Boldog a szolga, aki távollétében éppúgy szereti és félti testvérét, mint jelenlétében; és háta mögött sem mond semmi olyat, amit jelenlétében szeretettel meg ne mondhatna.

Virágzó gesztenyefák – Virtuális séta a Ferences Szociális Otthonban

2021.06.07 Címkék:

Kéz- és cipőfertőtlenítés, maszk, oltási igazolvány: ma így léphetünk be az esztergomi Ferences Szociális Otthon (FSZO) intézményébe. Szabó Zoltánné Mónika intézményvezető és Angyal Jeremiás ferences testvér fogadnak, akik érkezésemkor éppen egy vetítésre hívják össze az otthon lakóit. Ilyen közös program megszervezésére csak néhány hónapja van újra lehetőség, amióta az összes lakó és az összes dolgozó megkapta a koronavírus elleni védőoltását. 


A Ferences Szociális Otthont több mint huszonöt évvel ezelőtt alapították: elindulásának elsődleges célja akkoriban az volt, hogy az idős, beteg atyák számára olyan helyet biztosítson, ahol életük végéig szerető figyelemmel ápolják őket. Évekkel később kezdődött csak meg a világi ellátottak felvétele, és jelenleg – 2021 tavaszán – huszonöt idős embert gondoznak. Jeremiás testvér öt éve szolgál az otthonban – 2016-ban helyezte ide őt a rend akkori elöljárója –, Mónika pedig 15 éve dolgozik itt, jelenleg igazgatóként. Az intézmény az esztergomi ferenes rendházzal és a Temesvári Pelbárt Ferences Gimnáziummal található egy épületegyüttesben. A csendes második emeleten egy kisebb kápolna is található, amely bár diákkápolna, de a rendházfőnök engedélyével az idősek is ide járhatnak imádkozni, fontos ugyanis, hogy a hitélet gyakorlása számukra is folyamatosan biztosítva legyen.

A gyülekező hosszú perceket vesz igénybe: eszembe jut, hogy egy forgalmas péntek este hogyan váltják egymást a mozitermek nézői, itt pedig ezen a napsütéses hétköznap délelőttön lassan és nyugodtan foglalja el mindenki a számára legkényelmesebb helyet. Nincs sietés, nincs kapkodás. A lakók vagy egymást kísérik, vagy a gondozók segítenek: néhányuk kerekesszékben, van, aki bottal érkezik. Amikor mindenki elhelyezkedett, elkezdődik a film.

„Nagyon szeretik az ilyen vetítéseket. Igaziból nekik már az is elég, ha történik valami: nagyon hálásak. A pandémia előtt sokat jártunk le együtt a rendház kertjébe, azokkal pedig, akik mozgékonyabbak, időnként akár nagyobb sétákra vagy kirándulásokra is elmentünk. Most, hogy erre nincs lehetőség, ezek a filmek mutatják a külvilágot” – meséli Jeremiás testvér.

A vetítővásznon nem egy szokványos hollywoodi alkotás jelenik meg, hanem az ÉTA-szövetség önkéntesei által készített videó: egy virtuális séta, amelyben Esztergom különböző helyszíneit járják végig a fiatalok. „Szeretettel köszöntjük a lakókat. Egy kis kirándulást teszünk a Kis-Dunánál és a nagy Dunánál is” – köszönnek be az önkéntesek az első képkockákon. Az idősek számára ez legalább olyan nagy élmény, mint egy egész estés játékfilm. „Azért nagyon fontos ez a vetítés, mert a lakók nagy része esztergomi születésű, és legtöbben még fel tudják idézni azokat a helyszíneket, amelyeket a kisfilmben látnak. Tehát ez nemcsak vizuális élmény, hanem egy közös visszaemlékezés is” – magyarázza Szabó Zoltánné Mónika.

