4. rész 2015. október (I.): Názáret Jeruzsálemben már várt a kész habitus, könnyű, vékony anyagból, helyi szabás szerint. Kellett is a vékony anyag, mert Názáretbe indulunk, ahol ilyenkor még párás meleg idő van. A szentföldi szentélyek közül melyik is lehetne méltóbb arra, hogy itt kezdjük a vizitációt? A 77 000 fős város „Galilea fővárosa”, […]
A Margit körúti rendház szakácsa és kertésze volt negyven éven át. „Csak az a miénk, amit másoknak adunk.” „A jóságot táplálni kell.” „Kapaszkodjunk!” Ezek voltak a kedves mondásai a legendás ferences laikus testvérnek, akire Hegedűs Kolos emlékezik. A Katolikus Rádióban május 31-én elhangzott műsor itt meghallgatható.
Assisi Szent Ferenc atyánk semmit sem akart birtokolni, mert a tulajdon nélküli életet választotta. Egyetlen esetben tett kivételt. Amikor a Szentlélekről beszél, arra buzdít, hogy birtokoljuk Őt. Isten Lelke a miénk lehet. A Regula szerint a kisebb testvéreknek „mindenekfölött vágyakozniuk kell az Úr Lelkének és szent munkálkodásának birtoklására” (RB 10,8). A szent atya meg volt […]
A gótikus szécsényi plébániatemplom barokk oltárai, szószéke és más berendezési tárgyai is interreges pályázattal megújulnak és a plébániához tartozó Benczúrfalván a néhány éve elkészült Szent Antal fogadalmi keresztút mellett a Fájdalmas Szűzanya-kápolna is elkészül, szintén pályázati (EMMI) segítségével. Kardos Csongor ferences plébános számolt be az újdonságokról a Katolikus Rádióban május 27-én. A műsor itt meghallgatható.
Assisi Szent Ferenc számára nagyon fontos volt az Oltáriszentség, hiszen felismerte, hogy a kenyér és a bor színe alatt a láthatatlan Isten láthatóvá válik. Ferenc a saját korában igyekezett feléleszteni az Eucharisztia-tiszteletet, és ő maga is sok időt töltött Szentségimádással. Berhidai Piusz OFM, a Katolikus Rádióban elhangzott gondolatai. Szent Ferenc életéből minden ember, és minden […]
3. rész 2015. szept. 19–26.: Ciprus és Rodosz A nicosiai ferences gvardián egyúttal a római katolikus egyház képviselője is Cipruson, püspöki helynök: jelenleg Jerzy Kraj lengyel páter. Ő vár a larnakai reptéren, diplomata rendszámú autójával megyünk át Nicosiába. Érdekes a rendház: egyrészt szépen ki van építve, hiszen egyszerre nunciatúra is, másrészt viszont a „zöld zónában” […]
Akit az Eucharisztia iránti tisztelet vett rá, hogy megtanuljon olvasni. Egy pásztorgyerekből lett szerzetesről, az életvezetés nagy mesteréről Berhidai Piusz ferences provinciális beszélt a Katolikus Rádióban május 22-én. A Pillanatfelvétel című műsor itt meghallgatható.
A szerzetesrendek feloszlatásának 70. és az újraindulásuk 30. évfordulóján átfogó képet kaphatunk a magyarországi szerzetességről egy most megjelent könyv segítségével. A kötetet Kiss Didák, a szerzetesi iroda vezetője mutatta be a Katolikus Rádióban május 19-én. A Tény-kérdés című műsor itt meghallgatható.
2.rész 2015. aug. 6–10.: Előkészületek Jeruzsálemben Az első megérkezés Tel-Aviv repülőterére. Egy alacsony, vékony ferences barát várt rám: Sergio Galdi, a Kusztódia titkára, akiről később kiderült, hogy ő fogja ellátni mellettem az ilyenkor szokásos titkári feladatokat is. Sergio Nápolyból való, negyvenévesen lépett be a Rendbe, miután a közigazgatásban dolgozott. Egy fehér Golfba ültünk be, és […]
Mit is jelent az, hogy mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma…. Szent Ferenc Eucharisztia-tiszteletének néhány sajátosságáról beszélt Berhidai Piusz ferences provinciális május 15-én a Katolikus Rádióban. A Pillanatfelvétel című műsor itt meghallgatható. Ferences Rendtartomány, 2020
A járvány okozta megszorítások igencsak megváltoztatták a szociális intézmények életét. A ferencesek által működtetett pasaréti Gondviselés Háza „békeidőkben” idősek napközi otthona, étkezdéje és a környék időseinek házi segítője. Manapság egészen más módon áll a rászorultak rendelkezésére. A Katolikus Rádióban május 13-án Mészáros Ágnes, az intézmény vezetője mutatta be az intézmény normál üzemmenetét, majd a március közepe utáni, vagyis jelenlegi tevékenységüket. A Reggeli riport című műsor itt meghallgatható.
1.rész Keljünk útra! Ami most elkezdődik, az egy szentföldi út leírása, de nem a szokásos értelemben. Nem a történelem dominál benne (bár időnként fel kell idézni egy-két dolgot), de nem is csupán egy sokadik zarándok-beszámoló (bár azokat is jó forgatni). Nem pótolja tehát a történeti vizsgálódásokat és az útikönyveket sem. […]





