Június 19-én rendhagyó szakmai találkozónak adott otthont a piliscsabai Nagyboldogasszony Ház, amely az Isteni Megváltóról Nevezett Nővérek Kongregációjának fenntartásában működik. Az ország különböző pontjairól érkeztek olyan ápolásvezetők, akik szerzetesi fenntartású szociális intézményekben dolgoznak, és nap mint nap a legkiszolgáltatottabb embereket – időseket, betegeket, haldoklókat – kísérik. A program lehetőséget adott arra, hogy a résztvevők tapasztalatot cseréljenek, közösen keressenek válaszokat szakmai kihívásaikra, és lelki megerősítést kapjanak szolgálatukhoz.

A szakmai nap az idősotthon kápolnájában vette kezdetét, ahol a találkozó szervezője, Formanek Tamás, a Magyarországi Szerzeteselöljárók Konferenciáinak Irodája szociális intézményi tanácsadója köszönetet mondott a meghívásért, és üdvözölte az ápolásvezetőket. Kóder György intézményvezető köszöntőjét követően Kis M. Teréz nővér, a fenntartó rend tagja és a Nagyboldogasszony Ház ápolója elmondta, hogy a rend 1959 óta gondoskodik idősekről a 120 lakónak otthont adó intézményben. „Nem egyszerű feladat a szociális gondozás, hiszen nem tárgyakat gondozunk, hanem embereket: testtel és lélekkel teremtett személyeket. Az a legfontosabb, hogy egységre törekedjünk, és igyekezzünk az általunk ellátottak számára békességet teremteni” – fogalmazott a nővér.

A nap tematikájának előkészítése során a résztvevők előzetesen megjelölhették, milyen témákról szeretnének többet megtudni, beszélgetni. Az összegyűlt kérdések alapján olyan fontos területek kerültek a középpontba, mint az intézményen belüli konfliktuskezelés, a vírushelyzetekhez kapcsolódó protokollok (például fertőzés, elkülönítés, látogatási korlátozások), valamint az emberi méltóság megőrzésének lehetőségei az élet végső szakaszában. Ezeket a témákat előadások, interaktív kiscsoportos műhelymunkák és kerekasztal-beszélgetés keretében dolgozták fel.

A belső emberrel kell foglalkozni, mert az örök – szemben a mulandó külső emberrel

A nap első előadója Lengyel Donát OFM ferences szerzetes volt, aki az Országos Korányi Pulmonológiai Intézet hospice-részlegén szolgál kórházlelkészként immár 14 éve. Donát atya előadásában személyes tapasztalatait osztotta meg az életvégi lelki kísérésről. Elmondta, hogy a lelkigondozás nemcsak azokhoz szól, akikkel beszélgetni lehet – sokszor a puszta csendes jelenlét a legnagyobb segítség, amit a lelkipásztor nyújthat. A ferences lelkiségből fakadóan Donát testvér számára különösen fontos az elhagyottak, a magukra maradtak lelki támogatása, amely nemcsak a hospice-osztály betegeire, hanem az intézmény egészére is kiterjed. Előadásában egy, a bozen-brixen-i, innsbrucki és feldkirchi egyházmegyék idős papjainak találkozóján elhangzott beszédet is felidézett, amelynek szerzője az idős emberek értékét az „oldtimerekhez” hasonlította: azokhoz a régi, gyűjtők által nagy becsben tartott autókhoz, amelyeknek „minden apró részlete kincs”. Donát atya e hasonlat mentén arról beszélt, hogy az idősek életükkel, munkájukkal, történeteikkel és tapasztalataikkal felbecsülhetetlen értéket képviselnek. Ahogyan egy gyűjtő sok időt és energiát szán egy oldtimerre, úgy a szakembereknek is időt, figyelmet és gondoskodást kell fordítaniuk az idősekre. Az ápolókat és papokat az idézett elmélkedés mentén „értékes szerelőknek” nevezte, akik már nem „nagy generálra” vállalkoznak, hanem finoman igazítanak, csiszolnak, simogatnak, és szeretettel vannak jelen az idősek mellett. Céljuk, hogy segítsék őket még sokáig „működni”, hogy majd végül békében „parkolhassanak be” Isten országának garázsába. 

A szakmai nap következő állomásaként Szabó Zoltánné Mónika, az esztergomi Ferences Szociális Otthon vezetője a palliatív szemléletről és annak szociális intézményekben való alkalmazhatóságáról tartott előadást. Elmondta, hogy bár az idősotthonokat hivatalosan nem sorolják a palliatív ellátást nyújtó intézmények közé, a mindennapi gyakorlatban mégis ezt a feladatot látják el, hiszen elsődleges céljuk az emberi méltóság megőrzése – ebbe pedig szorosan beletartozik a tünetek enyhítése, a lelki kísérés, a pszichés támogatás és az életminőség lehetőség szerinti fenntartása.

Ezt követően a résztvevők kiscsoportos, interaktív műhelymunkában dolgozták fel a konfliktuskezelés kérdését – különös tekintettel a dolgozó-dolgozó, dolgozó-lakó vagy dolgozó-vezető közötti nézeteltérésekre. A személyes példákon keresztül megosztott tapasztalatok módszertani és lelki kapaszkodókat egyaránt kínáltak a résztvevőknek. A délelőtt zárásaként kerekasztal-beszélgetésre került sor a vírushelyzetek intézményi kezelésével kapcsolatban: milyen esetben, hány fő megbetegedése után kell lezárni az intézményt, hogyan lehet az elkülönítést vagy a látogatást megoldani úgy, hogy közben az emberi kapcsolatok is megmaradjanak. A program részeként az intézmény ebédre hívta a vendégeket, majd kiscsoportos vezetéssel mutatta be számukra az otthon mindennapjait.

A résztvevők számára különösen értékes volt az együttlét, mert – ahogyan többen megjegyezték – ritka alkalom, hogy az ország különböző szociális intézményeiben dolgozó ápolásvezetők személyesen is találkozhatnak egymással. Az ilyen alkalmak nemcsak a közös kihívások megosztására adnak lehetőséget, hanem arra is, hogy a hasonló területen dolgozók megerősítést, támogatást és új lendületet kapjanak egymástól.

***
Gál Emília
Fotó: Formanek Tamás
Ferences Média 2025