Március 17-től hat alkalmas kurzus indul Bevezetés a szemlélődő ima gyakorlatába címmel hétfőnként 18:00 és 20:00 között a Kilátó Ferences Mentálhigiénés és Lelkigondozói Szolgálat szervezésében. A kurzust Tamás Benedek mentálhigiénés szakember, mindfulness (MBCT) oktató és szemlélődő imacsoport vezető tartja a Keleti Károly utcai kápolna közösségi termében.
A résztvevők betekintést nyerhetnek a szemlélődő ima gyakorlatába: az alkalmakon megjelenő elemek ötvözik a mentálhigiénés szemléletet és a mindfulness technikákat, amelyek lehetőséget biztosítanak a test és a gondolatok tudatosítására, valamint a belső csend gyakorlására. A résztvevők megtanulják, hogyan üljenek úgy, hogy gerincük megfelelő támaszt adjon egy hosszabb ima alatt, hogy miért fontos a tudatos légzés, és hogyan alkalmazzák azt, továbbá hogy milyen módon végezhetik a testpásztázás gyakorlatát. Mindez segíti egy olyan belső állapot megteremtését, amely nyitottabbá tesz Isten jelenlétére.
Tamás Benedek így fogalmazott a kurzussal kapcsolatban: „A szemlélődő ima-kurzus egyfajta »kóstoló«, bevezetés a rendszeres szemlélődő gyakorlatok világába. Ez az imaforma Istenhez fűződő kapcsolatunk mélyítéséről szól, és kapcsolódik a Naphimnusz lelkiségéhez is. Együtt vagyunk a teremtésben, együtt imádkozunk Istenhez – ez a gondolat minden imában benne rejlik, és mindig aktuális. Ez nem teológiai kurzus – hiszen nem vagyok teológus –, hanem arról szól, hogyan helyezhetjük testünket és gondolatainkat Isten elé. Ezért ötvözöm saját gyakorlataimban a mentálhigiénés és a mindfulness technikákat. A folyamat nem áll ellentétben a hagyományos imaélettel, hanem annak elmélyítését szolgálja. A szemlélődésnek két fő pillére van: a csendes, szavak nélküli odaadás, amely maga az ima – és a jelenlét. A kurzus során egyrészt megnyílunk gondolatban az ég felé, hogy olyan teret hozzunk létre, amelyben mélyebben tudunk imádkozni – és amelynek számos más pozitív hatása is lehet. Ugyanakkor a szemlélődés nem pusztán csendet jelent, hanem azt is, hogy külső és belső figyelemmel jelen vagyunk: észleljük a természetet, és figyeljük saját testi érzeteinket is. E ponton kapcsolódik be a mindfulness szemlélete. Fontos, hogy az ima alatt a test ne fáradjon el, ne okozzon fájdalmat – ezt is megtanuljuk. Avilai Szent Teréz és Keresztelő Szent János is gyakorolták ezt a fajta imát, amely az idők során feledésbe merült. A módszert Jálics Ferenc jezsuita atya hozta vissza Európába, miután hosszú éveket töltött Dél-Amerikában. Egy svájci lelkigyakorlaton a vezető jezsuita azt mondta: mindig újrakezdők vagyunk, valahányszor letérdelünk. Hiszen gondolataink szerteszét vannak, és minden alkalommal újra meg kell tanulnunk imádkozni. A kurzust is ez a szemlélet inspirálja.” Tamás Benedekről a Kilátó honlapján lehet olvasni.
A kurzus a Keleti Károly utcai kápolna közösségi termében (1024 Budapest, Keleti Károly utca 39.) indul, és zárt csoportként működik, legfeljebb 10–12 fő számára biztosítva helyet. Az első alkalom nyitott, ezt követően azonban már nem lehet csatlakozni, mivel a mélyebb megosztásokhoz bizalmi közösség szükséges. A jelentkezés már megkezdődött, és a helyek gyorsan betelnek, érdemes időben jelentkezni. További információ az alábbi plakáton.
Ferences Média, 2025