Papi-szerzetesi hivatásomban különleges módon van jelen a Szentlélek. Már kisgyermekkoromban megérintett a pünkösdi-karizmatikus megújulás, bár akkor még nem tudtam volna megnevezni ezt az egyházi mozgalmat. Édesapám, egy pünkösdi-protestáns munkatársa hatására megújult hitében. Katolikus maradt, katolikus Bibliát olvasott, de a híresebb pünkösdi prédikátorok titokban kiadott könyvei is megjelentek otthonunkban. Egy-két kiadványt én is elolvastam. (Emlékszem Nicky Cruz Repülj, kicsim, repülj! és David Wilkerson Kereszt az aszfaltdzsungelben című könyveire.) Így történt, hogy amikor bekerültem az esztergomi ferences gimnáziumba, már sokat tudtam a Szentlélek XX. századi erőteljes működéséről. Amikor az érettségi évében beadtam jelentkezésemet a rendbe, hivatásom mélyén ott volt a nyitottság a Szentlélek megtapasztalására.

Kispapként néhány társammal együtt a Margit körúti ferences rendházba kerültem, ahol már a katolikus karizmatikus megújulással találkozhattam. Itt, a templomban már elkezdődtek a városszerte híres, vasárnap esti „fél 8-as” gitáros szentmisék. Akkoriban György atya volt ezeknek a miséknek a vezetője, aki lelki vezetőm is lett. (György atya ugyanolyan szakos tanár volt, mint amilyen szakon én is tanultam…) Mi, egyszerű kispapok gyakran bekukucskáltunk a sekrestye templomba nyíló ablakán, kíváncsian figyelve a számunkra akkor még ismeretlen fiatalokat: miért énekelnek ilyen hatalmas lelkesedéssel? Hamar kiderült, hogy buzgóságuk a Szentlélekkel való mély találkozásból fakad. Vallásosságuk mellett meglepően segítőkészek is voltak. Örömmel kapcsolódtak be a ránk, kispapokra bízott hittancsoportok táboroztatásába, egyéb programjaink szervezésébe. Így ferences hivatásomat a katolikus szentlelkes megújulás tagjaival kialakított barátság is erősítette. A hivatalos használt Népénektár énekeivel egyidőben tanultam meg a karizmatikus megújulás énekeit, a „sárga könyv” dalait, és illesztettem be őket ifjúsági munkámba.

A tanári diploma megszerzése után visszakerültem Esztergomba. Az akkor induló C osztály, azaz a bejárós fiúk osztályfőnöke lettem. A teológiát tanítás közben fejeztem be. Amikor fölszenteltek, diákjaim közül néhányan odajöttek hozzám, és azt mondták: „Atya, ha már magát fölszentelték, akkor csináljunk egy olyan szentmisét, mint amilyen a Margit körúton a fél 8-as. Mi gitározunk, maga misézik. Mi hozzuk a városi ismerőseinket, maga meg prédikál.” Így kezdődött el Esztergomban – igaz, kezdetben csak külső megjelenésében – a karizmatikus megújulás. A szentmisét a városszéli temetőkápolnában, a Jó Pásztor kápolnában tartottuk, amelyet még novíciusként újítottunk fel, és amely lelkigyakorlatok tartására is alkalmas volt. Meghívtunk más fiatalokat is tanúságot tenni a hitükről. A kápolna hamarosan lelki központtá vált: gitáros alkalmaink valódi, hiteles karizmatikus tartalommal teltek meg. Nagy csodálatomra a kamasz fiúk maguktól imacsoportokat alkottak, olvasták a Bibliát, Isten dicsőségére énekeltek – mindezt olyan lelkesen, ahogy az korábban elképzelhetetlen volt. Tanítványaim voltak négy éven át, ismertem őket, ezért ezt a változást nem tudtam hová helyezni.

Nyomozni kezdtem: Mi a gyökere ennek a buzgóságnak, és én hogyan részesülhetnék belőle?  Így jutottam el a Magyar Katolikus Karizmatikus Megújulás különféle rendezvényeire. Akkoriban, a rendszerváltás után már külföldi előadók is segítették a magyar testvéreket, pl. Fire-találkozókat szerveztek, ahová az amerikai steubenville-i ferences egyetemről is jöttek előadók. Az amerikai ferencesek és sok más magyar paptestvér tanúságtétele teljesen hitelessé tette számomra ezt a megújulási mozgalmat. 

