Június 2–8. között rendezik meg a Gyékényes káptalant Assisiben, amelyre a világ minden tájáról érkeznek ferences testvérek, nővérek és világi rendiek. A nemzetközi találkozó célja, hogy közösen keressék a ferences karizma mai megélésének útjait, és testvéri párbeszédben gondolkodjanak a ferences hivatás megújításáról. A magyar nyelvterületet hárman képviselik: Bécser Róbert OFM és Mészáros Ráhel TORG Magyarországról, valamint Penu Tibor Szilárd OFS Erdélyből. Az alábbiakban Massimo Fusarelli OFM miniszter generális atya a nyitó szentmisén mondott homíliáját közöljük.

Homília a nemzetközi „Gyékényes káptalan” megnyitására
Húsvét VII. hetének hétfője – 2025. június 2.

Kedves testvérek, küldöttek és vendégek!
Az Úr adjon nektek békét!

Ma egy olyan találkozót kezdünk el, amelyet „Gyékényes káptalannak” nevezünk, Szent Ferenc példája nyomán, aki itt, a Porciunkula körül hívta össze testvéreit: szegénységben, a találkozás örömében és a kölcsönös meghallgatás lelkületében, hogy együtt felismerjék, mi kedves az Úrnak.

A Lélek, aki megújít

Az Apostolok Cselekedeteiből vett első olvasmányban Pál apostol tanítványokkal találkozik Efezusban, és észreveszi, hogy még nem részesültek a Szentlélekben. Ez a jelenet bennünket is közelről érint: hányszor fordul elő velünk is, hogy hivatásunkat anélkül éljük, hogy éreznénk a Lélek frissességét, megújító erejét?

Pál nem éri be a látszattal, hanem mélyebbre ás. Mi is ezért vagyunk itt: nem elégszünk meg azzal, hogy „mindig is így csináltuk”, hanem meg akarjuk kérdezni magunktól: ma hová akar vezetni minket az Úr Lelke?

Bátorság a megpróbáltatásokban

Az evangéliumban Jézus nagyon realista a tanítványaival: „A világban üldözést szenvedtek” (Jn 16,33). Nem kendőzi el a nehézségeket, nem ígér könnyű utat. De rögtön hozzáteszi: „Bízzatok! Én legyőztem a világot!”

Mi is jól tudjuk, hogy korunkat megpróbáltatások jellemzik: a háborús gondolkodásmód és újrafegyverkezés visszatérése, a szekularizáció különböző formái, a hivatások csökkenése, a modernitás kihívásai. De nem azért vagyunk itt, hogy sajnálkozzunk, hanem hogy együtt megtaláljuk azt a bátorságot, amely a Feltámadottba vetett hitből fakad, aki él és munkálkodik közöttünk.

Ferenc merészsége

Szent Ferenc is ilyen bátor volt. Amikor testvéreit „a szaracénok közé” küldte, amikor átlépte a félelem és az előítélet határait, amikor vállalkozott arra, hogy a „csupasz Evangéliumot” élje, jól tudta, hogy a világ kineveti és elutasítja majd őket. Mégis itt találta meg az igazi boldogságot.

Ma ugyanezt tesszük: merjük együtt megnyitni magunkat a kívülről jövő hangoknak – az idők jelein keresztül, a jelenlévő kontinensek képviseletében megszólalók által, azok tekintetén keresztül, akik kívülről érkeznek, és észrevehetik azt is, amit mi a megszokás miatt már nem látunk.

A Lélek, aki vezeti a megkülönböztetést

Ahogy Pál Efezusban, úgy nekünk is meg kell vizsgálnunk: vajon valóban a Szentlélek élteti-e életünket és küldetésünket? A Gyékényes káptalan éppen erről szól: a közösségi megkülönböztetés ideje, amikor engedjük, hogy a Lélek szóljon – azok hangján keresztül, akik a világ különböző tájairól szólnak hozzánk, ahol mi is zarándokként és jövevényként élünk együtt a jóakaratú emberekkel.

Ferenc tudta, hogy Isten a leprásokon, a kicsinyeken, a peremre szorultakon keresztül is szól.
Ma mi is tudjuk, hogy a Lélek világosságot adhat számunkra azok által is, akik kívülről, új szemmel és olyan kérdésekkel tekintenek karizmánkra, amelyek kizökkentenek bennünket a megszokásból.

A béke, amely az igazságból fakad

„Azért mondtam ezeket nektek, hogy békességet találjatok bennem” (Jn 16,33) – mondja Jézus. Az a béke, amelyet keresünk, nem a nyugalmát féltő ember békéje, aki nem akarja, hogy megzavarják, hanem azok bátorságából fakadó béke, akik készek szembenézni a valósággal, és együtt keresni az igazságot.

Ettől a munkától épp ezt várjuk: nem könnyű válaszokat, hanem azt a mély békét, amely akkor születik, amikor az evangélium és a ránk bízott küldetés iránti szeretetből hajlandók vagyunk megkérdőjelezni önmagunkat.

A megújulás, amelyre vágyunk

Ahogy az efezusi tanítványokat is átformálta, amikor megkapták a Lelket, úgy mi is azt reméljük, hogy ezek a napok mélyen megújítanak bennünket. Bízunk benne, hogy újra felfedezzük, hogyan tudjuk fellobbantani a karizma iránti szenvedélyt, a testvériség örömét és a küldetés merészségét.

Azt várjuk, hogy jobban megértsük, mit jelent ma „kisebb testvérként” élni egy gyorsan változó világban, ahol a testvériség minden eddiginél szükségesebb, ugyanakkor nehezebb is megélni. Azt reméljük, hogy új utakat találunk a misszióra, és olyan nyelvet, amely a mai ember szívéhez szól egy háborúk és megosztottság tépázta világban.

Az útra indulás áldása

Testvérek, olyan bizalommal indulunk el ezen az úton, mint akik tudják, hogy az Úr Lelke „a Rend generális minisztere”, ahogyan Ferenc mondta.

Kísérjen bennünket ezekben a napokban a Szűz Mária, aki a Cenákulumban várta a Lelket. Szent Ferenc esdje ki számunkra az igazság bátorságát és a meghallgatás alázatát.

„Bízzatok! Én legyőztem a világot!” – az Úrnak ezzel a szavával kezdjük el a Gyékényes káptalant, biztosan tudva, hogy a Lélek vezeti lépteinket a reményteli jövő felé.

Áldjon és őrizzen meg minket az Úr!
Fr. Massimo Fusarelli OFM

***

Fotó: OFM.org
Ferences Média 2025