„Testvérek, az Úr adjon nektek békét!” – a megjelenteket Berhidai Piusz OFM tartományfőnök köszöntötte a rendalapító Szent Ferenc lelkületével és szavaival.
A ferences jubileumok sorában egészen sajátos módon helyezkedik el Szent Ferenc 13. századi költeménye. 2023 és 2026 között összesen öt 800. évfordulóról emlékeznek meg a ferencesek, ez a nagycentenárium azt a célt kívánja szolgálni, hogy a renden belül és kívül egyaránt elmélyítse azokat az értékeket, amelyeket a Szentlélektől kapott az Egyház és a világ Assisi Szent Ferenc hittapasztalatán és hűséges evangéliumi útján keresztül.
Az öt évforduló többnyire egy-egy emblematikussá vált eseményre való emlékezés, amelyek egyszerre mutatják fel egy, a középkori Itáliában szentté váló ember életének legfontosabb epizódjait, ugyanakkor magukba sűrítik a mindenkori ember istenkeresését és a hit útjának az örök élet felé megkerülhetetlen állomásait. A Regula jóváhagyása, a grecciói karácsony, az Úr szent sebeinek elnyerése Alverna hegyén, végül a szent halála, a boldog átmenet, tranzitus mind ilyen esemény. Ahogy a teremtmények dicséretének megéneklése is.
Nyolcszáz évvel ezelőtt történt, ugyanakkor a teremtés és a feltámadás időt szétfeszítő misztériumába vezet, és ezzel kérdést szegez nekünk, melyet ha meghallunk, „akkor bizony megkerülhetetlen döntéshelyzetben találjuk magunkat”. Sokféle kérdés elhangozhat számunkra a Naphimnusszal kapcsolatban: miként beszél Istenről, mit mond a természeti valóság és törvényszerűségek, valamint az ökológia összefüggésében, miért szép, milyen spirituális útra terel? Releváns kérdések ezek, ám igazi jelentőségük abban van, hogy „megnyitja a szívet és az értelmet, s ezzel kiélesítheti lelki hallásomat, hogy meghalljam azt a kérdést, amit már nem én kérdezek, hanem az Úr lelke kérdez bensőmben, egyszerűen, de életem minden szegletét érintve és bevilágítva. Hangozhat akár így is: Akarsz-e énekelni? Akarsz-e így énekelni?”
A tartományfőnök köszöntő beszédének zárásaként felolvasta a Naphimnuszt, Kardos Csongor OFM fordításában.
Assisi Szent Ferenc: Naphimnusz
Legfölségesebb, mindenható jó Uram,
tiéd a dicséret, a dicsőség és a tisztelet és minden áldás.
Egyedül téged illet mindez, Legfölségesebb,
és nincs ember, ki méltó lenne megnevezni téged.
Dicsértessél, én Uram, minden teremtményeddel,
kiváltképpen a Naptestvér úrral,
ki maga a nappal s ki által megvilágítasz minket is.
És szép ő és nagy ragyogással sugárzó,
Terólad, Legfölségesebb, jelentést hordozó.
Dicsértessél, én Uram, Hold nővérért és a csillagokért,
az égen formáltad őket fényesnek és drágának és szépnek.
Dicsértessél, én Uram, Szél testvérért
és a levegőért, a felhős és derűs égért és minden időért,
ki által fenntartod minden teremtményed.
Dicsértessél, én Uram, Víz nővérért,
ki oly hasznos és alázatos, és drága és szűzi tiszta.
Dicsértessél, én Uram, Tűz testvérért,
ki által megvilágítod az éjt,
és vidám ő és szép, és hatalmas és erős.
Dicsértessél, én Uram, Földanya nővérünkért,
ki minket fenntart és kormányoz,
és sokféle gyümölcsöt terem, füveket és színes virágot.
Dicsértessél, én Uram, azokért, kik megbocsátanak szerelmedért,
és elviselnek betegséget, üldöztetést.
