Assisi Szent Ferenc mélységesen Krisztus-központú és szentháromságos lelkiségén egész életében végighúzódik rendkívüli tisztelete Isten Anyja iránt. Erről tanúskodnak írásai, életrajzai, de a máig élő rendi hagyomány is. Szent Ferenc Mária-tisztelete a kinyilatkoztatásban, a liturgiában és a szenthagyományban gyökerezett, s nem maradt pusztán jámbor áhítat: konkrét formát öltött abban, ahogy Assisi Szentje első társaival a szegénységet választotta a megtestesült Urat követve, aki „bár gazdag volt mindenekfölött, édesanyjával, a Boldogságos Szűzzel együtt a szegénységet akarta választani a világban” (2LHív 4–5).
A hagyomány szerint Ferenc anyja, Pica asszony egy alkalommal a Szentföldre zarándokolt, ahol annyira megérintette a Megváló születésének szegényes helyszíne, hogy úgy kívánta, fia születésekor Isten anyja tiszteletére őt is vigyék a házuk földszintjén található istállóba, hogy a Boldogságos Szűz Máriához hasonlóan itt hozza világra gyermekét. A fiú a keresztségben a János nevet kapta, de a nem sokkal korábban Franciaországban tartózkodó apja hazatértével csak Francescónak, ‘kis franciának’ szólította újszülött fiát.
Ferenc megtérése, amelynek egyik indító eseménye, a San Damianó-i kereszt előtt végzett ima 1206-ra tehető, szintén kapcsolódik Mária személyéhez: a keresztikonon a megfeszített Jézus lábánál ott áll a szeretett tanítvány és a Szűzanya. Valószínűsíthető, hogy Ferenc hosszú órákat töltött imádságban ez előtt az ikon előtt, s azonosulhatott a haldokló Jézus szavaival: „Íme, a te anyád!” (Jn 19,27), az apostolhoz hasonlóan lelki édesanyjává fogadva Máriát.
A Kisebb Testvérek Rendje Ferenc kívánságának megfelelően mindig anyatemplomának tartotta a Santa Maria degli Angeli-kápolnát – ahol „a templom nevének megfelelően érezte az angyalok gyakori látogatását” (LM II,8): e helyhez kapcsolódóan jött létre az első testvérek közössége, itt történt Ferenc boldog halála, s ezen a helyen gyűltek össze a testvérek évenkénti káptalanra. A Legenda maior tanúsága szerint „Ezt a helyet a szent a világ többi helyénél jobban szerette. Itt kezdte alázatosan, itt folytatta erényesen, itt fejezte be boldogan. Ezt bízta testvéreire halálakor, mint a Szűznek legkedvesebbet.” (LM II,8)
A Celanói Tamás által írt életrajz így ír Ferenc Mária-tiszteletéről: „Jézus anyját mondhatatlan szeretettel fonta körül, mivelhogy testvérünkké szülte a fölséges Urat. Külön dicséretet költött tiszteletére, buzgón könyörgött hozzá, és olyan forró szeretettel adózott neki, amilyet és amennyit emberi nyelv ki sem tud fejezni.” (CÉ2 198)
Mária egyedülálló helyet foglal el az emberiség és üdvösségünk történetében. Feltételek nélküli készsége, hogy együttműködjön az Atyával az üdvösség tervében, egy mély, bensőséges kapcsolatba enged betekintést, amelyre mi is meghívást kaptunk. Az erre a vonzásra adott választ látjuk megvalósulni Ferenc áhítatában. Ferenc Mária-tiszteletének ez a mélysége annak felismeréséből fakadt, hogy az Istenanya igenje tette testvérünkké Krisztust, „és így általa nyertünk irgalmat” (LM IX,3). Jézus anyja az, aki megfoganja és világra szüli „a kegyelemmel és igazsággal teljes Igét”, s akihez Ferenc szüntelenül imádkozik, és így „ő maga is megfoganta és világra hozta az evangéliumi igazság lelkületét” – olvassuk Szent Bonaventura Nagyobb legendájában (LM III,1). Az ez iránti hálából forrásozik Ferenc „mondhatatlan szeretete” Mária iránt.
