunk, mint kiengesztelődés, béke, szenvedés, halál vagy koronázás – ezek a fogalmak mind az ember végső útját kísérik. „Ferenc imája itt már nem a természet leírása, hanem a teremtésen keresztül Istenhez emelkedő lélek imádsága” – fogalmazott ennek kapcsán. A Naphimnusz ebben a megvilágításban tehát nem a földi részleteket sorolja, hanem végsőkig egyszerűsítve a teremtés isteni rendjét és célját szemléli. „Ha ez így van, hová kerülnek az állatok ebben a végső vízióban? Mi lesz Morzsikával, Bodrival vagy a családi tengerimalaccal?” – tehetjük fel a kérdést. A hit válasza az, hogy „a végső beteljesedés meghaladja a mi képzeletünket; a teremtés egészét – így az állatokat is – az Ő szeretetének teljessége fogja áthatni.” Ferenc tehát már az örökkévalóság fényében szemléli a világot – a Naphimnusz a teremtés egészének dicsérete, nem az egyes teremtményeké. „Talán Ferenc ezért nem illesztett a Naphimnuszba egy külön »pacsirta-versszakot«” – jegyezte meg Ágoston atya, majd elárulta, hogy megkérte a ChatGPT-t, hogy kísérletképpen írja meg ezt a hiányzó versszakot:
„Dicsértessél, én Uram, pacsirta nővérünkért,
ki hajnalban ébreszt, s dalolva száll a fény felé,
hogy hozzád vezessen minket.
Csuklyát viselvén, tollain a föld színét hordja ő,
koldusként pedig útfélen szemezgeti a betevőt.”
A vers kísérletnek érdekes ugyan, de valahogy mégsem illik a Naphimnusz szellemiségéhez. „Talán éppen az eszkatologikus távlat miatt – hiszen Ferenc már az örökkévalóság horizontjáról szemléli a világot” – tette hozzá az előadó.
Egy további magyarázat a Naphimnusz mélyebb, misztikus olvasatát kínálja. Ferenc a természetben találkozik Istennel; számára minden létező – a Nap, a víz, a szél és ilyenformán az állatok is – egy nagy, közös liturgia részei. „Ha így olvassuk a Naphimnuszt, már nem az a kérdés, hogy az állatok kimaradtak-e, hanem az, hogyan vannak belefoglalva a teremtés egészének dicséretébe” – fogalmazott Ágoston atya.
Ennek megértéséhez kulcsot jelent az a történet, mely szerint 1222 táján Ferenc egy umbriai város felé tartott prédikálni, de megsejtette, hogy az emberek nem fogják meghallgatni. Útközben azonban madarak sokaságát látta, és ekkor eszébe jutott az evangéliumi parancs: „Hirdessétek az evangéliumot minden teremtménynek.” Ferenc ezt szó szerint vette, így elkezdett a madaraknak prédikálni, akik figyelmesen hallgatták, majd hálás szárnycsattogással válaszoltak. „Amikor Ferenc prédikál a madaraknak, az tulajdonképpen egy liturgikus aktus: papként megáldja őket, a madarak pedig viselkedésükkel viszonozzák az isteni dicséretet. Így a természet maga is részesévé válik az istendicséretnek” – fejtette ki a történet kapcsán Ágoston atya.
Ferenc – és az ember – e felfogás szerint a teremtés papjaként jelenik meg, amit a Naphimnusz nyelvtani elemzése is alátámaszthat. A költemény szövegében ismétlődő „per” szócska (-által, -ért, -miatt) mély jelentésrétegeket hordoz. A ferences kutatók az elöljárószó jelentésre vonatkozóan legalább kétféle értelmezést különböztetnek meg: az egyik az instrumentális, amikor az ember cselekedetei révén dicsőíti Istent („Dicsértessél, Uram, azok által, akik megbocsátanak”), a másik a kauzális, amikor maga Isten szeretetének megnyilvánulása a cselekedet oka („Dicsértessél, Uram, azokért, akik szerelmedért megbocsátanak”). Ez a kettős dinamizmus az embernek – mint a teremtés papjának – szerepét rajzolja ki: vagyis ő az, aki a néma világ szavát Isten felé közvetíti. „Így az állatok is benne vannak, csak az ember hangján” – tette hozzá.
E magyarázat szerint Ferenc a Naphimnuszban nem csupán a természet szépségéről szól, hanem egy mély vallási tapasztalatról: a kozmikus liturgia élményéről. Ebben a látomásban az egész teremtés együtt dicséri Istent – az ember, az elemek, az égitestek és az állatok mind egy nagy kórus tagjai. „A Naphimnusz a teremtés nagy kórusába illeszti be az embert, ahol minden teremtmény – akár szóval, akár létezésével – együtt zengi Isten dicsőségét” – zárta előadását Ágoston atya.
***
***
Ádám Rebeka Nóra
Ferences Média 2025
