Mit jelentett Ferenc hallgatósága és a ma embere számára a Naphimnusz – nem csupán mint középkori vallásos szöveg, hanem mint élő, megszólító szó? Hogyan válik Assisi Ferenc dicsőítő éneke prédikációvá, performansszá, sőt beszédaktussá, amely képes átalakítani ember és ember, ember és világ kapcsolatát? Ezekre a kérdésekre keresi a választ Kardos Csongor ferences testvér előadása, amely a Naphimnusz nyolcszázadik évfordulójához kapcsolódva hangzott el.

A Szó Szimfóniája című előadássorozat 2025-ben a Naphimnusz nyolcszázadik évfordulóját állította a figyelem középpontjába. A sorozat záróalkalmán Kardos Csongor OFM Prédikáció, performansz, beszédaktus – Közelítések a Naphimnuszhoz címmel tartott előadást; ennek felvételét a ferences rendtartomány YouTube-csatornáján tekinthetik meg az érdeklődők.

Kardos Csongor előadásának kezdetén a Naphimnusz értelmezéseinek lehetséges megközelítéseit vázolta fel: a ferencességben Eloï Leclerc nevéhez kapcsolódó archetipizáló megközelítést, valamint a grammatikai jelenségek alapján következtetéseket levonó misztikus értelmezést.

Előadásában részletesen elemezte a Naphimnusz megírásának hármas szándékát is: a Perugiai legenda tanúsága szerint Assisi Ferenc „az Úr dicséretére, a mi vigasztalásunkra és szomszédaink épülésére” szerezte ezt az új dicsőítő éneket. A Naphimnusz nem pusztán költői szöveg: olyan imádság, amelynek segítségével Ferenc kiterjeszti az önmagával, az életével, a múltjával, Istennel, a teremtett világgal megélt kiengesztelődöttség tapasztalatát. Ferenc ilyen értelemben a Naphimnusszal mintegy „újraírja” a Teremtés könyvét, és a feltámadás, a beteljesült világ távlatából hívja meg az olvasó és imádkozó embert az „új Éden” valóságába. A teremtett világ nem elválasztja, hanem összeköti őt a mindeneket teremtő Istennel. Kardos Csongor Ewert Cousinst idézve így fogalmazott: „Kontemplatív módon nézve a teremtmények nyomok, Isten lábnyomai, Istenhez vezető utak, létrafokok, amiken keresztül felemelkedhetünk Istenhez; isteni jelek, hogy általuk megláthassuk Istent – árnyékok, visszhangok, festmények, szobrok, Isten ábrázolásai; a teremtés könyv, amiben Istent olvashatjuk, tükör, amiben az isteni fény tündöklik különböző színekben.” 

Ez a kiengesztelődöttség-tapasztalat valóban kiárad Ferenc dicsérete által: szava – amely eggyé válik Isten igéjével – béketeremtő erő, amely egyetértést teremt a püspök és a podeszta, az ember és a teremtett világ között. Kardos Csongor rámutatott arra a kontrasztra, amely Ferenc külső egyszerűsége és szavainak ereje között feszül: jelentéktelennek tűnő megjelenése mögött olyan erő sugárzik, amelyet kortársai Isten működésének tulajdonítottak.

Az előadás záró szakaszában Kardos Csongor megvilágította, miként tekinthető Ferenc és társai igehirdető tevékenysége sajátos performansznak, amelyben a Naphimnusz is jelentős szerepet kapott. Ez a megközelítés a középkor színháztörténeti és színjátszási gyakorlatába is beágyazza a ferences igehirdetést, új távlatot nyitva az írott és a megszólaltatott szöveg kapcsolatának megértéséhez.

Az előadás bemutatta, miként vált Assisi Ferenc szava hiteles, hatékony, teremtő szóvá kortársai és követői körében, és hogyan vált a dicséret a béketeremtés átalakító erejű eszközévé. Kardos Csongor meglátása szerint a Naphimnusz olyan performatív erejű szöveg, amely képes volt és ma is képes új rendet teremteni emberi kapcsolatokban, közösségekben és a teremtett világhoz való viszonyulásunkban.

***
Kámán Veronika
Ferences Média 2025