Mire emlékeznek ezen az ünnepen?
Idén harminc éve, hogy 1989-ben Paskai László bíboros Kárpátalján járt, látogatásával utat nyitva, hogy július végén Magyarországról három ferences Nagyszőlősre költözzön és megújítsák Kárpátalján az evangelizációt. Azóta, harminc éve folyamatosan jelen vagyunk Nagyszőlősőn, és eddig összesen 21 testvér fordult meg itt a rendtartomány tagjai közül. Azt gondolom, hogy ez önmagában is nagy és ünneplésre méltó dolog: harminc éve felvállaltunk valamit, amit azóta is folytatunk – és szeretnénk is folytatni. Még élnek azok az idősebb testvérek, akik ott voltak az induláskor: nagyon szeretném, ha velük együtt örülhetnénk ennek az elmúlt időszaknak.
Hogyan indult el a misszió?
Azt mindenképpen hangsúlyozni kell, hogy amikor Majnek Antal, Radics Dávid és Zatykó László elsőkként megérkeztek Kárpátaljára, és letelepedtek Nagyszőlősön, még Szovjetunió volt. Ekkor még Magyarországon sem volt lehetőség arra, hogy a rendnek több kolostora legyen, tehát hatalmas dolognak számított, hogy Kárpátalján rendházat tudtunk alapítani. Ez harminc évvel ezelőtt egy hihetetlenül nagy kilépés volt az akkori rendtartomány számára: a Szovjetunióban, egy abszolút missziósnak nevezhető területen kezdhettünk szolgálatot. Magyarországon ekkor összesen három rendházunkban – Budapesten a Margit körúton, Pasaréten és Esztergomban – folyt a rendi élet, ma 14 helyen működhetünk. Azt gondolom, hogy nem lehet eléggé hálásnak lenni az akkori eseményekért – Paskai bíboros bátorságáért és a Gondviselésért –, amelyek lehetővé tették, hogy ezt meglépjük.
Ki volt a fő mozgatója ennek a folyamatnak?
Elsősorban a Szentlélek Úristen, aki olyan embereken keresztül tudott működni, akikről egyáltalán nem is feltételezték az akkori testvérek, hogy partnerekre találnak bennük. Másodikként pedig Paskai bíborost említeném, akinek szívügye volt Kárpátalja, de azelőtt egyszerűen nem volt lehetőség arra, hogy egy főpásztor eljuthasson oda. A Szovjetunió felé a magyar határon szinte keményebb „vasfüggöny” volt, mint nyugat felé. Nem lehetett csak úgy átmenni a határon. Paskai bíborosnak mégis sikerült: találkozott az ottani papsággal, megismerte a helyiek sanyarú helyzetét, és addig munkálkodott a misszió megvalósításán, mígnem engedélyt kaptunk a letelepedésre. Meg kell még említeni azokat a világiakat, akik ekkor segítették a ferenceseket: akik ott voltak a templom visszavételénél, az atyák fogadásánál, megvendégelték őket, gondoskodtak róluk. Az ő jelenlétük és segítségük nélkül az atyák nem kezdhették volna ott el az életet.
Miből áll majd maga az ünnep?
Ezen az évfordulón egy hálaadó szentmisével emlékezünk vissza az elmúlt harminc évre. Meghívtuk mindazokat a ferences testvéreket, akik ez alatt az idő alatt szolgáltak itt, hosszabb vagy rövidebb ideig. Volt, aki 12 évet, volt, aki csak hónapokat töltött itt, de azt gondolom, hogy ez mindannyiunknak nagyon fontos: önmagunk és a kárpátaljaiak számára is megmutatni, hogy szeretjük, és továbbra is vállaljuk ezt a feladatot. Hálásak vagyunk a Jóistennek azért a változásért, ami harminc évvel ezelőtt elkezdődhetett, és azóta is történik Kárpátalján a ferencesek segítségével. Vasárnap közép-európai idő szerint 11 órakor lesz a szentmise, amelyet Majnek Antal munkácsi püspök fog bemutatni, és több ferences testvér veszi majd őt körül, így adva hálát ezekért az esztendőkért.
VM / Ferences Alapítvány – Ferences Sajtóközpont, 2019
Fotó: Merényi Zita
Segítse a ferences misszió munkásságát IDE kattintva.