Boldogok, kik békében kitartanak, tőled, Legfölségesebb, majd koronát kapnak.
Dicsértessél, én Uram, testi Halál nővérünkért,
ki elől élő ember senki el nem szökhet.
Jaj azoknak, kik halálos bűnökben halnak meg.
De boldogok, kiket majd legszentebb akaratodban talál,
azoknak nem fog fájni a második halál.
Dicsérjétek és áldjátok az én Uramat, és mondjatok neki köszönetet,
és szolgáljátok őt nagy alázatossággal.
(Fordította: Kardos Csongor OFM)
A konferencia első előadását Görföl Tibor teológus, egyetemi oktató, a Vigilia katolikus folyóirat főszerkesztője tartotta, Bonaventurától Ilia Delióig: A Naphimnusz a teológiatörténetben címmel. Emlékeztetett rá: Szent Bonaventura, a középkor egyik legnagyobb teológusa, aki 1254-től kezdve tizenhat évig volt a ferences rend generálisa, 1260–63 között pedig megírta Szent Ferenc életét, a Naphimnuszt nem említi kifejezetten, de több szövegben utalásokat tesz a témájára. Életrajza nyolcadik fejezetének hatodik pontjában például ezt mondja: a teremtményeket, akármilyen kicsik legyenek is, fivérének és nővérének nevezte Ferenc, mégpedig azért, mert tudta, közös az eredetük, közös a forrásuk: a teremtő Isten. A kilencedik fejezetben pedig arról beszél Bonaventura, hogy az összes szép dologban Ferenc a legszebbet, magát a csodálatosat szemlélte, a szép Istent.
Ferencnél megjelenik egy rendkívül lényeges és a teológiatörténetben nagyon elhanyagolt jelenség: az, hogy szépnek látjuk Istent. Bonaventura azt is írja, hogy a teremtményekből Ferenc „létrát” készített magának, ezen keresztül próbált meg eljutni „Isten szemléléséhez”, és fölfelé haladva magához Istenhez. Istennek nemcsak a szépségét, de eredendő és alkotó jóságát is „igyekezett ízlelgetni” a teremtményekben, „mint kis patakokban, amelyek az óceánhoz vezetnek”.
Ferenc a teremtményeket arra buzdította, hogy magasztalják Istent. A lélek zarándokútjai Istenhez című művében Bonaventura leírja: felment az Alverna hegyére, ahol Ferenc a stigmákban részesült, és áttekintve a teremtett világot, arra kereste a választ, hogyan juthatunk el Istenhez: ahogyan Ferenc végső egyesülést élt át Krisztussal, úgy kell a teremtményeken keresztül az Istenhez vezető út végpontjához érkezve az embernek is egy végső egyesülésen keresztülmennie az Úrral. És ez a végső egyesülés nem egyszerűen Istennel történik, hanem a keresztre feszített Krisztusban emberré vált Istennel. Bonaventura szerint magunkra kell vennünk a keresztet, mint ahogy kézbe veszünk egy könyvet, amely bölccsé tesz bennünket. Ezáltal ismerhetjük meg igazán Istent.
Görföl Tibor kitért arra, hogy Dante Isteni színjátékának Paradicsom énekében feltűnik Ferenc alakja, de nem szólal meg, pedig a műben mindenki beszél.
Aquinói Szent Tamás mondja el az életét. Többen írtak arról, hogyan lehetséges, hogy a 13. század legelevenebb, legélettelibb alakját Dante a lehető legélettelenebb módon mutatja be.
Az előadó megemlítette Ilia Delio ferences szerzetes nevét, aki 1999-ben először tett kísérletet arra, hogy a Naphimnusz kommentálása alapján kidolgozzon egy keresztény ökológiai programot. Nála a Naphimnusz jelentősége a teológiában megkérdőjelezhetetlen, sőt óriási. Delio leszögezi: a Naphimnuszt olvasva azzal találkozunk, hogy Isten jelenléte és cselekvése felismerhető a teremtett világban, Isten és a teremtés szétválaszthatatlan egymástól.
