A Ferences Rend számára az elmúlt évek, valamint az előttünk álló esztendő különleges jubileumi időszakot ölelnek fel. A rend történetének meghatározó eseményei, amelyek Szent Ferenc életének utolsó éveihez és örökségéhez kapcsolódnak – a regula jóváhagyása és a greccói betlehem, a stigmatizáció, a Naphimnusz születése, majd a tranzitus – egymást követő, 800. évfordulókon keresztül kerülnek a figyelem középpontjába. Ezt erősíti az is, hogy XIV. Leó pápa idén ferences szentévet hirdetett, melynek célja, hogy Isten szegénykéjének lelkisége ne csupán történeti emlékként, hanem élő tapasztalatként jelenjen meg az Egyház és a világ életében. Ez a kiemelt időszak így nemcsak az ünneplés, hanem a misszió lehetőségét is hordozza: megmutatni az embereknek, mit jelent visszatérni ahhoz az egyszerű, evangéliumi radikalizmushoz, amelyet a 13. században Szent Ferenc élete és tanúságtétele hirdetett.

Ehhez a felhíváshoz kapcsolódva a szlovákiai ferences provincia egy izgalmas kezdeményezést indított: városi missziók sorozatát szervezte meg azokon a településeken, ahol a rend közösségei jelen vannak. A tervek szerint nyolc hónapon át minden alkalommal másik város ad otthont egy-egy missziós hétnek. A program egyszerre lelki esemény és közösségi találkozás, hiszen szentmisék, katekézisek, közös imádságok, zenei alkalmak, szentségimádás, gyerekprogramok, utcai evangelizáció és karitatív események kapcsolódnak össze benne, hogy a ferences lelkiség – a szegénység, a testvériség és az evangéliumi egyszerűség – újra megszólíthassa az embereket. 

Ennek a programsorozatnak az egyik állomására látogattunk el mi is, a dél-szlovákiai Fülekre, ahol március 3. és 8. között tartottak népmissziót. Mi a pénteki napra érkeztünk a mintegy tízezres kisvárosba, ahol a templom, az utcák és a helyi Karitász-központ is egy hétre az evangelizáció helyszínévé változott.

Az otthonos barna habitus

Fülek különös hely, úgyhogy mindenképpen érdemes néhány szót ejteni róla. A kisváros lakosságának többsége – nagyjából hetven-hetvenöt százaléka – magyar, miközben a plébániát jelenleg szlovák ferencesek szolgálják. A városban egy körülbelül százharminc fős roma közösség is él, sokan közülük nehéz szociális körülmények között. A két nyelv és a sokféle élethelyzet azonban nem széttöredezi, inkább gazdagítja az itt élő közösséget.

Ahogy begördülünk a templom és a rendház előtti térre, helyi kísérőnk, Efrém Zemjánek testvér már a kapuban vár bennünket. A jól ismert barna habitus látványa azonnal valamiféle nehezen megfogható, mégis ismerős otthonosságérzéssel tölt el. Van abban valami mélyen megnyugtató, hogy bárhol jár az ember a világban, ha meglátja a ferences ruhát, szinte ösztönösen érzi: jó helyre érkezett. Legalábbis én biztosan így vagyok vele. A rendházban szívélyesen fogadnak minket, együtt ebédelünk a szlovák testvérekkel – az idősebb rendtagokkal helyi viszonyokról és közös történelemről, a fiatalabbakkal hivatásról és útkeresésről beszélgetünk, majd a közös déli zsolozsma után átmegyünk a Karitász-központba, ahol a napi programsorozat kezdődik.

„Hat évvel ezelőtt Filip testvér alapította meg a Karitászt, mert azt tapasztalta, hogy az emberek éjjel-nappal kopogtattak a rendház ajtaján, hol élelmiszert, hol pénzt, hol más jellegű segítséget kérve. Azóta a szolgálat folyamatosan növekszik. Ma már több mint száz család jár ide rendszeresen, de immáron szervezett keretek között” – meséli Efrém atya, amikor a missziós hét hátteréről kérdezzük. 

A Karitász-központ nem mondható feltűnő helynek: egy egyszerű épület, amely leginkább valamiféle raktárra vagy garázsra hasonlít. Bent az asztalokon egy nagy fakereszt tövében ruhák tornyosulnak, a falak mentén pedig dobozok és zsákok mindenfelé – bennük tartós élelmiszerek, konzervek, higiéniai termékek, amelyekből hétről hétre adománycsomagok készülnek. „Az ide járó családok alapvető élelmiszereket kapnak: tejet, olajat, lisztet és más szükséges dolgokat” – mondja Efrém atya – „Emellett ruhákat is gyűjtünk és osztunk, sőt néha nagyobb eszközökkel is tudunk segíteni, például hűtőszekrénnyel vagy más háztartási tárgyakkal.”

