A lelki szolgálat mellett a ferences közösség számos szociális feladatot lát el Kárpátalján – többek között az Ukrajnát sújtó háború alatt is töretlenül segítik a szegényeket, betegeket, rászorulókat. Nagyszőlősön működik a Szent Teréz Rehabilitációs Központ, ahol közel ötven testi vagy szellemi sérült gyermeket karolnak fel, továbbá a nagyszőlősi rendházhoz kapcsolódva működik a Karitász is. Minden nap 170 adag meleg ételt osztanak ki, látogatják az időseket, ruhával, tűzifával, ételcsomaggal látják el a rászorulókat, foglalkoznak a gyerekekkel, illetve jelenleg az ország háborús részeiből Kárpátaljára menekülőket is támogatják. Bán Jónás OFM kisebb megszakításokkal ugyan, de több, mint másfél évtizede szolgál a térségben. Ismeri falvak történelmét, a nyelvüket, de ami ennél sokkal fontosabb, érti az itt lakó emberek életét, sorsát, szívét. Alábbi bejegyzésünkben Jobbágyi Anna írásának szerkesztett változatát adjuk közre, ami az Országúton című plébániai lapban jelent meg 2024 márciusában.

Nagyszőlős kárpátaljának abban a szögletében van, ahol három ország, Ukrajna, Románia és Magyarország éppen összeér. Jónás testvért éppen ezért nem volt könnyű elérni. Hogy a nap folyamán merre jár, attól függően kapcsolódik a telefonja hol az ukrán, hol a magyar, hol a román térerőre és vált szolgáltatót. Végül sok egyeztetés után a legegyszerűbb helyszínt, a budai rendházat választjuk, hogy beszélgessünk.

„Nagyszőlős, Királyháza, Fancsika, Tiszabökény, Verbőc, Csepe, Feketeardó, Tiszaújlak, Nevetlenfalu, Aklihegy” – sorolja Jónás testvér kapásból a tíz települést, ami a nagyszőlősi ferences testvérekhez tartozik. „Mindenkinek megvan a saját faluja, ahova jár és minden falunak megvan a maga sajátossága. Reggel felkelünk, közösen elmondjuk a zsolozsmát és közösen reggelizünk, aztán megyünk a dolgunkra. Hetente egyszer tartunk Nagyszőlősön közös misét és minden faluban van hetente legalább egyszer szentmise.  Járunk gyóntatni, temetni, lakást szentelni, hittanórát tartani.„

A nagyszőlősi rendházhoz kapcsolódva működik a Karitász. Mindennap 170 adag meleg ételt osztanak ki Nagyszőlősön (ezenkívül szerte a falvakban is működik ételosztás), látogatják az időseket, ruhával, tűzifával, ételcsomaggal látják el a rászorulókat, hatalmas segítséget nyújtottak az elmúlt évek nagy árvizei után, illetve jelenleg az ország háborús részeiből Kárpátaljára menekülőket is támogatják. Nagyszőlős mellett már három másik faluban is működik katolikus, magyar óvoda. Az épületet a plébánia adja, az intézményt azonban az önkormányzat működteti, az évek során kialakult együttműködésnek köszönhetően. Ebből is kiemelkedik a feketeardói délutáni iskola, ahol a legnehezebb sorsú roma gyermekeket fogadják. Őket itt mindennap meleg étel várja, délután tanulnak, zenére, hittanra járnak, kézműveskednek és tisztálkodási lehetőség is van számukra, amihez sok gyermek csak itt jut hozzá. 

„Többféle nép és többféle vallás keveredik ezen a kicsi területen. Vannak teljesen magyarlakta falvak, például a hatszáz lakosú Aklihegy, van, ahol teljesen keveredik a magyar-ruszin lakosság és vannak nagyobb települések, ahol inkább ukránok élnek többségben. A római katolikus vallás a térségben csak a negyedik a sorban. Megelőzi a pravoszlav, a görögkatolikus és a református is.”  Ahogy Jónás testvér magyaráz, érződik rajta, hogy ő itt már otthon van. Ismeri a falvak történelmét, a nyelvüket, de ami ennél sokkal fontosabb; érti az itt lakó emberek életét, sorsát, szívét.

„II. Rákóczi Ferenc a leghűségesebb népének nevezte a ruszinokat” – ismerteti Jónás testvér.  „Ők békében élnek itt a magyarokkal évszázadok óta. Keveredett a nyelvük, a kultúrájuk, annyira, hogy Kelet-Ukrajnában sokszor nem is értik a kárpátaljai ruszin beszédét, mert tele van magyar, valamint román, lengyel és szlovák szóval. A falvakban – az ott lakó emberek nemzetiségétől függően – persze változó, hogy a magyar vagy az ukrán szó a gyakoribb és mi ehhez alkalmazkodunk. Ahol erősebb az ukrán ajkú lakosság, oda Márió testvér jár (Wienrauch Márió OFM házfőnök), aki Husztról származik, így mindkét nyelvet jól beszéli. Én elboldogulok csak a magyarral is – igaz, enyémek a magyar többségű falvak.”