Ferenc lelkiségének alapja az emberi természet korlátait magára vevő, megtestesülő Isten titka volt: úgy tekintett Máriára mint a szegénység és az alázat mintaképére. Felice Accrocca szerint Máriában nem is annyira az Istentől kapott ajándékok nagyságát és gazdagságát szemlélte, hanem sokkal inkább azt az alázatot, amely lehetővé tette, hogy a Megváló életének részévé legyen. Szemléli az Anyát, aki harminc éven át ott volt Jézus közvetlen közelében, szemlélhette küldetésének kibontakozását, osztozott döntéseiben – és egyben Jézus első tanítványa volt.
Ferenc számára nemcsak egyéni, de közösségi szinten is példát adott Mária és Jézus szegénysége. Celanói azt is aláhúzza, hogy ahogyan életformája „alázatos kezdése” (vö. LM II,8) is Mária oltalma alatt történt, úgy „Rendje védőasszonyává” is rendelte a Szűzanyát, az ő védelmébe ajánlva induló közössége életét és jövőjét „egészen az idők végéig” (vö. CÉ2 198). A hétköznapok egyszerűségében is példaként állította őt társai elé: amikor például egy testvér meggyanúsított egy szegényt azzal, hogy az valójában mindenkinél jobban vágyik a gazdagságra, Ferenc megfeddte, intette, hogy kérjen bocsánatot, majd mikor a testvér visszatért, így buzdította: „Valahányszor szegénnyel találkozol, testvérem, mindannyiszor emlékezzél rá, hogy benne a mi Urunk és az ő szegény anyjának tükörképe áll előtted.” (CÉ2 85)
Ferenc írásaiban keveset beszél Isten Anyjáról, ránk maradt azonban két imádság – A Boldogságos Szűz üdvözlése és egy Mária-antifóna –, amelyek kifejezetten a Szűzanyához szólnak.
A Boldogságos Szűz üdvözlése az Üdvözlégy, Mária mintájára írt rendkívül gazdag, különleges szépségű imádság, amely Isten Anyja és a benne beteljesült misztérium szemlélésére vezeti el az olvasót. Mária személye – aki „szűz lévén Templommá” lett – úgy jelenik meg itt, mint Isten jelenlétének helye: „az ő palotája”, „sátra”, „háza”, akiben „minden jóság lakozott és lakozik”, s mint a Szentháromság műve: a Lélek temploma, az Atya kiválasztottja és a Fiú hordozója.
Hasonló szentháromságos dimenzió jelenik meg abban az antifónában is, amely szintén ránk maradt, s amelyet Ferenc ugyancsak maga szerzett. Úgy kívánta, hogy a testvérek minden imaórához kapcsolódóan imádkozzák el azt az antifónát, amelyet ugyancsak ő maga szerzett: „Szent Szűz Mária, nem született hozzád hasonló a világon az asszonyok között, a legfölségesebb, legfőbb Királynak, a mennyei Atyának leánya és szolgálója, a mi legszentebb Urunknak, Jézus Krisztusnak anyja, a Szentléleknek jegyese, imádkozzál érettünk Szent Mihály arkangyallal és az egek minden erősségével és minden szentjével a te legszentebb, szeretett Fiadnál, a mi Urunknál és Mesterünknél.” Az antifóna szövegében Mária alakja úgy jelenik meg, mint akiben Isten üdvözítő műve a legteljesebben valósult meg – ugyanakkor egyedi abban is, ahogy egyszerre leány és szolgáló, fenséges és alázatos. Mária Ferenc számára nem elvont teológiai tartalom, hanem élő, valóságos személy, akit – mint a tökéletes ráhagyatkozás mintaképét – teljes szívével követni kívánt.
***
Kámán Veronika
Fotó: Wikimedia Commons
Ferences Média 2024
