Szűz Mária, Magyarok Nagyasszonya ünnepe különleges a ferences család számára, hiszen a mai napon Szűz Máriára nemcsak mint országunk védelmezőjére emlékezünk, hanem mint a Ferences Rendtartomány névadójára is. Mondhatjuk, hogy ma ünnepeljük a Rendtartomány névnapját. Ebből az alkalomból szerkesztve közöljük Dr. Orosz Atanáz, miskolci görögkatolikus megyéspüspök beszédét, amelyet október 6-án, vasárnap, a Rózsafüzér Királynője és Magyarok Nagyasszonya búcsújának ünnepi szentmiséjén, Mátraverebély-Szentkút Nemzeti Kegyhelyen mondott.
Az arkangyal elküldetett a mennyből, hogy így köszöntse az Istenszülőt: „Üdvöz légy!” – szoktuk énekelni a másik nemzeti kegyhelyen, és görögkatolikus templomainkban az akathisztosz himnusz jól ismert kezdő szavait. Ez a mai evangélium legfőbb üzenete is: egy csodálatos ősi köszöntés, amelynek eredeti értelme az, hogy „örvendj”.
XVI. Benedek pápa a Krisztus Urunkról szóló könyvében megjegyzi: jól tesszük, ha ennél az evangéliumi helynél, a „chaire” görög szó tulajdonképpeni jelentését is meghalljuk: „örvendezz!” Valójában az angyalnak ezzel a felkiáltásával kezdődik el az Újszövetség. Lelkesít bennünket ez az üdvözlés, amelynek ábrázolását az oltár mögött, mozaikon látjuk, és amellyel Isten egy új korszakot kínált fel az egész emberiségnek.
„Üdvöz légy, ki által öröm derül föl reánk” – szoktuk énekelni az akathisztosz himnuszban. Isten elküldte e világba egyszülött Fiát, és Szűz Máriát Fiának édesanyjává választotta. Üdvöz légy, kegyelemmel teljes. Vagy más fordítókkal és Benedek pápával együtt így mondhatnánk: „Üdvöz légy, kegyelembe fogadott”, hiszen Ő van vele, akinek teljességéből részesültünk, János evangéliumának prológusa szerint kegyelmet kegyelemre halmozva. Nem Mária választotta magának ezt a szerepet, Isten választotta ki ezt a názáreti leányt, Ő jelölte ki sorsát, és tette szeplőtelenné kezdettől fogva.
Isten végtelen, mindent megelőző szeretetét ünnepeljük ma: azt az örök szeretetet, amelyben megfogalmazódhatott üdvösségünk terve. Az Atya örök szeretetét, amelyet a Fiú engedelmességgel, maradéktalanul elfogadott, és amelyet a szeretet lelkének erejéből a földre hozott. Ma arról teszünk tanúságot, amit Szent Pál apostol így fogalmazott meg: „amikor elérkezett az idők teljessége, Isten elküldte fiát, aki asszonytól született”. Nem a mitológiák világáról van szó, hanem történelmi eseményről: hús-vér emberként született meg asszonytól az Isten Igéje. Ez az asszony a keleti egyház állandó jelzői szerint a legszentebb, legtisztább és legáldottabb Istenszülő. A legszentebb, akinél emberek között Szent Fián kívül nem volt más szentebb. A legtisztább, akit a kiválasztó Isten szeplőtelenné tett fogantatásától fogva, és akinek ártatlan, tiszta lelkéhez semmilyen bűn nem férkőzhetett hozzá. És a legáldottabb, akit az angyal is így szólított meg: „áldott vagy te az asszonyok között”, mert a legszentebb Krisztust kapta ölébe, illetve előbb szent méhébe. Ő az az asszony, aki áldott maradt a szülés után is. Áldott állapotában dicsőítjük őt, mert Szűz Márián keresztül jött közénk Isten Fia, akit Atyja elküldött váltságul bűneinkért.
És ha Ő, az Atya, saját Fiát nem kímélte, hanem mindannyiunkért áldozatul adta, hogyne ajándékozna nekünk vele együtt mindent? „Csak kérjetek tehát, és adatik nektek” – sokan megtapasztalták már ezt itt, a nemzeti kegyhelyen is. Számunkra mindez azt jelenti, hogy a keresztény közösségünkben van egy nagyszerű családanya, aki szűz létére is anyja az egész Anyaszentegyháznak, és értelmet ad egyházi életünknek is.
Ahogyan a második vatikáni zsinat megfogalmazta: az egyház apostoli munkájában méltán tekint fel Krisztus szülőanyjára. Krisztus ugyanis azért született a Szűztől, hogy az egyház által a hívők szívében is megszülessen. Krisztus Urunk azért lett a Szűznek, az Istenanyának Fia, hogy aztán bennünk is e világra jöhessen. Mert mi másra, ki másra sóvárog ez a világ, ha nem a megváltó Krisztusra?
