Celle di Cortona és Montecasale két olyan remeteség, amelyek meghatározó szerepet játszottak a ferencesség kezdeti időszakában, Assisi Szent Ferenc toszkánai jelenlétéhez és tevékenységéhez kapcsolódóan. Egyesek „ikerhelyeknek” nevezik a két remeteséget, nem alaptalanul: történetük szinte teljesen megegyezik, és földrajzi elhelyezkedésük is sok hasonlóságot mutat.

A montecasalei remeteség Arezzo közelében, a Sansepolcro fölötti hegyen található. Ez a hely eredetileg egy várhoz kapcsolódó erődítmény volt, amelyet a kamalduli szerzetesek 1192-ben kis remeteséggé alakítottak át, amely alkalmas volt zarándokok fogadására, sőt egy időben leprások menedékhelyeként is szolgált. Città di Castello püspöke 1213-ban Szent Ferencnek adományozta a remeteséget, amely a ferences hagyomány egyik központjává vált. Ferenc számára is fontos volt ez a hely; életében 1224 táján látogatta meg utoljára ezt a vidéket, amkor Alvernából Assisi felé tartott. A ferencesek egészen 1268-ig itt maradtak, amikor helyüket egy másik, remeteéletet folytató közösség vette át, majd a 16. század elején a ma is itt élő kapucinusok telepedtek le Montecasaléban.

Fekhelye egy sziklatömb volt, amelyet ágakkal borított be. Életében 1224 táján látogatta meg utoljára ezt a vidéket, amikor Alvernából Assisi felé tartott.

Az itt található kápolnában ma is őriznek egy különleges szobrot: az élénk színvilágú, fából készült alkotás Máriát ábrázolja, karján a kis Jézussal. A hagyomány szerint ezt a szobrot maga Szent Ferenc mentette ki a közeli vár romjai közül. Ugyanitt megtekinthető az a majolikasorozat, amely Ferenc életének állomásait ábrázolja. Montecasale mégis leginkább a három rabló híres történetéről ismert, akiknek földi maradványai máig az ősi kolostorban nyugszanak.

Hallgassuk meg, hogy beszéli el a történetet a Fioretti szerzője!

„Akkoriban három hírhedt rabló garázdálkodott azon a vidéken, akik egy szép napon beállítottak az említett kolostorba, és Angyal testvértől, a gvárdiántól enni kértek. A gvárdián azonban ahelyett, hogy enni adott volna nekik, keményen megdorgálta őket ekképpen: – Ti hitvány rablók és kegyetlen gyilkosok, akik nem szégyellitek mások verejtékének gyümölcsét elorozni, vakmerően és arcátlanul most még az Isten szolgáinak juttatott alamizsnát is föl akarjátok falni. Nem érdemlitek meg, hogy a föld hátán hordjon titeket, mert sem emberre nem vagytok tekintettel, sem Istent nem tisztelitek. Takarodjatok innen, s többé szemem elé ne kerüljetek!” (Fior 26) Ferenc testvér azonban, mikor kisvártatva hazatért, és tudomást szerzett a történtekről, keményen megdorgálta a gvardiánt, majd így szólt hozzá:

„A bűnösöket ugyanis sokkal könnyebben lehet visszavezetni Istenhez szelídséggel, mint kemény szidalmakkal. Mi megfogadtuk Jézus Krisztusnak, hogy evangéliuma szerint élünk. Márpedig a mi Mesterünk azt tanítja, hogy nem az egészségeseknek, hanem a betegeknek kell az orvos, s nem az igazakért jött, hanem a bűnösökért, hogy a jó útra térítse őket; s ezért ült le velük egy asztalhoz. Ennélfogva – folytatta Szent Ferenc – te a szeretet és Krisztus evangéliuma ellen cselekedtél. Miért is a szent engedelmesség nevében megparancsolom neked, azonnal fogd a kenyeret és a bort, amit összekoldultunk, és hegyen völgyön át sietve vidd utánuk. Amikor megtalálod őket, a kenyeret és a bort add át nekik az én nevemben, majd térdelj le előttük, és alázatosan valld meg, hogy kegyetlenül viselkedtél velük. Azután pedig ugyancsak az én nevemben kérd meg őket, ne kövessenek el több gonoszságot, hanem féljék Istent, és ne bántsák felebarátjukat. Ha így tesznek, megígérem, hogy gondoskodom szükségleteikről, állandóan ellátom őket étellel és itallal.” (Fior 26)

A gvardián elment, hogy teljesítse Ferenc parancsát, közben pedig buzgón imádkozott Istenhez, hogy lágyítsa meg a gonosztevők szívét, és megtérjenek. A Fioretti elbeszélése ezt követően a három rabló válaszára összpontosít. A testvér könyörgése ugyanis meghallgatásra talált: a rablók nemcsak hogy megbánták bűneiket, de elhatározzák, hogy csatlakoznak a kisebb testvérek közösségéhez – Szent Ferenc pedig a Fioretti szavai szerint „szeretettel és jóindulattal fogadta mindhármukat. (…) Föltárta előttük, hogy Isten irgalmának nincs határa, továbbá megértette velük, hogy akármilyen nagyok legyenek is bűneink, Isten irgalma még nagyobb.” (Fior 26). Belépve a rendbe bűnbánatot tartottak. Miután földi életük véget ért, a montecasalei remeteségben temették el őket: sírjuk ma is itt található.

Ez a történet, amelyet minden bizonnyal egyfajta nevelő szándékkal írtak le, feltárja Szent Ferenc személyiségének melegszívű, emberséges aspektusát és a testvériség esszenciáját: mindenkit, még ellenségeinket is úgy kell fogadnunk, hogy szeretetünkre testvéreinkké váljanak.

***

Szöveg: Kámán Veronika
Képek: Discover Arezzo, Franco Vannini
Ferences Média, 2025