Boldog a szolga, aki nem a jutalom reményében beszél, nem tárja fel minden gondolatát és késedelmes a szólásra, és bölcsen megfontolja, mit kell mondania és felelnie.

Ima és böjt a békéért

2023.03.06 Címkék:

Fábry Kornélnak, az Országos Lelkipásztori Intézet igazgatójának levelét adjuk közre, melyben mindannyiunkat arra buzdít, fejezzük ki a közös imádságban való részvételünket. A felhívás aláírói között szerepel a részben a Margit körúton működő Családok Jézusban Közösség is, amelynek vezetője a Gorove házaspár.


Már több mint egy éve dúl a testvérgyilkos háború, ami nem csendesedni, hanem erősödni és szélesedni látszik. Fontos azt látnunk, hogy a háború a világban dúló szellemi harc felszíne.

Pál apostol ezt írja az efezusi híveknek: „Nem annyira a vér és a test ellen kell küzdenünk, hanem a fejedelemségek és hatalmasságok, ennek a sötét világnak kormányzói és az égi magasságoknak gonosz szellemei ellen.” (Ef 6,12).

Jézus pedig egy gonosz lélektől megszállott ember esetében mondja azt, hogy „ez a fajta nem megy ki másként, csak imádság és böjt hatására” (Mk 9,29).

Ferenc pápa legutóbb feltette a kérdést: megtettünk-e mindent a háború megállításáért? Újból és újból az imára hív bennünket. Hozzá csatlakozva a békéért vállalt közös imára és böjtre hívunk minden jószándékú embert, hiszen ebben a szellemi harcban legfőbb eszközeink az ima és a böjt.

Arra kérünk, hogy ha az alábbiak közül legalább az egyiket vállalod, akkor jelentkezz a https://corpusdomini.katolikus.hu/#/ oldalon anonim módon, így látjuk, hogy mennyien küzdünk nemzetünk és a világ békéjéért.

1. Naponta egyszer vagy többször elimádkozom az Úrral való egység imáját:

Imádott Jézusom,
lábunk együtt járjon,
kezünk együtt gyűjtsön,
szívünk együtt dobbanjon,
bensőnk együtt érezzen,
elménk gondolata egy legyen,
fülünk együtt figyeljen a csöndességre,
szemünk egymásba nézzen, és tekintetünk összeforrjon,
ajkunk együtt könyörögjön az Örök Atyához irgalomért! Ámen.

vagy

2. Böjtölök hetente egy vagy két napot (szerda, péntek), ahogy egészségem és körülményeim engedik, lehetőség szerint kenyéren és vízen, de lehet más ételről való lemondás is, pl. húsról vagy édességről.

vagy

3. Imádkozom naponta valamennyi nem hívő megtérésért, hogy ők is megtalálhassák az igazi boldogságot Istenben.

vagy

4. Elimádkozok naponta legalább egy rózsafüzért!

vagy

5. Hetente több alkalommal részt veszek szentmisén, szentségimádáson, alázattal kérve Istentől a béke ajándékát.

Az egyházközségeket pedig arra kérjük, hogy legalább minden hónap első szombatján közösen imádkozzák a rózsafüzért a béke ajándékáért. Ha ezt vállalják, akkor ők is regisztrálhatják templomukat az imádság időpontjának megadásával a https://corpusdomini.katolikus.hu/#/ oldalon, az „új helyszínt hozok létre” gombra kattintva.

Kérünk mindenkit, éljen bárhol az országban, vagy az országhatárainkon kívül, hogy kapcsolódjon be ebbe a közös imába, és buzdítsunk mindenkit a részvételre. A zsoltárossal együtt hisszük:

Aki a Fölséges oltalmában lakik, aki a Mindenható árnyékában él, az így beszél az Úrhoz: Te vagy a váram és a menedékem, Istenem, benned bízom! Ő szabadít ki az életedre törő vadász csapdájából. Szárnyaival oltalmaz, tollai alatt menedékre lelsz, hűsége a védőpajzsod. (Zsolt 91,1-4)

Emmánuel Közösség, Szeretetláng Mozgalom, Szociális Testvérek Társasága, Családok Jézusban Közösség

Ferences Média, 2023.

Hozzászólások lezárva.