„A Naphimnuszt olvasva azzal szembesülhetünk, hogy a teremtmények egy hálózati rendet alkotnak, amelyben kölcsönösen összetartoznak, és függenek egymástól… A Naphimnusz keletkezési körülményei arra utalnak, hogy krisztológiai, a megfeszített Krisztussal egyesülő ember nézőpontjából íródott szöveg, tehát nemcsak Isten és a teremtmény elválaszthatatlan egymástól, hanem a megtestesülés és a teremtés is… Nemcsak a lélek és Isten párbeszéde zajlik a kereszténységben, hanem az ember és a teremtett világ kapcsolatáról van szó.”
Előadásának végén Görföl Tibor föltette a kérdést: Ki hajlandó ma komolyan venni azt, amit a keresztény teológia akár a Naphimnuszon keresztül mondani akar? Ki hajlandó komolyan venni azt, hogy a teremtett világ ellen elkövetett erkölcsi bűnökről beszélünk? „Néha attól tartok, hogy rajtunk kívül senki. Ezen lenne érdemes változtatni.”
Mohay Tamás néprajzkutató, egyetemi tanár Szent Ferenc tekintetében: A szenvedés éjszakája és az öröm világossága című előadását kérdésekkel kezdte: „Milyen lehetett Szent Ferenc tekintete, amikor fölkelt a nap San Damianóban, ahol egy virrasztásban vigasztalanul átkínlódta az éjszakát? Milyen öröm szakadt fel benne napkeltekor, aminek a himnikus szavakba öntött lelkülete nyolcszáz éve magával ragadja a ferences lelkületben élőket?
Hol vannak ennek a gyökerei, a kapcsolódásai? Mi módon tekintenek a Napba azok, akik pünkösdkor Csíksomlyón az imádságos virrasztásban töltött éjszaka után fölmennek a ferences kegyhelyük hegyére, hogy megélhessék a szembenézést a Szenttel? Hogyan foglalják szavakba a tapasztalatokat? Hol érnek össze, hogyan rímelnek az imádságaik azzal, amibe a földöntúli tekintetével Ferenc beleláthatott?”
Az előadó emlékeztetett rá: a Naphimnusz írásakor Ferenc már nem látott, a fényt is alig érzékelte, mégis beszélhetünk a tekintetéről. Ez az a lelki habitusa, hozzáállása, amivel maga köré tekint. Ez a tekintet érzékeny a teljes teremtésre, a teljes kozmogóniára, a halálhoz való barátságos viszonyra; és a megfeszített, sebhelyes Krisztusra irányul. Ferenc a feszületet „szívta magába” a megtérése után. A San Damianó-i kereszt egyszerre mutatja a dicsőséges, feltámadt Krisztust és a szenvedő embert. Ez élt Ferencben, olyannyira, hogy teljesen eggyé vált vele, olyannyira, hogy ő maga is sebhelyes lett.
A testté lett Igére tekint, aki emberként megszületett, és akinek a jászolban fekvő kisded alakját a hagyomány szerint először ő jelenítette meg Greccióban. Ferenc tekintetében a szenvedő és a feltámadt Krisztus egyek, elválaszthatatlanok, és ezért egy felfoghatatlan, túlcsorduló örömnek a kiváltója. A San Damianó-i kereszt előtti elmélkedések, a reveláció Szent Ferenc hívő életének elején, a stigmatizáció éjszakája Alvernán – ezek nagyon egybecsengenek a Naphimnusz előtti éjszakával, majd hajnallal. Egészen ráillik erre az éjszakára a 30. zsoltár 6. verse: „Ha sírás látogat is meg, reggel visszatér az öröm”. S az eleje is: „Dicsőítlek, Uram, mivel nem engedted, hogy ellenségeim ujjongjanak. Uram, Istenem, hozzád kiáltottam, s te meggyógyítottál… lelkemet kihúztad a halál országából, megmentettél attól, hogy a sírba szálljak” (Zsolt 30,2–4).
