2009 óta minden évben megrendezik a Ferences Jótékonysági Koncertet, amelynek bevételével a testvérek ezúttal is a Gyöngyösön és Karácsondon működő Autista Segítő Központ gondozottjait és programjait kívánják támogatni. Ez az alkalom remek apropót adott arra, hogy ellátogassunk a karácsondi otthonba, és bemutassuk az ott élők iránti egyedülálló gondoskodást, valamint azt, hogyan formálódott az évek során egy különleges, összetartó közösség az intézmény falai között.
***
A Ferences Rendi Autista Segítő Központ 1999-ben kezdte meg működését, fenntartója a Magyarok Nagyasszonya Ferences Rendtartomány. Az ASK négy tagintézményből áll, és komplex ellátást biztosít az autizmussal élő gyermekek és felnőttek számára. Az általános iskola ötven fő fogadására alkalmas; az oktatás jelenleg nyolc kislétszámú csoportban zajlik, gyógypedagógusok és gyógypedagógiai asszisztensek közreműködésével. Az intézmény része továbbá a fogyatékos személyek otthona és a fogyatékos személyek gondozóháza, amely huszonöt fő számára biztosít állandó bentlakási lehetőséget. Ide elsősorban azok a tanköteles gyermekek érkeznek, akik az ország távolabbi részeiből jönnek, hiszen az ellátási területük országos kiterjedésű.
Ez a három intézmény a gyöngyösi alsóvárosi ferences templom kolostorépületében kapott helyet. A felnőttek ellátását biztosító lakóotthon ezzel szemben Karácsondon működik, Gyöngyöstől mintegy 12 kilométerre, az autista majorság területén, amely egyben a foglalkoztatás helyszíne is. Ide érkezünk látogatóba. Az utakat vastag, közel harminc centis hóréteg borítja. Ahogy közelítünk a Heves megyei település felé, egyre több helyen látni árokba csúszott, segítségre váró járműveket. Mindannyian érezzük, hogy bátor döntés volt útnak indulni, de minden nehézség ellenére épségben érkezünk meg Karácsondra; a látvány pedig, ami fogad minket, minden kellemetlenségért kárpótol. A táj teljesen fehérbe burkolózik, és hatalmas fóliasátrak körvonalai magasodnak sejtelmesen a birtok fölé. A jeges szél időnként felkapja a friss havat, és finom fátyolként sodorja végig a majorság fölött, miközben a napfény megcsillantja a levegőben kavargó szemcséket. Egészen olyan, mintha csillámpor hullana az égből – hosszú évek után a tél egy ritkán látott, szép arca mutatkozik meg.
A karácsondi lakóotthon 2009-ben kezdte meg működését ápoló-gondozó célú intézményként. Tíz férőhellyel rendelkezik: jelenleg hat fiatalember és négy hölgy él itt, kétágyas szobákban elhelyezve. Az otthon feladata, hogy az önkiszolgálásra részben képes, ugyanakkor folyamatos felügyeletre szoruló, autizmussal élő felnőttek számára biztosítsa az életkoruknak, egészségi állapotuknak és önellátási képességeiknek megfelelő gondozást, foglalkoztatást és lakhatást.
Hegyi Barbara, a lakóotthon vezetője kalauzol végig bennünket az épületen és a birtokon. Ahogy haladunk helységről helységre, elmeséli, hogy az intézmény különlegessége egyrészt a stabil és kiszámítható fenntartásban áll, másrészt abban a komplex szemléletben, amely az ellátás egészét áthatja. „Már hatéves kortól tudunk autizmussal élő gyermekeket fogadni az iskolában, a felnőttellátás pedig – jellegéből adódóan – akár élethosszig tartó biztonságot nyújt. A lakóotthon működése így sok tekintetben egy idősek otthonához hasonlítható, kifejezetten az autizmus sajátosságaihoz igazítva” – magyarázza. Ami a lakókat illeti, az évek során minimális volt a személyi változás, az otthon munkatársai ugyanazokkal az ellátottakkal dolgoznak immár tizenhét éve, szoros együttműködésben a családokkal. Ennek köszönhetően nemcsak a lakók mindennapjait, hanem örömeiket, nehézségeiket, egyéni életútjukat is mélyen ismerik.
„Fontos szemléletünk, hogy a fejlesztés nem kizárólag az ellátottra irányul, hanem a családot is bevonja. Folyamatos kapcsolatban vagyunk a hozzátartozókkal: megosztjuk egymással a tapasztalatokat, közösen keresünk megoldásokat viselkedési nehézségek esetén. Az évek során sajnos több szülőt is elveszítettünk, ugyanakkor sok esetben a testvérek vették át a gondnoki feladatokat, így az ellátottak továbbra is családi környezethez kötődve élhetnek” – hangsúlyozza a lakóotthon vezetője, hozzátéve, hogy a cél minden esetben a családok tehermentesítése rugalmasan alkalmazkodva az egyéni élethelyzetekhez.
