Néhány éve a zalaegerszegi ferences rendházból került elő ez a visszaemlékezés P. Hajnal-Pulvermann Zénó 1900–1945 címmel, Deák Florid ferences atya írása. Pappá szentelésének 100. évfordulóján az írás közlésével emlékezünk a 80 éve történt vértanúságra, és szeretnénk előmozdítani Zénó atya életszentségének megismerését.
Budapesten laktunk együtt 1932–33. években. Szorgalmas és lelkiismeretes gyóntató volt. A hitszónoklatból is bőven kivette részét. Rendesen a késői szentmise végzését bízták rá, ami kissé nehezére esett, de nem volt pardon. Innen vitte őt Amerikába P. Hédly Jeromos. Itt csak néhány évet töltött szorgalmas misszióban és lelkipásztori tevékenységben. Közben P. Jeromos súlyos beteg lett, kit aztán P. Zénó ellátott a halotti szentségekkel és Roeblingben el is temetett. Majd az elöljáróság visszahívta Amerikából és Nagyatádon házfőnökké tették meg.
1940-ben ide kaptam én is áthelyezést. Annyira figyelmes volt, hogy értem jött, segített csomagolni, majd nagy szeretettel háromnapi szabadságot adott, hogy látogassam meg rokonaimat, utána pedig pontos időben találkát adott a Keleti pályaudvaron, ahonnan együtt utaztunk le Somogyszobig, ahol Mandl Dániel testvér kocsival várt bennünket.
Itt betekintést nyertem P. Zénó pasztorációs munkájába és plébánosi működésébe. Kezdetben ellene voltam a vasárnapi sok hirdetésnek, de rövidesen beláttam ennek fontosságát. Hozzáteszem, hogy P. Zénó olyan remekül összeállította a hirdetési szöveget, hogy az maga is fölért egy szentbeszéddel. A hitközségi szervezetet maga a püspök is megcsodálta, olyan tökéletes volt. Az ő főnöksége idejére esett a rendház 200 éves jubileuma. Az ünnepségeket fényes keretek közt rendezte meg Czapik Gyula megyéspüspök részvételével.
A gazdaságot vezető Dániel testvérnek P. Zénó a következőket mondotta: Testvér, tőlem tanácsot ne kérjen, tőlem csak pénzt kérjen! Nevezett testvér ezt a kijelentését sohasem tudja elfelejteni. Egy alkalommal parázs vitatkozás volt vacsora után. P. Deák Sulpicot kritizáltuk és viselkedését kifogásoltuk, míg Mandl Dániel testvér erősen védelmébe vette őt. Természetesen nem bírván a vita hevét Dani testvér kijelentette, hogy ő a ferences hivatását P. Sulpicnak köszöni, majd felkelt és cellájába távozott. Szomorúan ültünk ott, mindenki elment, csak ketten maradtunk vissza P. Zénóval. Erre egyet gondolva P. Zénó így szólt hozzám: Tölts meg egy üveget borral, felmegyünk Dániel testvérhez és kiengeszteljük. Úgy is lett. Dániel testvér először nehezen akart bennünket beengedni, de hallván könyörgő hangunkat, engedett neheztelő hangulatából. P. Zénó így szólt hozzá szerényen: Danika, ne haragudjon, ne térjünk nyugovóra megbékélés nélkül. Tölts, Florid, igyuk meg a béke poharát! Dániel testvér egészen elérzékenyült, nem számított ennyi szeretetre és alázatosságra. Nemde szép példa egy főnök részéről?
1945. március 11. [helyes időpont: április 1. – a szerk. megj.]: R. P. Hajnal Zénó, a nagyatádi kolostor praesese, vikárius plébános [helyesen: plébános – a szerk. megj.], a háborús atrocitások idején kénytelen volt híveivel együtt a szomszédos Gyékényesre menekülni, ahol egy lövés halálosan megsebesítette, majd a földi nyomorból megszabadítva [meghalt] 45. életévében, szerzetességének 27., papságának 20. évében. Maradványait több hónappal később találták meg a fent említett faluval határos területen.
