A Szentkút újság Mátraverebély-Szentkút Nemzeti Kegyhely hivatalos lapja, amely rendszeresen beszámol a kegyhelyhez kapcsolódó eseményekről, a vallási-kulturális örökségnek ápolásának gyakorlatáról, valamint az itt élő ferences közösség szolgálatairól.
A most megújult külsővel megjelent lapszámban a hagyománynak megfelelően számos aktuális, valamint a kegyhely történetét érintő témával találkozhatnak az olvasók. A lapszámtartalmából:
Zarándoktáborok. Az idei évben közel ezer diák vett részt az államilag támogatott
gyalogos zarándoklatokon azzal a céllal, hogy külső útjuk belső, lelki úttá váljon az
imádság, a csend, valamint a közösségi élmények segítségével.
Meghallgatlak sátor. A ferences szegénygondozó nővérek Meghallgatlak sátorral
várták Nagyboldogasszony-búcsúra látogatókat, ahol személyes beszélgetéssel,
meghallgatással voltak a zarándokok szolgálatára.
Katolikus iskolák szentévi zarándoklata. Az ország 60 intézményéből több mint
1800 fiatal érkezett Szentkútra, hogy közösen ünnepeljék a szentév üzenetét: „A
remény nem csal meg”. Tanúságtételek, közös imádság, valamint a Ternyák Csaba
egri érsek által bemutatott ünnepi szentmise segítette a fiatalokat abban, hogy
megerősödjenek keresztény identitásukban.
Ferences Ifjúsági Zarándoklat. Idén is közel kétszáz fiatal indult el gyalogosan
Esztergomból Mátraverebély-Szentkútra: útközben perzselő nap, hűsítő zivatar,
emelkedők és szántóföldek, legfőképp pedig vendégszerető emberek és az imádság
lelkülete kísérte őket.
Erdő Péter bíboros tanítása. A Nagyboldogasszony-búcsún elhangzott
szentbeszédében Erdő Péter bíboros Mária mennybevételének dogmáját és annak
történeti gyökerét mutatta be, hangsúlyozva: a Szűzanya közbenjárása ma is közel
hozza Isten szeretetét a hívekhez.
Vértanúság. A szabadtéri oltár mozaikkompozíciójának két szereplője, a vértanúhalált
halt Körösztös Krizosztom és Kovács Kristóf ferencesek élettörténetét és
mártíromságát mutatja be Kálmán Peregrin OFM írása.
A búcsúk története. Több írás foglalkozik a szentkúti búcsúk történetével és
néprajzával, valamint a görögkatolikus búcsújáráshoz kapcsolódó hagyományokkal;
a lapszám pedig arról is megemlékezik, hogy 75 évvel ezelőtt oszlatták fel a
kegyhelyen működő ferences kolostort.
Kálmán Bertalan testvérre emlékezünk. Március 19-én elhunyt Bertalan testvér,
akit nemcsak rendi szolgálata, de hivatásának eredete is sok szállal Szentkúthoz köt:
életét mélyen meghatározta a népi vallásosság és a Szűzanya iránti mély tisztelet.
A Szentkút újság friss lapszáma nyomtatott formában elérhető a nemzeti kegyhelyen,
elektronikus változatban pedig letölthető a https://www.szentkut.hu/szentkut-ujsag
weboldalról.
A legmagasabb szintű szolgáltatások nyújtása érdekében sütiket használunk weboldalunkon. A sütik lehetővé teszik számunkra, hogy biztosítsuk weboldalunk megfelelő működését és alapvető funkcióinak megvalósítását, a beleegyezése után a sütiket használjuk a weboldal használatának mérésére és elemzésére, az érdeklődéséhez való igazítására és az Önre szabott tartalom és hirdetések bemutatására. További információk a sütikről és a személyes adatok feldolgozásáról, beleértve az Ön jogait is, megtalálhatók az Adatvédelmi tájékoztatóban.
Funkcionális
Always active
A technikai tárolás vagy hozzáférés feltétlenül szükséges az előfizető vagy felhasználó által kifejezetten kért meghatározott szolgáltatás igénybevételének lehetővé tételéhez, vagy kizárólag a kommunikáció elektronikus hírközlő hálózaton történő továbbításának végrehajtásához.
Preferenciák
A technikai tárolás vagy hozzáférés az előfizető vagy felhasználó által nem kért preferenciák tárolásának legitim céljához szükséges.
Statisztika
Az a technikai tárolás vagy hozzáférés, amelyet kizárólag statisztikai célokra használnak.The technical storage or access that is used exclusively for anonymous statistical purposes. Without a subpoena, voluntary compliance on the part of your Internet Service Provider, or additional records from a third party, information stored or retrieved for this purpose alone cannot usually be used to identify you.
Marketing
A technikai tárolás vagy hozzáférés szükséges ahhoz, hogy felhasználói profilokat hozzanak létre reklámküldéshez, vagy hasonló marketing célból követhessék a felhasználót egy webhelyen vagy több webhelyen.