Az ÉTA Országos Szövetség Diák Önkéntes és Közösségi Szolgálat program által több mint három éve az esztergomi Montágh Imre-iskola diákjai is végeznek önkéntes munkát a Ferences Szociális Otthonban. A fiatalok és a lakók a pandémia előtt számos közös foglalkozáson vettek részt – kézművesség, társasjátékozás, séta a Duna-parton, díszek készítése, tojásfestés, farsangi álarcosbál stb. –, de a járvány kitörése és a látogatási tilalom elrendelése óta csak egy-két alkalommal volt lehetőségük a személyes találkozásra. Néhányszor Skype-on is beszélgettek egymással, az önkéntesek pedig rajzokat küldtek a lakóknak. Nem sokkal később kitalálták, hogy a városi sétáikra, kirándulásaikra virtuálisan magukkal viszik az időseket, akik a számítógép és a vetítő segítségével velük tarthatnak.

„Hálásak vagyunk az ÉTA szövetségnek, hiszen az ehhez szükséges eszközöket – amelyeket pályázati pénzből nyertek el – rendelkezésünkre bocsátották. Igyekszünk ezt ki is használni: nemrégiben Olaszországban élő diákok közös felvételeit is megnéztük, akik híres olasz helyszíneket jártak be, valamint élőben követtük a tánc világnapja alkalmából rendezett eseményeket is”  – emlékezik Szabó Zoltánné Mónika. „Ezek az életképek nagyon megfogják őket. Nagyon fontos, hogy az ilyen felvételeken keresztül megtapasztalják, hogy nemcsak ez a zárt világ van, amiben ők most élnek, hanem kint zajlik az élet.”

Nemcsak az ÉTA szövetségen keresztül, hanem a szomszédos ferences gimnázium tanulói közül is érkeztek már önkéntesek az FSZO-ba. Baranyai Péter végzős tanulóként az otthonban teljesítette a közösségi szolgálatát. Pontosabban: nem az otthonban, mert oda a járványidőszak alatt nem léphetett be, ezért az intézmény vezetőjével egy különleges ötletet találtak ki. „Szabó Zoltánné Mónika felajánlotta nekünk – egy másik társammal végeztük ezt a szolgálatot –, hogy készítsünk valamilyen filmet a lakóknak. Ekkor jött az ötlet, hogy egy virtuális tárlatvezetés legyen a projektünk, mivel édesanyám, Baranyainé Kontsek Ildikó  az esztergomi Keresztény Múzeum igazgatója. De ha már hozzáfogtunk a munkához, nemcsak tárlatvezetést szerettünk volna, hanem valami különlegesebbet is. Nagyon szívesen foglalkoztam ezzel az egésszel” – meséli Péter.

A videó végleges változatába a tárlatvezetés mellett egy-egy pár perces beszélgetés is került: egy restaurátorral, illetve egy múzeumpedagógussal. Péter felidézte, hogy már maga felvétel is közel negyven órát vett igénybe, a vágás pedig majdnem kétszer ennyit, de minden perce élményt jelentett számára. „Sajnos a vetítésen nem lehettem ott a járvány miatt, de Jeremiás testvér azt mondta, hogy nagyon tetszett nekik. Az egyik lakó ráadásul művészettörténész: számára különösen nagy élményt jelentett, és annak én is nagyon örültem, hogy sikerült valami olyat alkotni, amihez az egyik idős ember személyesen is tudott kapcsolódni.”  

A virtuális séta közben elérkezik a Kis-Duna partjához, ahol virágzó gesztenyefák tárulnak az idősek szemei elé. Tündi néni szemei könnybe borulnak: láthatjuk még ezeket a szép virágzó gesztenyefákat? Megindító, hogy milyen nagy hatással van rájuk egy ilyen egyszerű videó. Szabó Zoltánné Mónika közben magyarázataival segíti a megértést. „Most itt járunk a sportpályánál, most ott járunk a fagyizónál stb. Emlékeznek rá, hogy itt volt a zokogó majom? Pista bácsi, itt milyen épület állt korábban?” A lakók lelkesen válaszolnak a kérdésekre, miközben tágra nyílt szemekkel figyelik a történéseket.