Higgyétek el: Isten rátok tekintett

A füleki missziós hét egyik napját tehát kifejezetten az ilyen jellegű karitatív szolgálatnak szentelték a testvérek. Az alkalom egy rövid katekézissel kezdődött, amit Filip Čierny tesvér és Timothy Adam testvér tartottak, a tanítások között pedig Áron Oscitý testvér zenei vezetésével dicsőítő dalok hangzottak el. Filip atya beszédének vezérfonala a ferences lelkiség egyik központi gondolatához vezetett: mégpedig a szegénységhez. „Sokan kérdezhetik: mit ér Isten szeretete, amikor az ember nehézségben van. Pedig higgyétek el: ha másképp nem is, ezen a Karitászon keresztül Isten rátok tekintett itt Füleken, és azt üzeni, hogy nem feledkezett meg rólatok” – fogalmazott. 

Arra is felhívta a hallgatóság figyelmét, hogy a ferences szegénység nem pusztán anyagi kategória. „A szegénység nem feltétlenül csak azt jelenti, hogy valakinek semmije sincs” – magyarázta – „Hanem azt is, hogy amit az ember kap, azt meg tudja osztani másokkal. Csak nézzetek körül, Füleken mára nincsenek hajléktalanok. Nem azért, mert hirtelen mindenki gazdag lett, hanem mert a közösség osztozik azon, amije van.”

Filip testvér ezután arra kérte a jelenlévőket, képzeljék el úgy az életet, mint egy mérleget: az egyik serpenyőben a szívünk és a lelkünk van, a másikban pedig mindaz, ami elvonhatja tőlünk a legnagyobb kincset – a lelkünket. „A kérdés mindig az: miért adnád el a lelkedet? Aranyért, földi javakért, hatalomért, autóért vagy házért? Még a világ összes kincséért sem éri meg, mert a lelketek pótolhatatlan” – figyelmeztetett.

„Mindannyian kaptunk valamilyen ajándékot, valamilyen talentumot Istentől” – vette át a szót a fiatal ferences, Timothy Adam testvér – „Nem mindenki ugyanabban jó. Én például nem vagyok a beszéd mestere, nagyon zavarban is vagyok ettől – ezt talán már észrevettétek –, inkább képekben, grafikákban, videókban tudom kifejezni magam. Mindenkinek megvan a maga ajándéka: valaki házat tud építeni, valaki rajzolni tud, valaki pedig varrni. De akad olyan is, aki egyszerűen csak szépen rá tud mosolyogni a másik emberre, és ezzel örömöt visz a napjába. Ez is nagyon nagy ajándék. Ezért szeretnélek benneteket bátorítani: mindannyian egyediek és értékesek vagytok. Lehet, hogy az életben időről időre különböző nehéz helyzetekben találjuk magunkat, de fontos, hogy ilyenkor is szem előtt tartsuk, Isten másképp lát bennünket, mint ahogyan mi saját magunkat vagy egymást” – fogalmazott.

Szolgálat, Krisztus akarata szerint

Az adománycsomagok összeállításában önkéntesek segítik a testvérek munkáját. Egyikük például a Ferences Világi Rend tagja: „A rászorulók közül sokan munkával is hozzájárulnak a közösség életéhez, azon túl, hogy segélycsomagokat kapnak. Takarítanak, ablakot pucolnak, festenek vagy épp ruhákat rendeznek. Minden nagyobb csomagkiosztó alkalmat ima, tanítás és evangelizáció vezet fel. A ferences testvérek mindig jelen vannak, együtt dolgozunk azon, hogy a segítség eljusson azokhoz, akiknek szükségük van rá” – jegyzi meg az idős asszony.

A programok végén beszélgetünk még egy kicsit Filip testvérrel, aki elárulja, hogy minden szépsége mellett ez a munka nagyon gyakran nehéz és idegesítő is tud lenni, mert a rászorulók sokszor hazudnak és csalnak a csomagok kiosztásakor. „De én szeretem őket. Nem a feladat könnyűsége miatt csinálom, hanem mert ez szolgálat, Krisztus akarata szerint. Jó érzés látni, hogy segíthetek valakinek, és hogy a közösségünk működik” – jegyzi meg.

A füleki népmisszióhoz a szlovák testvérek invitálására magyar ferencesek is csatlakoztak Szentkútról és Gyöngyösről. „Efrém atya meghívott engem, illetve a szentkúti testvéreket, hogy segítsünk be nekik a városi misszióba, amit jó szívvel vállaltunk is. Most itt vagyunk Füleken, és segítünk: gyóntatunk, misézünk, illetve megpróbáljuk megszólítani a magyar és szlovák közösséget” – mondja ennek kapcsán Posztós Erik, aki a gyöngyösi rendházból érkezett a programsorozatra, hogy késő délután magyar nyelvű szentmisét celebráljon.

