Vágyakozzatok az Úr Lelkére!

Téli zsolozsmatábor a ferencesekkel – Interjú Szoliva Gábriel testvérrel

2022.01.22 Címkék:

Első alkalommal kerül megrendezésre a Téli zsolozsmatábor a sümegi ferences kolostorban január utolsó hétvégéjén. Az elvonulásra és elcsendesedésre is alkalmat adó háromnapos eseményre elsősorban egyetemista fiatalokat várnak. A szervező Szoliva Gábriel testvérrel Szerdahelyi Csongor beszélgetett.


– Első alkalommal rendeznek zsolozsmatábort a ferencesek. Honnan jött az ötlet?

Erdélyi rendtársammal, Gegő Julianus testvérrel és egyházzenész barátaimmal hat évvel ezelőtt kezdtünk el zsolozsmatáborokat szervezni az erdélyi Gyergyószárhegyen. Ennek mintájára Magyarországon ez lesz az első próbálkozásunk, és ez olyan szempontból is rendhagyó, hogy míg az erdélyi eseményt nyáron szoktuk megtartani, itthon ez egy téli tábor lesz.

A tábor célja – az erdélyihez hasonlóan –, hogy alkalmat teremtsen a zsolozsma imádkozására azok számára is, akik nem élnek szerzetesközösségben, de ismerik és szívesen gyakorolnák közösségben is ezt az imaformát, illetve azoknak is, akik szeretnék megismerni az énekelt zsolozsmát.

 

– Milyen program vár a résztvevőkre?

Ez alatt a bő két nap alatt, péntek déltől vasárnap délig elimádkozzuk a teljes zsolozsmát közösen, énekelve. Reggel laudessel kezdünk, majd ezt követi a három napközi imaóra, a tercia, a szexta és a nóna, majd este a vesperás. Végül a kompletóriumot, az elalvás előtti imaórát imádkozzuk el. A táborban különleges lesz, hogy az éjszakai imaórát, a matutínumot is elmondjuk hajnali kettő órakor. Így hét imaóra szövi majd át a napot. A zsolozsmát a templomban fogjuk végezni, mindegyik imaórát orgonakísérettel. Julianus testvérrel ketten osztjuk meg a szolgálatot és a papi teendőket. Ahogy említettem, az egész tábor az ő ötlete volt annak idején, az erdélyi változatot ő hívta életre.
A program egyébként a sümegi Ferences Akadémia programsorozatába is illeszkedik, az előadások és a zsolozsmák nyitottak az oda látogató érdeklődők előtt.

– Mire lesz idő az imádságon kívül?

A tábort egy sajátos, rövid lelkigyakorlatnak szánjuk. A zsolozsmázás mellett fennmaradó időben többféle tevékenységre biztosítunk lehetőséget. Azoknak a résztvevőknek, akik szeretnének a zsoltárok világában még jobban elmélyedni kihelyezünk egy – a 150 zsoltárt folyamatos imádkozására alkalmas – zsoltároskönyvet. Ez a csöndes, egymást váltó zsoltárimádság elsősorban személyes elmélyülésre ad alkalmat. Lesz négy előadás is, amelyek megismertetik a zsolozsma belső világát, szépségét, mélységét, valamint segítik a résztvevőket abban, hogy miként mélyülhetnek el a zsoltárok imádkozásában. Emellett elcsendesedésre és kontemplatív imára is lesz lehetősége a jelenlévőknek, valamint gyónási és lelki beszélgetési alkalmat is biztosítunk.

 

– A zsolozsmáskönyv szöveges tartalma Rómától jóváhagyott egyetemes kincse az Egyháznak, de a zenei világ szerzetesrendenként és egyházmegyénként is sok variánsban él. A táborban melyiket mondják majd?

Ebben a táborban a Zeneakadémia Egyházzene Tanszéke által használt népzsolozsmás alapú zsolozsmát fogjuk imádkozni, amely sajátos magyar dallamú gregoriánokat tartalmaz. Ez egyébként a magyar egyház komoly értéke is, magyar kincsünk.

 

 

– Egy ferences szerzetesnek mit jelent a zsolozsma?

A mindennapi imádságom része, és a nap megszentelésének az eszköze. Nekünk bizonyos értelemben „kötelező” végeznünk, de újra és újra rácsodálkozom, hogy az Egyház a „kötelező” címén tényleg mindennapi táplálékkal ajándékozza meg a zsolozsmát imádkozót.

 

– Kiket hívnak az eseményre, és hogyan lehet jelentkezni?

A táborba elsősorban egyetemistákat várunk, nem véletlenül időzítettük a tábort a téli vizsgaidőszak végére. Meghívtam még azon érdeklődő fiatalokat is, akik a korábbiakban már felvették a kapcsolatot rendünkkel, és gondolkodnak azon, hogy a ferences hivatást válasszák. A tábor nem titkolt szándéka, hogy lehetőséget biztosítson az elcsendesedésre azok számára is, akik a hivatásukat keresik. A zsolozsmaimádság felkelthet bennük olyan hangokat, amelyek segítik saját hivatásunk kibontakoztatását, tisztázását. Jelentkezni az erre kialakított űrlapon (ITT) lehet, amely megtalálható a rend honlapján és a Facebookon létrehozott esemény leírásában is.

 

– Hogyan tudnak zsolozsma imádságon részt venni azok, akik nem tudnak elmenni ebbe a táborba?

Ferences közösségeket sokfelé találhat az országban az érdeklődő, Budapesten is. Ahol mi jelen vagyunk, ott a zsolozsma egy részét nyilvánosan végezzük, így ezek időpontjairól érdemes érdeklődni az egyes plébániákon. Nagy szeretettel várunk és biztatunk minden érdeklődőt, hogy kapcsolódjon be ezekbe az alkalmakba.

 

Ferences Média, 2022
Fénykép: Országúti Ferencesek

Hozzászólások lezárva.