Az idősek közül sokan már nem csak a televíziót vagy a vetítést ismerik mint digitális eszközöket. A járványidőszak első hulláma alatt néhányan megismerkedtek a Skype-pal, vagy egyéb videóhívásra alkalmas programokkal. Szabó Zoltánné Mónika így mesél erről: „Nagyon aranyosak voltak ahogy odahajoltak a kijelzők elé, integettek, nézték a családjukat. De azt is meg kell említeni, hogy ez nem mindenkinél sült el jól. A lakóink között vannak középsúlyos demensek, akik egy-egy beszélgetés alkalmával azt hitték, hogy a család bent van a TV-ben. Az egyik betegünk napokig azon gondolkodott, hogy ez hogyan lehetséges: ez film vagy valóság? Éreztük, hogy talán nem jó az sem, ha összezavarodnak ettől.”
Az otthon dolgozói már tavaly március óta gondolkodtak azon, hogy szeretnének kialakítani egy újfajta, biztonságos lehetőséget a találkozásra. Mire az őszi járványhullám elérte az intézményt, addigra már elkészült az az átlátszó üvegajtó, amely ezt lehetővé tette. Az idősek és a látogatók egy mikrofon segítségével az ajtó két oldalán beszélgethettek. „Ez enyhítette a találkozás hiányát, de a demens betegekben az érzelmi világ dominál, éppen ezért számukra hihetetlenül nagy fájdalom, ha nem érinthetik meg a szeretteiket. De tudtuk mi is, hogy erre csak a védőoltás után lesz újra lehetőség. Nehéz, de megható pillanatoknak voltunk szemtanúi, például amikor az egyik lakónk megpuszilta az üvegfalat, mert annyira szeretett volna közel lenni a lányához” – emlékszik vissza az igazgató.

A vetítés végén az idősek ebédelni indulnak. Az étkezőbe való átvonulás hasonlóan – lassan, egymásra odafigyelve és egymást segítve – történik, és közös imádság után kezdődhet az ebéd. 

 

 

 

 

 

 

 

A lakók a koronavírus-járvány harmadik hullámának enyhülő időszakára már sok megpróbáltatáson túlestek. Az otthonban több mint egy évig volt látogatási tilalom, azóta legtöbbjük el sem hagyta az otthon, a televízióból pedig sok negatív információ zúdult rájuk. Végül éppen anyák napján indulhattak újra a látogatások.

Bár korábban mindennap volt olyan idősáv, amikor jöhettek a hozzátartozók, az otthonban ez a rendszer már nem fog visszatérni. Egyrészt, mert az intézménybe most csak védettségi kártyával lehet belépni, másrészt pedig az idősek teljes védelmének feloldását nem szeretnék siettetni. „Sokkal nagyobb figyelmet kell fordítani a látogatások megszervezésére. Tehát szép lassan visszatér a régi rendszer, ami tulajdonképpen már sosem lesz ugyanolyan, mint a járvány előtt, de ez így van jól, mert teljesen nem szabad még elengedni ezt az egészet” – mondja az intézményvezető. „A bezártság miatt sokszor csak a rossz híreket hallották meg. Ez nehéz volt, mert arról nem szóltak a hírekben, hogy hányan élnek, csak azt számszerűsítették, hogy hány beteg hunyt el. Pedig van élet. A halál előtt is van élet, és ezt sokszor erősíteni is kell a lakókban. De nemcsak bennük, hanem a külvilágban is: mi itt élünk, és a betegeink nem meghalni jönnek ide, hanem azért, hogy éljenek.”

Ebéd után mindenki visszavonul a szobájába. Van, aki olvas, néhányan pihennek vagy tévét néznek. Egy testvérpár második tagja éppen a látogatásom előtti napon költözött be az otthonba: a mai délutánt egy nagy beszélgetéssel kezdik.
Ahogyan Jeremiás testvérrel és Mónikával beszélgetünk, Anci néni érkezik mellénk a kerekesszékben: „Nagyon-nagyon jó volt ez a videó. Így lehet látni, hogy milyen gyönyörű a mi szülővárosunk. Nagyon szeretem. Nem tudnék másutt élni, csak Esztergomban, és ez megadatott. Nem is megyek el már innen sehova.”

A virágzó gesztenyefák nem csak a Kis-Duna partján adnak hírt az életről, de látványukból a Ferences Szociális Otthonban élő idősek is erőt meríthetnek. Ahogy kilépek az otthonból, érzem, hogy egy egész más világban tölthettem ezt a délelőttöt. A lakók kedvességét, az ápolók odafigyelését, az önkéntesek önzetlen munkájának gyümölcseit és ezt a vidám hangulatot ajándékként viszem magammal a mindennapok forgatagába.

 

Ferences Média, 2021

Hozzászólások lezárva.