Barbara történeteiből kiderül, hogy a kezdetekkor tíz, egymástól független személyiséggel indultak, mára azonban valódi közösséggé formálódtak. Ebben kulcsszerepet játszottak az autizmus-specifikus módszerek és eszközök, különösen az érzelmek felismerését és kifejezését segítő támogatások. Az intézményben az autizmus teljes spektruma jelen van: a nem beszélő, súlyosan érintett ellátottaktól az ép intellektusú, magasan funkcionáló személyekig. Ennek ellenére a közösség működőképes, sőt, támogató. Barbara szerint nagyon megható tapasztalat, amikor például az egyik lakó jelzi, hogy a másiknak rossz napja van, és inkább hagyják őt pihenni. Ezek a helyzetek ugyanis az egymás iránti empátia és megértés jelei.
„Előfordulhat, hogy egy kívülálló nem érzékeli pontosan az ellátottak érzelmi állapotát, mi azonban az évek során megtanultuk felismerni a legapróbb jelzéseket is. Tudjuk, mikor van szükség visszavonulásra, mikor nem szabad ráerőltetni egy közös tevékenységet valakire, és mikor segít a képes érzelemkifejezés. Az elsődleges célunk ugyanis az érzelmi biztonság megteremtése” – jegyzi meg az intézményvezető.
Szobáról szobára haladva egyből szembetűnik a különbség a különböző életterek között. Van, ahol aprólékosan berendezett környezet fogad minket: polcokon sorakozó apró tárgyak, hobbikellékek vagy gondosan elhelyezett képek a falon. Más szobák ezzel szemben szinte teljesen puritánok – egyszerű bútorok, üres falak, néhol még függöny sincs az ablakon. Ezek a különbségek nem véletlenek: az autizmus spektrumának sokféleségét tükrözik; pontosabban azt, ki mennyi ingert visel el, mire van szüksége ahhoz, hogy biztonságban és nyugalomban érezze magát a saját terében. Lenyűgöző tapasztalat.
Barbara hangsúlyozza, hogy a mindennapokban kiemelt szerepet kap a kiszámíthatóság. A névre szóló írott és képes napirendek előre jelzik, mikor mi fog történni, milyen sorrendben és hol. Ez jelentősen csökkenti a szorongást, és biztonságérzetet nyújt a lakók számára. „A szabadidős tevékenységek egyénre szabottak: van, aki templomba jár és levelet ír a Szűzanyának, más a zenét, az olvasást, a biciklizést, a mozit vagy épp a cukrászdát részesíti előnyben. A heti rendszerességű foglalkozások közé tartozik a gyógytorna, a zenefoglalkozás, a kézműves tevékenységek és a kirándulás is, amelynek célját gyakran maguk az ellátottak választják ki” – sorolja.
Az egyik gondozott – Eszter – nagy örömmel vállalkozik arra, hogy megmutassa nekünk a szobáját, mi pedig közben a mindennapjairól faggatjuk. Nagyon közlékeny természete van, nem riad vissza az újságírói kérdésektől, a kamerától, sőt, a ruhájára csiptetett mikroporttól sem. Eszter a folyosó végi szobában lakik egy másik társával. Ez a helység jelenti az ő kis személyes terét: a polcokon saját készítésű maszkok, manók, apró figurák sorakoznak, az ágy melletti falvédőn pedig különböző típusú helikopterek képei lógnak.
Az asztalán pedig egy DJ-pult hever, fejhallgatóval – a zenekeverés ugyanis a legújabb hobbija, amit lelkesen be is mutat nekünk. A szobában nyugalom van, csend és békesség – Eszter szerint ez benne a legfontosabb. Mint mondja, a többi lakóval jól kijön, nincsenek „külsős” barátai, az otthonbéli társai jelentik számára a közösséget.
A napjai kiszámítható rendben telnek. Reggel felkel, megreggelizik, majd lemegy dolgozni a majorságba: hol havat lapátolnak, hol dinnyét hordanak, paradicsomszárakat húznak ki vagy kapálnak – évszakoktól függően. Munka után átöltözik, ebédel, majd következik a csendes pihenő. Délután házimunka, levegőzés, zenefoglalkozás, gyógytorna vagy kézműves program várja, péntekenként pedig kirándulni mennek. Eszter főzni is tud, kedvencei a rántott ételek és a gyros. Már közel tizennyolc éve él itt, és amikor megkérdezzük, szeret-e itt lakni, a válasza egyértelmű igen. „Azért szeretek itt lakni, mert biztonságban vagyok. Törődnek velem, figyelnek rám, megkapom a szeretetet, a nyugalmat és a békét. Jókat eszem, melegben vagyok, gondoskodnak rólam, és ha beteg vagyok, orvoshoz visznek, megkapom a szükséges gyógyszereket. Nemcsak fizikai, hanem lelki támogatást is kapok – és ettől érzem magam igazán jól” – mondja Eszter.