Itt van közöttünk a feltámadt Krisztus

A délután gyerekmisével és a helyi elsőáldozásra és szentgyónásra készülő fiatalok bemutatásával folytatódott. A szentmisét Bezzegh Kelemen OFM tartotta Szentkútról. Homíliájában Antoine de Saint-Exupéry A kis herceg című könyvének egyik legismertebb ismert mondatát járta körül: „Jól csak a szívével lát az ember. Ami igazán fontos, az a szemnek láthatatlan.” Mint fogalmazott: egy időben sokáig elmélkedett ezen a mondaton, mígnem egyszer egy barátja, aki születése óta vak volt, elmagyarázta neki, hogy amikor találkozik valakivel, már a hangjából és a kézfogásából érzi, jó szándékú-e az illető, ahogy azt is, hogy éppen vidám vagy szomorú. „Ő mást lát, mint mi: a lényeges dolgokat, amit a szem nem mutat. Mi gyakran csak a külsőségeket látjuk.” 

Kelemen testvér arról is beszélt, hogy Szent Ferenc is olyan ember volt, aki a szívével látott. Majd elmesélte a San Damianó-i kereszt alatti történetet, mely szerint Ferenc egyszer egy romos templomban kifüggesztett feszület előtt imádkozott, amikor Jézus váratlanul megszólította őt: „Ferenc, menj és építsd fel újra egyházamat, mert mint látod, majdnem összedől!” (2Cel, 10) Ő pedig engedelmeskedett. „Ferenc nem csak a fülével hallotta, hanem a szívével érzékelte az Úr szavát. A szentmise is ilyen találkozás: nem csak az fontos igazán, amit a szemünkkel vagy a fülünkkel érzékelünk. Az oltárnál a pap kezében nem csak a kenyér van, hanem ott van Krisztus, az élő Isten fia. Ez egy hatalmas csoda. Ha a szívünkkel próbáljuk látni a szentmisét, akkor fedezzük fel: valóban itt van közöttünk a feltámadt Krisztus” – jegyezte meg Kelemen testvér.  

A kora esti missziós szentmise sajátos, kétnyelvű formát kapott. A magyar homíliát Posztós Erik OFM tartotta, aki meg is jegyezte, hogy azok a résztvevők a legszerencsésebbek, akik mindkét nyelvet beszélik, mert ők egymás után két tanítást is hallhatnak.

Erik atya prédikációjában arról beszélt, hogy Szent Ferenc egyik legismertebb imádságát szintén a San Damianó-i kereszt előtt mondta: „Fölséges és dicsőséges Isten, ragyogd be szívem sötétségét, és adj nekem igaz hitet, biztos reményt és tökéletes szeretetet, érzéket és értelmet, Uram, hogy megtegyem a Te szent és igaz parancsodat.” (ImKer) Mint fogalmazott: ez az egyszerű, mégis mély imádság rávilágít arra, hogy az Istennel való kapcsolatunk lényege a szívből jövő engedelmesség kell, hogy legyen. „De vajon meg tudjuk-e tenni Isten akaratát, valóban akarjuk-e követni őt?” – tette fel a kérdést. „Sokszor várunk, halogatunk, mert kételkedünk Isten szándékában. Ferencre ez soha nem volt jellemző: ő az evangélium szerint akart élni, egyszerűen és teljesen” – jegyezte meg.

Minden Istentől indul, és hozzá tér vissza

Ezután Erik atya Szent Ferenc lelkiségének egyik legszebb lenyomatára, a Naphimnuszra irányította a hívek figyelmét. Ebben a műben a teremtett világ minden eleme – a Nap, a Hold, a csillagok, a víz, a tűz és a föld – Isten dicséretét zengi. Az imádságos mű azonban nem csupán a természet szépségének leírása, hanem a belső világunk tükre is: benne van a jó és a rossz, a derű és a ború, a megbocsátás és a kiengesztelődés tapasztalata.

Ferenc nemcsak a szépet tudta meglátni, hanem a halált is más fényben szemlélte: nem pusztulásként, hanem Istenhez vezető útként. A halál nála nővérként jelenik meg, aki kézen fogja az embert, és az Úrhoz vezeti. Ez a szemlélet hatja át az egész Naphimnuszt: minden Istentől indul, és végső soron hozzá tér vissza – a teremtett világon és az emberi közösségen keresztül.

A nap végén a templom előtt gyűltek össze az emberek egy nagy San Damianó-i kereszt alatt, ahonnan egy közel kétórás körmenetre indultunk a városban. Útközben magyarul és szlovákul imádkoztuk a rózsafüzért, így a két nyelv, kiegészülve Áron testvér dicsőítő énekeivel, váltakozva kísérték a menetet. A város több fontos és forgalmas csomópontján megálltunk, ahol rövid elmélkedések, imádságok, valamint könyörgések hangzottak el a helyiekért, a családokért és a rászorulókért. A körmenet így a közös imádság mellett a misszió látható jeleként is jelen volt a város utcáin. Mert ahogy Jézus is bátorította a tanítványokat: „Amit fülbe súgva hallotok, azt a háztetőkről hirdessétek.” (Máté 10,27)

***
Ádám Rebeka Nóra
Fotók: Andrei Ivanov
Ferences Média 2026