A további keresésben, tapasztalataim elrendezésében nagy segítséget adott a ménfőcsanaki lelkigyakorlatos központ néhány programja is. Ménfőcsanak Győr mellett található, a bencések felügyelete alatt működik ott a lelkigyakorlatos ház. Azon a helyen talált első magyarországi otthonra a nemzetközi Szent András Evangelizációs Iskola. Alapítója, a mexikói José Prado Flores, egy teológus családapa, aki az első kurzusokat maga tartotta meg. Az általa vezetett sok szép, teológiailag is hiteles lelkigyakorlatban a Szentlélek átjárta a résztvevők szívét. A Szent András Evangelizációs Iskola magyarországi munkatársai ma is hatalmas buzgósággal hirdetik az evangéliumot, és segítik a résztvevőket, hogy ők is tovább tudják adni az Örömhírt. Ezek a kurzusok meghatározóak lettek életemben. Amerre a rend helyez, igyekszem az adott szolgálati helyeken és plébániákon ezeket a kurzusokat meghonosítani.

Az első ménfőcsanaki kurzusra Róbert atyával mentem. E lelkigyakorlat a Pál titka nevű kurzus volt. Tartalma röviden: ha azt szeretnénk, hogy Jézus Krisztus Örömhíre gyorsan terjedjen, képezzünk ki munkatársakat az Evangélium hirdetésére! – Hatalmas lendülettel tértünk vissza Esztergomba. Egyből kurzusokat szerveztünk a ránk bízott diákoknak, majd bevontuk őket is a munkába. Diákjaink hozták városi ismerőseiket, családtagjaikat… Hamarosan az esztergomi tanárképző főiskolások közül is sokan bekapcsolódtak… Végeredményként sok-sok megtérő embert és megváltozott életet láthattunk. Közülük alakultak meg az esztergomi és a budapesti Jó Pásztor Közösség, amelyek már önállóan szervezik magukat és evangelizációs szolgálatukat.

Az elmúlt években Kárpátalján szolgáltam (még nincs egy éve, hogy visszaköltöztem Magyarországra). A korábban említett evangelizációs iskola kurzusait oda is sikerült elvinni. Jellemző, hogy a karizmatikus megújulásban részt vevő testvérek nagy buzgósággal mennek bárhová segíteni, ahová hívják őket – így Kárpátaljára is sokszor eljöttek. Lelkesedésük átragadt a kinti magyar testvérekre, így ott is megalakult a Szent András Evangelizációs Iskola helyi csoportja, amely ott a Józsue Nemzedék nevet viseli. Nagyon szépen működnek, és már ott sincs szükség rám – csak az induláskor voltam jelen, amikor meghívtam a magyarországi tanítókat. Azóta a helyiek önállóan tartják a megújulási kurzusokat.

Kárpátalján a gázkonvektorok nagyon szépen jelképezik a megújulás szellemiségét – azt a megújulást, amelyet mindannyiunknak meg kell találnunk és meg kell ragadnunk. Ezek a konvektorok általában egy kis őrlánggal működnek. Ott kint úgy hívják ezt a kis lángot: fityil. Olyan pici, mint egy gyertyaláng – folyamatosan ég, de attól a szoba még nem melegszik fel. Ahhoz, hogy valóban meleg legyen, ezt a kis lángot „fel kell csavarni”: rá kell engedni a gázt, és akkor a parányi láng begyújtja a nagy gáztömeget.

Így van ez a keresztény életünkben is. Mindegyikünkben ott ég az a kicsi lángocska, amelyet a keresztségben kaptunk: a Szentlélek jelenléte. Ám ahhoz, hogy keresztény életünk valóban látható legyen, hogy felhevítsen bennünket és környezetünket, engednünk kell, hogy a Szentlélek nagyobb erővel járjon át bennünket. Engednünk kell, hogy begyújtsa hitünket, és egész személyiségünket átjárja. Így tudjuk megélni a megújulást – lobogó hittel, élettel teli keresztényként.

Hajas Ámosz OFM
Ferences Média 2025

***

A tanúságtételből készített videó megnézhető a YouTube-on.
Ferences Média 2025