Szeress, és tégy amit akarsz – vallja Szent Ágoston után Tokár János, a Temesvári Pelbárt Ferences Gimnázium igazgatója. Az intézményvezető a Lánchíd Rádió Kettesben című műsorában elmondta, biztos benne, hogy Isten törvénye bőven ad lehetőséget az embernek a kibontakozásra.
A szerzetesek világnapját február 2-án, Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepén tartja katolikus egyház. Az ünnep előestéjén, február elsején 18 órától a szerzetesrendek közös ifjúsági imaestet szerveznek az Örökimádás-templomban (IX. Üllői út 77.). Az eseményre várják a szerzetesi hivatás iránt érdeklődőket is. Program: szentmise, fogadalomújítás, tanúságtételek, szentségimádás, személyes áldás és agapé.
Ahogy a családok általában, a ferencesek nyolcszáz éves nagy családja is számon tartja múltbeli eseményeit és elhunyt családtagjait, vagyis a régi idők szerzeteseit. Erre szolgál többek között a ferences rendházakban az úgynevezett necrologium, amely sok száz nevet tartalmaz.
A kárpátaljai Nagyszőlős december 27-én új szoborcsoporttal gazdagodott. A ferences kolostortemplom mellett egy falfülkében kapott helyet Kolodko Mihály alkotása, amely Assisi Szent Ferencet és egy fiatal társát ábrázolja, amint együtt szőlőt esznek. Fejük fölött a kovácsoltvas szőlőindák érzékeltetik, hogy az esemény egykor egy assisi szőlőlugasban történt.
Az esztendő végén hálát adunk az Úristennek, aki békességben megőrizte kicsiny ferences közösségünket az Ő szolgálatában. Gyarapodhattunk lelkiekben, és reményeink szerint mások számára is közvetíteni tudtuk Isten szeretetét. Egyben köszönjük mindazok támogatását, akik ebben az esztendőben segítségünkre, és rajtunk keresztül embertársaink szolgálatára voltak.
A Somogy megyei Segesden közterületet neveztek el a település 2004-ben elhunyt nagy szülöttjéről, Bozsóky Gerő ferences szerzetesről, születésének 90. évfordulója alkalmából, és egy másik ferences szerzetest, a szintén segesdi születésű Kovács Bánkot, a rend korábbi provinciálisát pedig díszpolgárrá avatták december 16-án.
„A Mátraverebély-Szentkúti Nemzeti Kegyhely turisztikai fejlesztése” című kiemelt projekt bemutatkozó sajtótájékoztatóját december 12-én tartották a salgótarjáni Megyeházán. Az Új Széchenyi Terv keretében a projekt több mint 2,45 milliárd forint támogatást kap. A projekt lezárultával a 21. századi igényeket kielégítő zarándokközpont jöhet létre a Nógrád megyei településen.
Adventi lelkigyakorlatos sorozatot tart december 3-5. között Barsi Balázs atya Budán, a Margit körúti ferences templomban az esti hat órai szentmisék keretében. A ferences atya beszédeivel segítségünkre kíván lenni abban, hogy felismerjük, eljön az Úr a mi életünkbe is hatalmas tetteivel.
A Ferences Klub „Hittel az adventet!” címmel imaestet tart november 26-án 18.00 és 20.00 között a Margit körúti ferences templomban, melyre hívja és várja mindazokat, akik szeretnének valóban jelen lenni az Úr gyönyörűséges adventjében.
A programmal kapcsolatban érdeklődni Sümeghy Katánál lehet: .”