A lakóotthoni fejlesztés fókusza nem az iskolai jellegű tanulás, hanem az önellátás és az önkiszolgálás. A cél, hogy az ellátottak képesek legyenek egyszerű ételek elkészítésére, saját környezetük rendben tartására és az alapvető mindennapi feladatok ellátására. Ebben a közegben a hírértéket nem egy rendkívüli esemény jelenti, hanem éppen az, ha nem történik semmi különös. Barbara elárulja, hogy sok esetben tapasztalnak jelentős fejlődést is. „Olyan ellátott is van, aki korábban passzív életet élt, ma pedig dolgozik a majorságban, önállóan vásárol és elkészíti a vacsoráját. Nagyon hálás vagyok ezért a rendszerért, és látom, hogy mennyire jót tesz nekik” – jegyzi meg.
Délelőtt az ellátottak idegrendszere általában erősen terhelődik a napi ingermennyiségtől, így az egész napos folyamatos tevékenység sokuk számára nagyon megerőltető lenne. „Az, hogy a napot megtörjük egy órányi csendes pihenővel, kulcsfontosságú. Ilyenkor visszavonulhatnak a szobájukba, egyedül lehetnek, zenét hallgathatnak, filmet nézhetnek, olvashatnak – de van, aki egyszerűen csak elalszik. Utána viszont úgy jönnek ki, mintha újraindították volna őket: kipihenten, nyugodtan, újra terhelhetően. Ez a nap legkedvesebb része számomra: amikor kinyílnak az ajtók, mindenki odamegy a napirendhez, és elkezdi tenni a dolgát” – mondja Barbara. Szorgos, összehangolt munka zajlik, a segítő ilyenkor többnyire csak figyel.
„Ez tizenhét év eredménye. Amikor ide kerültek, nem innen indultunk. Ma viszont már pontosan tudják, mik a szabályok, mit jelent egy háztartás működtetése: a szennyes ruhát a mosógépbe tenni, elindítani a programot, átpakolni a szárítógépbe, összehajtogatni, majd a szekrénybe tenni. Ezeket a lépéseket ismerik és végre is hajtják. Ezek apró, de nagyon fontos sikerek” – teszi hozzá az otthon vezetője.
Az autista majorságot 2024 májusától a Máltai Szeretetszolgálat tartja fenn, a tíz ellátott közül öten itt dolgoznak. A majorság hathektáros területen működik, ebből két hektáron fóliasátrak találhatók, amelyek egész éves munkalehetőséget biztosítanak. A majorságban összesen huszonöt munkavállaló dolgozik: négy fő teljes munkaidőben, huszonegy fő pedig megváltozott munkaképességűként. Közülük nyolcan autizmussal élnek, amelyből öten a lakóotthon tagjai. A majorságban főként zöldségeket termesztenek – többek között sütőtököt, paprikát, brokkolit, karfiolt, paradicsomot, görögdinnyét és káposztaféléket –, leginkább olyasmiket, amiket a környékbeliek szívesen vásárolnak.
„Különösen nagy érték, hogy egy olyan kistelepülésen, mint Karácsond, ilyen foglalkoztatási lehetőség áll rendelkezésre. A lakóotthon közvetlenül a majorság területén helyezkedik el, így az ellátottak egyszerűen átsétálnak a munkahelyükre. Ez nemcsak logisztikailag ideális, hanem biztonságot is ad, valamint lehetővé teszi az azonnali segítségnyújtást is” – magyarázza Barbara. Azok az ellátottak, akik súlyosabban érintettek, a lakóotthon keretein belül végeznek foglalkoztató tevékenységeket: kiskerti munkát, virággondozást, konyhai és házimunkákat.
A tartalmas délelőtt után lassan megérezzük az indulás idejét; semmi esetre sem szeretnénk próbára tenni a lakók idegeit, hiszen tudjuk, hogy minden apró változás könnyen kizökkentheti őket a megszokott ritmusból. Indulás előtt még sétálunk egy nagyot a majorság területén, Eszter ezúttal is örömmel tart velünk, és megmutatja nekünk a bárányokat. Ezután pedig lassan hazaindulunk. A karácsondi látogatás során világossá válik, hogy az intézményben nem csupán szakszerű ellátás folyik, hanem egy olyan családias közösség működik, ahol mindenki megtalálja a helyét, és ahol minden apró siker, önálló tett és közösen eltöltött pillanat ünnep.
***
Ádám Rebeka Nóra
Fotók: Andrei Iv
Ferences Média 2026
