Bárki irigykedik testvérére a jó miatt, amit mond és cselekszik általa az Úr, a káromlás bűnét követi el, mivel a Magasságbelire irigykedik, aki minden jót mond és cselekszik.

„Én a szolga vagyok, ő az úr” – Szent Bonaventura, a szeráfi doktor

2022.07.15 Címkék:

Talán nem annyira közismert szent, mégis, Bonaventura egyaránt fontos szerepet játszott a középkori egyházban és a ferences rend történetében. A párizsi egyetem tanáraként tudása, Jézus és az egyház iránti szeretete is megérintette a hallgatókat. Példaképéhez, Szent Ferenchez hasonlóan Jézus állt a „szeráfi doktor” tanári tevékenysége és írásai, az egész élete középpontjában.

A Giovanni (János) névre keresztelt fiatalember 22 évesen, rendbe lépésekor kapta a Bonaventura nevet – bár a hagyomány azt tartja, maga Szent Ferenc adta neki, amikor az ötesztendős Giovannit egy súlyos betegségből meggyógyította.

Párizsi tanári pályafutásának az vetett véget, hogy megválasztották miniszter generálisnak. Tizenhét évet szolgált egy konfliktusokkal teli időszakban, amikor a második ferences nemzedék már mintegy 30 ezer szerzetesből állt, és felmerült a kérdés, mennyire lehet továbbvinni a teljes szegénységben megélt apostoli életformát. A rendi történészek a ferencesek második alapítójának is nevezik, aki imádságos emberként és jó vezetőként hathatós intézkedéseivel és a Szent Ferenc-i lelkiség szervezett formában való továbbvitelével megóvta a rendet a széteséstől és az eretnekségektől, és biztosította a további fejlődést. A lelkipásztori, gyakorlati szempontokat jól tudta ötvözni az egyházi tanításokkal; írásain átérződik melegszívűsége.

Párizsi éveiről és az életműről további részleteket tudhatnak meg ebből az írásból.

Nem sokkal miniszter generálisi megbízatása lejárta előtt X. Gergely pápa bíborossá kreálta, azonban egy év múlva, a lyoni zsinat idején váratlanul elhunyt. Egy jól szervezett, megújult ferences rendet hagyott hátra, és egy olyan életművet, amely a számára legszeretettebb Jézust dicsőíti meg.

*

A rend második alapítójáról, a szeráfi doktorról saját írásai és a rendi hagyományok alapján számtalan szívmelengető történetet közöl a Szentek élete, ezekből szemezgetünk alább.

A fiatal teológusról a párizsi egyetem híres kancellárja, Johannes Gerson így vélekedett: „A tanítása mélyenszántó, biztos, jámbor, igaz, áhítatos. Felgyújtja a szívet és az akaratot. Jobb volna, ha leírná műveit, mintsem hogy tovább folytassa őket. Mert ez a tanítás elég.”

*

Egy másik alkalommal tudományos vitája volt Aquinói Szent Tamással, barátjával és tanárkollégájával. Bonaventura a Megfeszítettre való hivatkozással oldotta meg a nehézségeket, aki minden rejtélynek a kulcsa. Tamás látta, hogy barátja feje fölött megjelenik a kereszt, sugarak törtek elő belőle és beragyogták Bonaventura száját. Ettől kezdve Tamás „Krisztus iránti tiszteletből” nem szállt vitába Bonaventurával.

*

Amikor Tamás arról értesült, hogy Bonaventura Szent Ferencről ír, állítólag így szólt: „Hagyjuk, hadd dolgozzék a szent a szentért!”

*

Amikor kinevezték bíborosnak, és úton volt Róma felé, pihenőt tartott, s szokása szerint segített mosogatni. Épp ekkor érkeztek meg a pápai követek, akik a bíborosi kalapot hozták. Bonaventura egy fára akasztotta a kalapot és befejezte a mosogatást. Azután fogta a kalapot, s elinduláskor így szólt: „Az egy testvérnek volt a munkája, most a kardinálisé következik. Az üdvös volt, és örömet szerzett, ez a mostani terhes és veszélyes.”