Szűz Máriának van egy olyan saját dicsősége is, amit már most, itt a földön saját szemünkkel is láthatunk. Hiszen kihez fohászkodtak emberek közül többször, mint hozzá? Melyik teremtményhez könyörögtek nála többször? Krisztus után kinek a tiszteletére emeltek több katedrálist, bazilikát, templomot? Rózsafüzér Királynője ünnepén az egyház Szűz Mária nagy csodáira is emlékezik. Ezer vagy félezer éve történt nagy és csodás megszabadulásokra, például a 453 éve történt lepantói csatára, amelynek éppen holnap lesz az évfordulója. Az Európa-szerte végzett rózsafüzérnek köszönhetően, Szűz Mária közbenjárására 1571. október 17-én megmentette Lepantót a törököktől. V. Szent Piusz pápa az egész egyházat világszerte a rózsafüzér imádkozására hívta fel a válságos helyzet láttán. És a kisebbségben lévő keresztény gálya legénysége, amely emberi számítások szerint nem is remélhetett győzelmet, együtt imádkozott a csata előtt, majd váratlanul a számukra kedvező irányba fordult a szél, amelynek a túlerő fölötti győzelemben döntő szerepe lett. Igen, csodaként emlegetjük ezt a különleges eseményt.
Másfél évtizede volt alkalmam majdnem egy hetet eltölteni az ottani monostorban, a ma Nafpaktosnak nevezett egykori Lepantó kisvárosban, a Patraszi- és Korinthoszi-öböl között, az ezeket elválasztó tengerszoros északi partján. Fantasztikus hely, ahol ma a szoros két partját egy negyedszázada felépített, csodálatos technikával megvalósított óriási híd köti össze. A két parton lévő pillérek képesek megtartani a több kilométeres hídszerkezetet az autókkal, kamionokkal együtt.
Ma nem újabb csatákra, hanem hidakra volna szükség az embercsoportok és népek között, hogy az emberiség nemcsak egyes részei, hanem egésze újra átérezze, hogy a világot és benne országunkat a gondviselő Isten keze tartja. Nekünk, keresztényeknek most nem az a feladatunk, hogy bárkit is bántsunk vagy bombázzunk, hanem az, hogy hidakat építsünk. Hiszen mi, akik a Magyarok Nagyasszonyát tiszteljük, már tudjuk, hogy más népeknek is védasszonya a Szűzanya, és hogy más népek is tisztelik őt. Nem az ellenségeskedésnek, hanem a hídépítésnek az ideje jött el azok között, akik állhatatosan imádkoznak. Ez a mai búcsú és a Magyarok Nagyasszonya ünnepe arra is emlékeztet, hogy magyar népünk immár egy évezrede Szűz Mária oltalma alatt építi Isten országát.
Szent Istvánnal a kereszténység felvételekor elfogadtuk, hogy Isten a mi Atyánk, és fölöttünk a szeretetnek, a türelemnek és a megbocsátásnak kell uralkodnia. Elfogadtuk, hogy a legfőbb védelmünk nem a haderőben, hanem Isten és a Szűzanya oltalmában rejlik. Valahányszor engedtünk a bűnös kísértéseknek, és szinte elfelejtettük, hogy Mária országa, Isten gyermekei vagyunk, baj támadt belőle. Amikor majdnem két évtizede az akkori pártvezér és sportminiszter nyilatkozott arról, hogy ha Mária országa is volna ez az ország, az a Mária már levette róla a kezét, és csak ő [a pártvezér] mentheti meg ezt a népet párttársaival együtt. Nem sokkal később megtapasztalhattuk, hogy milyen drasztikus módszerekkel akarta megmenteni a népet. Hazánk igazi nagyjai, akár az aradi vértanúk egyike-másika is, nemcsak a Szentháromság Egy Istenre, hanem Jézus Krisztus Szűzanyjára is őszinte szeretettel tekintettek föl, áhítattal oltalmat és védelmet kértek tőle – és kaptak is. Ők voltak az igazi államférfiak, akik népünket hitelesen képviselték. Az angyal szavaival szólították meg őt, „Üdvöz légy” imádsággal, és honfitársaink számára is mindig példaképül jelölték ki, hogy mindig reá tekintsünk.
Így éltük meg mindig, hogy amikor Isten elküldte Fiát, aki asszonytól született, kiárasztotta ránk Fiának lelkét, hogy általa legyünk hősök, tiszták, és szentek, és valahányszor elfelejtettük, hogy Isten gyermekei vagyunk, hogy Mária országához tartozunk, őszinte bűnbánattal és megtéréssel kellett visszatérnünk Szent István országfelajánló szándékához.
Fotó: Magyar Kurír, köztérkép.hu
Ferences Média 2024