Mohay Tamás idézett a Perugiai legendából, amelyből kiderül: a Naphimnusz megszületése előtti napokban Ferenc gyakorlatilag vak volt, állandó sötétségben élt, nemcsak a szemével, de lelkileg is.
„Imádság idején különösen zavarták, nemcsak a futkosó egerek, de az ördög incselkedése is. Részvétre gerjeszt önmaga iránt, és Istenhez fohászkodott türelemért, hogy a betegségét el tudja viselni.” Nem Jób jut az eszünkbe? – tette fel a kérdést az előadó, majd folytatta: ezt követően az Úristen Ferencet gyakorlatilag megvigasztalta: „Légy olyan nyugodt, mintha már országomban lennél.
Ha a mostani szenvedést elviseled, a sokkal nagyobb üdvösséget kapod cserébe.” Ez mondatja ki vele az örömteli hála szavait: „Nekem tehát ezentúl nagyon kell örvendeznem betegségeimben és gyötrelmeimben, vigaszt kell találnom az Úrban, és mindig hálát kell adnom az Atyaistennek és egyszülött Fiának, Jézus Krisztusnak és a Szentléleknek, a nekem juttatott nagy kegyelemért és áldásért, hogy irgalmasságával engem, méltatlan szolgáját, még testben élő embert, kegyes volt országáról biztosítani.”
Mohay Tamás kifejtette: a hajnal világosságának az öröme, a teremtett világ fölött átérzett öröm itt együtt van a vigasztalás örömével: van értelme a szenvedésnek. A föltámadás, a megváltottság, az Úristen dicsőségének, az üdvösség biztos ígéretének átható, földöntúli öröme ez. Így aztán már nem a szemével, hanem a lelkével néz a Teremtőre és az egész teremtésre. Ez az üdvösségöröm teszi azt, hogy ez a lelkület nyolcszáz éve magával ragadja az egész ferences családot: ezen keresztül úgy sugárzik a Teremtő fénye, mint ahogyan a Napból árad az éltető erő.
Mészáros Lukács biológiatanár, az ELTE őslénytani tanszékének oktatója A teremtmények missziója: Mit mond a mai természettudós számára egy 13. századi himnusz? címmel tartotta meg előadását. Kifejtette: azt a szellemi mátrixot, amelyben Szent Ferenc megalkotja a Naphimnuszt, nemcsak egy nyolcszáz éves, hatalmas szakadék választja el mai gondolkodásunktól, hanem paradigmaváltásokkal tarkított, néha rohamosan felgyorsult fejlődés is, ami elvezetett a jelenkori tudományhoz. Ugyanakkor mai tudományos szemléletünk evolúciós alapokon áll, és ökológiai szemléletű. Tágabb értelemben véve a fizikai és kémiai evolúció miatt az egész teremtett világgal testvéri kapcsolatban vagyunk.
Ami pedig az ökológiai szemléletet illeti, az felhívja a figyelmet a teremtmények értékére, és így a teremtmények iránti hálaadás is közel áll hozzánk napjainkban. Nem véletlenül nevezte Szent II. János Pál pápa Szent Ferencet az ökológiával foglalkozó szakemberek védőszentjének. Ferenc pápa pedig 2015-ben a Naphimnusz kezdő sorát választotta a Laudato si’ kezdetű enciklikájának címéül, emellett az egész dokumentumon végigvonul a naphimnuszos lelkület.
***
A rendezvényről két részben számolunk be, a második rész elolvasható az alábbi linken: https://www.ferencesek.hu/az-egesz-teremtett-vilag-isten-dicseretere-hivatott-konferencia-a-800-eves-naphimnuszrol-ii/
***
Forrás: Magyar Kurír (Bodnár Dániel)
Fotó: Fábián Attila
Ferences Média 2025