Így van elparentálva a Directoriumban. Hívei örökké siratják a jó, a kiváló lelkipásztort, aki életét is feláldozta, mint Krisztus. Milyen ragyogó példa ez minden plébános számára, milyen fénylő csillag a sötét éjszakában, milyen üstökös a várandós időben! Kevés ilyen embert hordozott a föld ebben a korban. Nem a mesék világából, hanem az evangéliumból sarjadozott örökké szép példakép. Hányan követjük?
Zinikém! Áldjon meg az ég! Naponta gondolok reád, mert nagyon tudtál szeretni. Senki se sértődjék meg: Így még senki sem szeretett!
Zénó atya (1900–1945) a Bihar megyei (ma Románia) Vaskón született, egyszerű fogadalmát 1918-ban tette le, pappá szentelésére 1925-ben került sor. Lelkipásztorként nem fűződtek a nevéhez nagy kezdeményezések, csak tette a kötelességét. 1940-ben került Nagyatádra, itt érte őt a II. világháború. „Hálás vagyok, hogy befogadott bennünket. Volt szíve a bajbajutottak iránt. Zénó atya a maga nyugalmával és szeretetével tartotta bennünk a lelket… Két székre egy tiszta koporsódeszkát tettünk, ezt leterítettük, és ezen mutatta be a szentmisét a házfőnök atya karingben az én misszálémból. Ezt ma is őrzöm. Rendszerint én ministráltam. Esti ima után szentségi áldás következett a négy égtáj felé… elérkezett a karácsony: a föld alatt, ágyúdörgés közben. Emlékezetes számomra, hogy karácsonykor az éjféli misét az atya a kriptában mutatta be” (Paskai László későbbi esztergomi érsek, bíboros visszaemlékezése). 1944 utolsó napjaiban Isten szolgája a Nagyatádról kilakoltatott emberek csoportját barátja, Martincsevics Pál gyékényesi plébániájára vezette át, de 1945. április 1-jén a szovjet katonák elhatározták Gyékényes kiürítését is. Húsvétvasárnap volt. Ekkor Zénó atya tudatosan felszólította paptársát: viseljék az egyházi öltözetet, mert a híveknek látniuk kell, hogy kikhez fordulhatnak a szentségeket kérni halálveszély esetén. A menetelés közben, a falu határánál egy bolgár lovas katona haladt el mellettük. Egyházi viseletüket látva visszafordult, kiszólította a sorból és lelőtte őket. Amikor Mindszenty József bíboros 1947-ben bekérte a Veszprémi Egyházmegye vértanú papjainak névsorát, saját kezűleg vezette rá a dokumentumra P. Zénó nevét. Életáldozata a hit megvallására, hivatásunk látható jeleinek viselésére bátorít bennünket.
Amikor kihajtottak bennünket az utcára, szóltam a két atyának, hogy vessék le a reverendát és a csuhát, nehogy emiatt valami baj történjék velük, molesztálják őket a partizánok. Azt mondták mind a ketten, hogy ők fogadalmat tettek, felesküdtek erre, nem hajlandók levetni a szent ruhát. Úgy, ahogy egy családapa is kész meghalni a családjáért, nekik is így kell tenni, ha ez a hivatásuk miatt bekövetkeznék. Ha egy édesapa nem fél ilyenkor, akkor ők miért féljenek… Gólán azonban már megérkezésünkkor köztudott volt, hogy a bolgárok végezni fognak azzal a pappal, akivel találkoznak. Az egyik katona bosszút esküdött, ha elfoglalják Gyékényest, akkor a papot megöli… a gólaiak már ezzel fogadtak minket, hogy ők jó előre hallottak erről a szándékról. (Darabos Józsefné visszaemlékezése)
***
Forrás: Ferenciek Tere (nyomtatott formában elérhető a Pesti Ferenceseknél)
Ferences Média 2025
