ferences logo

Övezzétek fel derekatokat! – A ferencesek kordájáról

Te is hordasz valamit, ami arra emlékeztet, hogy Istenhez tartozol? Egy apró kiegészítőt, egy medált a nyakláncodon, egy képet a naptáradban vagy egy apró kavicsot a zsebedben egy zarándoklatról? Azért hordjuk magunknál vagy viseljük ezeket a tárgyakat, mert emlékeztetnek arra, hogy igent mondtunk Valakire – és hogy Valaki igent mondott ránk. A ferencesek számára – és minden szerzetes számára, aki habitust visel – a rendi ruha ilyen emlékeztető. És legyen bár sokféle a számos ferences közösség habitusa, van egy különösen beszédes darabja: a kötélből font öv, azaz a korda.

Betű szerint megtenni

A középkori ember számára az öv a hétköznapi viselet fontos része volt: a polgárok, a kereskedők és a lovagok például bőrövükre erősítve tartották maguknál pénzeszsákjaikat. Assisi Ferenc korában a szerzetesek és a remeték is hordtak övet, amely jellemzően bőrből vagy gyapjúból készült. Az öv, amely a polgári életben összekapcsolódott a gazdagsággal, a korai szerzetesség számára elsősorban lelki tartalommal bírt: kapcsolódott a lelki éberséghez („Övezzétek fel derekatokat” – figyelmezteti Jézus tanítványait), a készenlét és a kísértések elleni küzdelem jelképe volt. Aki ugyanis felövezi magát, azt ruhája kevésbé akadályozza abban, hogy harcra keljen ellenfelével.

A három társ legendája beszámol arról a mozzanatról, amikor Ferenc bőrövét egyszerű, kötélből font kordára cserélte (3Társ 25). Az idő tájt Ferenc a San Damiano-templom helyreállításán fáradozott, s még remete viseletben járt, „azaz kezében botot, lábán sarut, derekán pedig bőrövet hordott”. Egy napon a misén azzal az evangéliumi szakasszal találkozott, amelyben Jézus prédikálni küldte tanítványait, és meghagyta nekik, hogy „ne legyen se aranyuk, se ezüstjük, se táskájuk, se erszényük, az útra ne vigyenek botot, és ne viseljenek se sarut, se köntöst”. Ferenc „kimondhatatlan örömre gyulladva így kiáltott fel: »Igen, ez az, amit én teljes szívemből tenni kívánok.«”

A legenda ezt követően beszámol arról, hogy a Ferenc lelkében végbement változás hogyan mutatkozott meg a külső jegyekben is: „Amit hallott, mindent szorgosan emlékezetébe vésett, s azontúl nagy lelki vigassággal azon igyekezett, hogy azt betű szerint megtegye. Először is túladott mindenen, amiből egynél többje volt, azután eldobta magától a botot, sarut és erszényt, és végül egy ócska és durva csuhát tákolt össze magának, és azt bőröv helyett kötéllel vette körül.” A korda tehát már a kezdetektől a ferencesek viseletének állandó részét képezte.

Három csomó – három fogadalom

A ferences közösségek habitusa sokféle – erről egy következő írásunkban olvashattok majd –, de a legtöbb közösség rendi ruhájának közös jellegzetessége a szerzetes derekát átfogó korda. Ez az egyszerű kötél az Úr feltételek nélkül való követésének szimbóluma. Eszünkbe juthatnak róla János evangéliumából a feltámadt Jézus Péter apostolhoz szavai: „Bizony, bizony, mondom neked: amikor fiatalabb voltál, felövezted magadat, és oda mentél, ahova akartál; de amikor megöregszel, kinyújtod a kezedet, más övez fel téged, és oda visz, ahova nem akarod.” (Jn 21,18)

Ha figyelmesen megvizsgáljuk a kisebb testvérek kordáját, azon három csomót fedezhetünk fel. Ez a három csomó emlékezteti a ferenceseket fogadalmaikra, amelyeket – fogadalmi imájuk szavaival élve – a Szent és Mindenható Atyaistennek tettek „szilárd hittel és erős akarattal”, hogy életük egész idején „engedelmességben, tulajdon nélkül és tisztaságban” élnek. A testvéri közösség, az Úr gondoskodására való teljes ráhagyatkozás és az Ő osztatlan szívvel való követése ebben az egyszerű, kézzel fogható jelképben válik láthatóvá és megtapasztalhatóvá.

A korda tehát több egy praktikus ruhadarabnál: mély jelképisége napról napra emlékezteti a testvéreket elköteleződésükre, és arra, hogy újra és újra térjenek vissza a Forráshoz. Te talán nem kordát hordasz, de az az egyszerű jelkép, amelyet viselsz vagy magadnál tartasz – a medál, a kis kép, egy kavics vagy bármi más – ugyanígy emlékeztet Krisztus hívására.

***
Kámán Veronika
Fotó: franciscanmissionaries.org
Ferences Média 2025

Oszd meg a barátaiddal:
Ferencesek pecsét
Magyarok Nagyasszonya Ferences Rendtartomány
© 2025 Ferencesek - Pax et bonum
Ferencesek
Magyarok Nagyasszonya Ferences Rendtartomány
© 2025 Ferencesek - Pax et bonum