ferences logo
500 év után szentmise

Több mint 500 év után újra szentmisét mutattak be a Cenákulumban az új kusztos beiktatása során

2025. július 24-én történelmi jelentőségű eseményre került sor a Szentföldi Ferences Kusztódia életében: Francesco Ielpo OFM kusztos beiktatásának részeként ismét szentmisét mutattak be a Cenákulumban, az Utolsó Vacsora hagyományos helyszínén.

A rend hagyománya szerint a kusztos egyúttal a „Sion-hegyi gvardián” címet is viseli, ezért beiktatása két kiemelt mozzanatból áll: egy ünnepélyes „ingresso”-ból (bevonulás, beiktatás) és egy szentmiséből, amelyet a Cenákulumban mutat be. A kusztost a helyszínen Várnai Jakab OFM, a helyi ferences közösség elöljárója fogadta.

500 év után szentmise 3

A Cenákulumban ilyen formában utoljára 1523-ban tartották meg a beiktatási szertartásokat Angelo da Ferrara OFM kusztos idején. Ezt követően a ferencesek 1552-ig egy közeli helyszínen még tarthattak szentmisét, ahol a kusztos teljesíthette a bevonulást, de később ez a lehetőség is megszűnt. Az ünnepélyes bevonulás 1980-tól újra lehetséges, ám szentmisét most először mutattak be újra a Szent Helyen, több mint ötszáz év kihagyás után.

500 év után szentmise 4

Francesco Ielpo OFM július 21-i jeruzsálemi köszöntéséről további beszámoló itt olvasható. 

***

Forrás: Várnai Jakab OFM
Fotók: Custody of the Holy Land
Ferences Média 2025

Oszd meg a barátaiddal:
Ferencesek pecsét
Magyarok Nagyasszonya Ferences Rendtartomány
© 2025 Ferencesek - Pax et bonum
Ferencesek
Magyarok Nagyasszonya Ferences Rendtartomány
© 2025 Ferencesek - Pax et bonum