Az idei nyár több fontos változást hoz a Magyarok Nagyasszonya Ferences Rendtartomány életében. A személyi helyezések mellett több közösség is új formát ölt, miközben a ferencesek arra keresik a választ, hogyan tudnak a mai körülmények között a leghitelesebben jelen lenni a rájuk bízott helyeken.
A legtöbb figyelmet talán Gyöngyös kapta. A városban augusztustól nem működik állandóan ott lakó ferences közösség, de ez nem jelenti a ferences jelenlét megszűnését. A rendház, a templom, a műemlékkönyvtár és az Autista Segítő Központ továbbra is a ferencesekhez kötődik, a plébániai szolgálatot pedig az Egri Főegyházmegye veszi át. A rendtartomány ugyanakkor nem szeretné megszakítani a kapcsolatot a helyi közösségekkel: a testvérek rendszeresen visszatérnek majd ferences ünnepekre, lelki programokra és közösségi alkalmakra. A gyöngyösi templom a jövőben így még inkább a ferences lelkiség egyik fontos találkozási pontja lehet. A döntés mögött nem egyetlen helyi szempont áll. A rendtartomány az elmúlt években több alkalommal is vizsgálta, hogyan tudja megoldani, hogy a legfontosabb szolgálatok hosszú távon is fenntarthatók legyenek, miközben a rendi karizma megélése is biztosított a testvéri közösség, a rendházi élet és az Evangélium szolgálata által. Ma kevesebb testvér él több helyen, a korábbi évtizedekhez képest, ezért a rendtartomány számos helyén évek óta változik a szerzetesi jelenlét és szolgálat módja.

Sümegen továbbra is a kegytemplom ellátása jelent prioritást. Ennek érdekében augusztustól nem kettő, hanem három ferences testvér alkot majd itt közösséget. A helyi szolgálat nemcsak a szentmisék végzéséről és a gyóntatásról szól, hanem ezzel együtt arról is, hogy a kegyhely megmaradjon olyan lelki otthonnak, ahol az emberek elcsendesedhetnek és találkozhatnak Istennel. A közeli sümegcsehi remeteség speciális módon szintén ezt a célt szolgálja, elsősorban szerzeteseknek, egyházi személyeknek lehetőséget biztosítva az elvonulásra.

Pécsen néhány éve kezdődött újra a ferences jelenlét építése, miután megújult a városban működő Collegium Seraphicum ferences egyetemi szakkollégium. Az ugyancsak a rendtartomány fenntartásában működő kozármislenyi Dorothea Otthon, továbbá az Assisi Szent Ferenc Betegápoló Nővéreinek közössége és a Ferences Világi Rend jelenléte egyaránt igényli a ferences első rendi testvérek asszisztenciáját, amely szolgálatot nehéz kétszáz kilométerről ellátni. Ezért előbb egy, majd két rendtárs telepedett le helyben, próbajelleggel. Az első időszak inkább a tapasztalatszerzésről és a kapcsolatok építéséről szólt: arról, hogy a testvérek megismerjék a helyi közösségeket, és megtalálják azt a szolgálati formát, amely valóban illeszkedik a város életéhez és saját adottságaikhoz. Az idei helyezések nyomán újabb testvér érkezik a pécsi közösségbe, így a korábban elindított munka stabilabb alapokra kerülhet, és létrejöhet egy domus filialis, vagyis fiókház.

Újdonságot jelent, hogy szeptembertől a szegedi rendház fog helyet adni a jelöltségnek, vagyis azoknak a fiatalembereknek, akik miután a rendbe jelentkeztek és felvételt nyertek, megkezdik a szerzetesi élettel való ismerkedést, immár a kolostoron belül, és készülnek a beöltözéssel kezdődő próbaévre, noviciátusra.

Bár Nagyszőlősön nem lesz idén személyi változás, a kárpátaljai misszió továbbra is kiemelt figyelmet érdemel. Miközben a háború megnehezíti a helyi lakosság életét, sokan elköltöztek az egyházközségeket alkotó családok közül is, és az állandó bizonytalanság közepett folyamatosan változik egy-egy hívő közösség helyzete és összetétele, a nagyszőlősi ferences közösség az egyik biztos pontot jelenti a helyiek életében.

Mivel rendtartományunk ma kevesebb testvérrel végzi ugyanazt a sokrétű szolgálatot, amelyet korábban jóval nagyobb létszámmal látott el, időről időre újra kell gondolni, hol és milyen formában tudnak jelen lenni a ferencesek. A cél azonban nem változik: közösségeket kísérni, az evangéliumot hirdetni, és megőrizni azt a ferences lelkületet, amely immár évszázadok óta része az egyház és a társadalom életének Magyarországon. A rendtartomány közösségeinek elérhetőségei és szolgálati helyei honlapunk Közösségeink menüpontjában találhatók. A fentebb említett változások augusztus elsejétől lépnek érvénybe.
***
Gál Emília
Fotók: Ferences Média (archív)
Ferences Média 2026