*

Az Istenhez vezető útról minden időre érvényesen így foglalta össze tapasztalatait: „Titokzatos és mélyen elrejtett, és senki nem ismeri, aki nem élte át, aki nem vágyik rá, és senki nem vágyik rá, akit a Szentlélek tüze egészen föl nem gyújt. A kereséstől kevés függ, a fölkenéstől sok; a nyelvünk szerepe kicsi, a belső örömé nagyon nagy.”

*

Bonaventura egy alkalommal ellátogatott a perugiai kolostorba Szent Ferenc ismert kísérőjével, Egyed testvérrel. Az mindjárt rákezdte: „Ti sok kegyelmet kaptok Istentől, atyám! De mi szegény, műveletlen barátok ugyan mit tehetnénk lelkünk megmentésére?” Bonaventura így válaszolt: „Ha Isten ad kegyelmet szeretni, akkor az elég.” A barát: „De hát szerethet-e úgy egy műveletlen, mint egy művelt?” Bonaventura: „Egy öreg anyóka jobban szeretheti Istent, mint a teológia professzora.” Erre Egyed Isten szeretetétől lángra gyúlva a városba rohant, és az emberek nem kis meglepődésére túláradó örömmel egyre csak azt kiabálta: „Te szegény, együgyű anyóka örülj, mert még Bonaventura testvért is felülmúlhatod!”

*

Bonaventura lényének legszembetűnőbb vonása a jóság volt. Amikor például mint rendfőnök Assisi felé tartott a káptalanra, betért a folignói kolostorba. Mindenki szeretett volna beszélni vele, tanácsot kérni, vigaszt kapni. Csak egy testvérre nem került sor – túlságosan rövid volt az idő. Ez előresietett az úton, és egy olyan helyen várakozott, ahol Bonaventurának és kísérőinek el kellett haladniuk. Minden elfogódottság nélkül, bátran megszólította elöljáróját: „Atyám, lelkem vigasztalására beszélnem kell veled. Kérlek, ne utasítsd el alattvalódat!” A szent azonnal kivált kísérői közül, leült az útszélre, és türelmesen hallgatta. Kísérői később szemrehányást tettek Bonaventurának, hogy úgy megvárakoztatta őket, s hogy egy egyszerű barát kedvéért leült az útszélre. Bonaventura ezt válaszolta: „Nem tehettem másképp. Én a szolga vagyok, ő az úr. Gyakran gondolok a szabályra: Az elöljáróknak jóságosan és szeretettel kell a testvéreket fogadniuk, és bizalmat kell bennük ébreszteniük, hogy úgy viselkedhessenek és úgy beszélhessenek vele, mint úr a szolgáival.”

*

Így Bonaventura a világból, a megtapasztaltakból és a Szentírásból létrát épít, amelyen felér az Istenhez – írja a Szentek élete. – Az istenismeret legfelső lépcsőfoka azonban, amelyre földön az ember egyáltalán fölléphet, átvezet mindeneken túl a kifürkészhetetlenbe, Isten sötétségébe. Bonaventurát sem mint teológust, sem mint embert nem ismernénk, ha nem vennénk tekintetbe személyiségének ezt a misztikus magvát, szívének sajátos szenvedélyét, amely végül a gondolkodásnak és a tudománynak egész fegyverzetét elveti. „Ha azt kérdezed, hogyan lehet az istenismeretnek erre a legmagasabb fokára eljutni, akkor ne a tudományt kérdezd, hanem a kegyelemtől várj választ.” És: „A léleknek sokféle képessége van arra, hogy valamit elsajátítson: az érzékelés, a képzelőerő, az ítéletalkotás és a megértés képessége. Ezekre mind kell támaszkodni. A csúcson azonban a szeretet teremt egységet, amely mindent felülmúl.”

Forrás: Szentek élete; Franciscanmedia.org

Ferences Média, 2022

 

Hozzászólások lezárva.