A nagyszőlősi rendháznak jelenleg még két tagja van, Ámosz és Egyed testvér (Hajas Ámosz OFM, és Sztreha Egyed OFM). A lelki szolgálat mellett a ferences közösség számos szociális feladatot is ellát. Nagyszőlősön működik a Szent Teréz Rehabilitációs Központ, ahol közel ötven testi vagy szellemi sérült gyermeket karolnak fel. A gyerekeket nem szakítják el a szüleiktől, csak napközben tartózkodnak az intézményben. Itt tanulnak, kapnak meleg ételt, részt vesznek közösségi és kulturális programokon és itt jutnak az állapotuknak megfelelő orvosi ellátáshoz, segédeszközökhöz, gyógytornához, masszázshoz, fejlesztéshez. Ezt máshol nem kapják meg, az ukrán kórházakban hatalmas pénz és kapacitáshiány uralkodik, mindent a betegnek kell bevinni, gyógyszert, kötszert, de még ágyneműt is. 

Ezt saját tapasztalatából Jónás testvér is megerősíti, ahogy azt is hozzáfűzi, hogy a térségben egyetlen temetőkápolna és hűtőház van, a ferenceseké, ezzel is segítik a kórházba nehezen eljutó falvak lakosságát abban, hogy a halottaiktól tisztességesen tudjanak búcsút venni. A ferences temetőkápolnát mind a négy vallás hívei használják, felekezettől függetlenül.  

2024-ben sajnos nem lehet kikerülni a kérdést, hogy ezt az évtizedek alatt felépített, sok nehézséggel küzdő mégis gyümölcsöző közösséget hogyan érinti a két éve tartó, Ukrajnát sújtó háború. 

„Kárpátalját nem lövik és az ellátás is olyan, amilyen mindig is volt, nincs nagyobb hiány” – mondja Jónás testvér. „A pszichés nyomás azonban óriási. Mindenhol csőre töltött puskával felfegyverzett katonák járőröznek, az igazoltatások, autó és iratok ellenőrzése rendszeres, naponta többször lehet rá számítani, ahogy a falvakat járjuk. Nagyon kell figyelnünk rá, hogy a papírjaink mindig velünk legyenek. A férfiak eltűntek az otthonokból és a közösségekből, a sorozás folyamatos. Már a tizenhat-tizenhét éves gyerekeket számba veszik, tizennyolc éves koruktól egészen a hatvanévesekig pedig menni kell a frontra. Sokan, akik tudtak, még a háború elején elmenekültek, át a határon, mások elmentek harcolni. Otthon csak az asszonyok meg a gyerekek maradtak. Egy ideig több család kivárt, azt remélték hamar vége lesz a konfliktusnak, de ahogy telik az idő egyre többen szánják rá magukat arra, hogy elhagyják az országot. Féltik a cseperedő fiaikat is, nehogy katonasorba kerüljenek. Sok család van szétszakítva, egyik fele már nyugaton, másik fele még Ukrajnában és egyre nehezebben viselik ezt a helyzetet. A hittanoscsoportjaink, a ministránsaink a felére fogytak, egyre kevesebb gyerek van. Néhány éve még húsvétkor, karácsonykor nem lehetett beférni a templomokba, most fájdalmasan ürülnek ki a padsorok. Közben pedig sokan érkeznek a háború sújtotta területekről, a keleti országrészekből menekülve. Egy részük tovább megy nyugatra, egy részük azonban, aki nem akarja elhagyni a hazáját, letelepszik a jelenleg is békésnek mondható Kárpátalján. Ezek az emberek azonban már nem ismerik az itt kialakult szokásokat, nem ide gyökereztek és sokkal türelmetlenebbek, sokkal kevésbé együttműködőek a magyarokkal. Folyamatosan és nagyon gyorsan változik a helyzet és nem látszik a vége.”

„Isten nem a csüggedés, hanem az erő, a szeretet és a józanság lelkét adta nekünk (2Tim, 1-7)” – ez az ige van fent a nagyszőlősi ferencesek honlapján jelmondatként és a beszélgetésünk közben érzem, hogy ennél igazabbat nem is választhattak volna. Jónás testvér a tőle megszokott derűvel és a szeme ráncai között mindig ott bujkáló mosollyal mesél órákon keresztül, ennek a különleges, rengeteg nehézséggel küzdő, bizonytalan jövőjű, számunkra mindig fontos, kicsiny földdarabnak a hétköznapjairól, az ott élő sokféle ember mindennapi életéről. Őt hallgatva egyértelmű, semmi más nem fontos igazán, csak Jézus lehajló szeretetének közvetítése, amellyel minden embert – kicsit és nagyot egyaránt – megajándékozott. 

Fotók: Kárpátaljai ferences misszió, Magyar Gergely OFM
Ferences Média, 2024